Presbiteri tisztújítás

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

Miskolczy József

2011-11-01 - 18:45

Lassan lezárulnak-befejeződnek a szavazások, "felállnak" az új presbitériumok.
Talán kellene egy körképet csinálni:
1. Mennyiben (mitől?) lesznek "újak"?
2. Tényleg "föl tudnak állni"?
3. Mit visznek tovább: jót és/vagy rosszat?
Sok jó kezdeményezést láttam már a Tirek honlapján - hátha valaki ezt is oda tudja sorolni?

Miskolczy József

2011-10-29 - 20:17

A tiszakeszi temetőkertben járván összefutottam Kedves Régi Ismerőssel (akinek volt köze a presbiteri tiszthez is, ezért is említem itt ezt a találkozást) - aki volt szíves fölvetni azt a nemcsak rám, hanem legalábbis egyházmegyénk minden "írástudó" emberére háruló felelősség iránti kérdést-kérést:
Miért nem látjuk el őt és a hozzá hasonló tanítást és tanulságot kereső embereket olyan interneten könnyen hozzáférhető írásokkal és olyan eszmélődésre lehetőséget kínáló fórummal, ahonnan biblikusabb tanításokat lehetne nyerni, mint a H.N.Adventi és más, külalakjukban is profi, tartalmukban pedig figyelemfelkeltő és megragadó honlapok anyagainál.
Ha egyszer újításról-újulásról beszélünk:
NEM VOLNA ITT AZ IDEJE EBBEN IS ÚJULNI?!

Miskolczy József

2011-08-29 - 19:37

És hadd kanyarodjak vissza még egy „gyakorlati” gondolat erejéig a bevezető sorokhoz – azon belül is oda, amikor azt fejtegetem, hogy a gyülekezet lelkésszel való bánásmódja, meg az ebből következő lelkészi fellépés és az igehirdetések minőségének (tartalmának) a megváltozása miképpen vezetett a mai – szomorú – helyzet kialakulásáig. NEM ezt a folyamatot szeretném most még inkább megvilágítani (hiszen ehhez vannak egyházunk történetét min. 1000x-szer jobban ismerő és tőlem sokkalta tudósabb embereink) – hanem azt a gyakorlati példát szeretném mindannyiunk elé idézni:
Cseri Kálmán a pasaréti református gyülekezet nélkül – és a pasaréti ekklézsia Cseri Kálmán nélkül bajosan válhatott volna azzá, amivé lett: DE ebben nem Pasarét vagy Cseri Kálmán vitte a „főszerepet”, hanem az az ÚR, Akire odafigyelt Kálmán, és akire odafigyeltek a pasarétiek.
Persze lehet velem egyet nem érteni. Mégis fontosnak tartom azt leszögezni, és még egyszer alá is húzni, hogy ott ahol mi, emberek „emberként” tudunk csak egymáshoz viszonyulni – abból semmi más nem születik, csak a szó rosszabbik és néha legrosszabbik értelmében vett e m b e r k e d é s! Ettől vagyunk ma mi: lelkipásztorok, presbiterek és gyülekezeti tagok olyanok, amilyenek. És ebből kellene kilépnünk Jézus Krisztus vezetésével – olyan „növekedési pályára állva”, amelynek a mutatóit a legnagyobb hasznot realizáló multi-cégek és bankok is csak irigykedve leshetik (avagy amit pillantásra sem fognak méltatni, mert az általuk hajszolt, és sokszor a mi hátunkból kihasított haszon az teljesen és egésziglen MÁS, mint a HITNEK HASZNA).
Van tehát min elgondolkodnunk, még mielőtt azon kezdjük törni a fejünket, hogy Juliska néni, vagy Jancsi bácsi lesz-e jó a választási bizottságba, s melyikőjük maradjon ki tagsága okán a jelöltek, és ily módon a presbiterek sorából. Ez is fontos kérdés lesz – és ezt is nagyon-nagyon odafigyelve, imádsággal kísérve kell a helyén kezelnünk, úgy, hogy mindeközben igazából maga a Mennyei Atya kezelhesse elképzeléseink és döntéseink mozgatórugóit. De ha a mögöttünk álló történelem, a tradíciókat őrző (vagy megsemmisítő) család-történetek, gyülekezeteink és egyházunk történelme, s az egész ember-mivoltunkat meghatározó emberi évezredek tehetetlenségi nyomatéka fogja csak tovább gurítani azt a szekeret, amelyen jónéhányan „bakon ülőnek” szeretik képzelni magukat, s jónéhányan futnak utána, hogy felkapaszkodhassanak rá – akkor a végig nem gondolt dolgokra, az elmulasztott Isten előtti eszmélődésre majd csak akkor fogunk ráébredni, amikor ez a szekér a bakon ülőkkel és az utána kapkodókkal együtt lehullik a szakadék (a Seol) fenekére.
Ezért, és nem másért próbálom soraimat lehetőleg minél kevesebb „szépítgetéssel” foglamazni, mert Főnököm nem arra lesz majd kíváncsi, hogy milyen szépen tudtam körbemagyarázni a semmit – hanem egyedül arra, hogy mertem-e képviselni az Ő igazát, mertem-e megmondani kertelés nélkül, hogy Ő, és egyedül csak Ő tudja megszabni – de Ő immár elénk is adta az életnek és halálnak útját. S ezért a mi felelősségünk nem csupán annyi, hogy Máriaként tudjuk a jobbik részt választani – hanem talán még ennél is nagyobb súllyal esik a latba, hogy a „felebarátunkat” (akit úgy kellene szeretni, mint önmagunkat) mertük-e útbaigazítani, és vállaltuk-e, hogy visszarángassuk az élet útjára, ha a rossz irányba tévedt.

Miskolczy József

2011-08-29 - 16:35

Kedves Presbiteri Szövetség!
Hadd integessek: Hahó, ébresztő!

Miskolczy József

2011-08-29 - 16:34

PRESBITEREKNEK
Szeretett Presbiter Atyámfiai!
Nem véletlenül idéztem a meghívóban ezt az Igét:
Gal 6:10 Annak okáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel. - mint ahogyan nem véletlenül fordította ezt így a „Bibliás öreg”: Károli Gáspár. 1590-re már lezajlott a magyar reformáció, és elindult a magyar deformáció. Ebben a korszakban már (sajnos) megkezdődött az a – bár csak később igazán kiteljesedő – folyamat, amely szerint az igazi keménynyakú magyar kálvinista ember cselédjének és cselédjeként tartotta a „papját”. S hiába voltak büszkék arra református eleink, hogy a prédikátoraik Németország és Hollandia teológiáin tanult emberek lehettek – ha a hétköznapi életben „beléjük törülték a trágyás csizmát”. Ehhez bizony nem kell sem Wittenbergi, sem Hallei doktorátus, sem lelkészi diploma, sem papi palást – ehhez csak „lábtörlőnek” kell lenni. És ahogyan az (sajnos) lenni szokott, aki amit keresett, meg is kapta! Amilyen fokban züllött le a lelkészekhez való hozzáállás és a velük való bánásmód színvonala, olyanná „váltak” maguk az igehirdetők is:
Beletörődtek abba, hogy a lelkész nem az Ige szolgálata után él meg – hanem jobbik esetben a maga „parasztizálásából” (gazdálkodásból) – ám rosszabbik esetben abból a „kegyelem-kenyérből”, amit ahhoz mérten szelt le nekik az ekklézsia, amilyen mértékben kiszolgálták a kenyéradó kényét-kedvét, szája íze szerint való prédikálással, egyebekkel...
És ennek csak egyetlen eredménye lehetett – amit meg is lett (ismét csak: sajnos!): a magyar református ekklézsiák megszűntek „evangélium szerint reformált” gyülekezeteknek lenni! S lehet, hogy a hivatal pecsétjén még századokig ott ékeskedett (éktelenkedett!) az „ev. ref. scta ecclesia” - de ez már csak a tetemrehívás felirata volt: Lám minek kellett volna lenni belőletek – lám mi lehetett volna belőletek – szemben azzal, amivé tényleg váltatok!
S bár „vicces” kedvemben magam is el szoktam volt mondani, hogy a keresztyénség történelmének tanulsága szerint az evangéliumi hit majd egy évezreden át elsősorban „városi” vallás volt – de a magyar falvak népe, amely a török hódoltság idején még a menekülésből is előbújt a Sztárai Mihály zsoltáros hegedűszavára, nem sok idővel később „gyújtósnak aprította a szárazfát”, nem nézte maga közé való – és még kevésbé őérette való! - embernek a maga választotta(!) lelkipásztort... s a többi pedig már annak egyenes útja, ami jelenlegi állapotunkhoz vezetett.

Jézus azt mondta: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1:8). A számítógépes kor kezdetén, ha elment az áram, és nem mentetted el a munkádat, minden elveszett. Manapság a szünetmentes tápegységek megóvnak attól, hogy ilyen történjen. Isten soha nem akarta, hogy e világ erőforrásait használva üzemeljünk, mert az Ő Lelke ad nekünk erőt (biztosítja az energiaellátást) a következőkhöz. Először: erőt kapunk arra, hogy dönteni tudjunk, mert megőriz minket, hogy képesek legyünk szilárd elhatározásra, és arra, hogy hatalmunk legyen saját kívánságaink felett (ld. 1Korinthus 7:37). Másodszor: erőnk van a kitartásra. Ha a megpróbáltatásokat Istentől kapott kegyelemmel el tudjuk hordozni, az bizonyítékul szolgál, „hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:” (2Korinthus 4:7). Harmadszor: erőt kaptunk a győzelemre: „ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk… az Isten hatalmából” (2Korinthus 13:4). Negyedszer: erőt kaptunk a szolgálatra: „Ennek lettem szolgájává az Isten… hatalmának ereje által” (Efezus 3:7). Végül: erőt kaptunk a tanúságtételre: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (1Korinthus 4:20). Rendelkezel ezzel az erővel, használd hát!

(A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap:http:// maiige.hu), melynek írója Bob Gass. )

Éppen a fentiek miatt húztam egy „cezúrát” a folytatás elé. Mert ezt a vonalat együtt kell meghúznunk, itt és most, hogy gyermekeink és unokáink nemzedéke – akikre még oly sok javításra váró templomot, felépítésre váró iskolát, valamint megerősödésre és megerősítésre szoruló gyülekezeti közösséget (? - s ide kívánkozik a kérdőjel: közösség tud-e lenni az egyet nem értő, egymást nem segítő emberek tömkelege; gyülekezetté válhat-e, a Krisztusról mit sem tudó, utána nem is vágyakozó „atyafiak” sokasága...) hagyunk örökségül – ne azt a terhet legyen kénytelen tovább cipelni, amibe belerokkantak a magyar falvak és református gyülekezetek, hanem tudjon újra hinni, és hihessen újra annak az ÚRnak, Aki sokkal több, mint „szünetmentes tápegység” mindannyiunk élete számára. Hiszen Tőle nem egyszerűen csak „erőt” kapunk (amivel nemcsak a ledőlt falakat lehet újraépíteni, hanem az álló falat is le lehet rombolni!), hanem VEZETÉST is arra nézve, hogy a Tőle kapott erővel élve hogyan válhatunk beteg társadalmunk és testvéreink „gyógyítóivá”, s egyáltalán: az Isten jóakaratában élő és jóakaratából élő emberekké.

Miskolczy József

2011-08-29 - 13:10

Bocs! a 2. mondatból kimaradt: "megosztani itt, a Fórumon"
(Lépcsőházi Okoska ;-)

Miskolczy József

2011-08-29 - 13:08

Ha nem akarunk kicsúszni az időből, már indulnia kellett, vagy most kell indulnia a jelölések begyűjtésének (jelölőbizottságok felállításának). Én úgy gondolom, hogy jó lehetne (persze, csak ha van, aki akarja...) mind gondjainkat, mind gondolatainkat, mind örömeinket és jó tapasztalatainkat is (mert hát ugye legalább nekünk illene számítani a Szentlélek kübernézisére...no meg nem ártana valamit erre alapozni...).
Jah, és hogy itt legyen a reklám helye is:
https://endewour.wordpress.com
- de csak annak, aki "jól viselkedik"! ;-)
Szeretettel:Miskolczy József Tiszakesziből

rss

Napi lelki táplálék

…az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár, akit megkötöztetett. ApCsel 22,29b

2Sám 3,1–21

„Hát a júdai kutyák feje vagyok én?” (8). Sértődtél már meg arra, akinek igaza volt veled szemben? Kötöttél már szövetséget olyannal, akit nem sokkal előbb még utálva lenéztél – csak mert így hozta az érdeked? 

tovább

(24) „…vigyék a várba…” (Apostolok cselekedetei 22,22–30)

Pál beszéde bűnbánattal teli hitvallás volt, bizonyságtétel Isten megváltó szeretetéről, amelyet Jézus Krisztusban kijelentett minden nép számára (22,1–21).

tovább

NEHÉMIÁS 3,1-5. 33-38 - Csak bátorság!

„Már olyan sokszor megpróbáltad és minden alkalommal félúton visszafordultál. Ezúttal miért nem?” Időnként felteszem magamnak ezt a kérdést. Már sokszor mertem önálló lépéseket tenni. 

tovább

2017. szeptember 25. hétfő

Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. (1Thess 4:11)

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább