Vegyük komolyan állampolgári felelősségünket!
Közös közleményt adott ki a református, a katolikus és az evangélikus egyház, melyben arra kérik a magyar választópolgárokat, hogy a tavaszi országgyűlési választásokon minél nagyobb számban vegyenek részt.
Közlemény
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a 2010. évi parlamenti választásokon való részvételre hív fel minden jóakaratú embert.
Ha komolyan vesszük állampolgári felelősségünket, négyévente nem csak lehetőségünk, hanem kötelességünk is, hogy döntésünkkel tudatosan befolyásoljuk hazánk életét, mindennapi boldogulásunk lehetőségét. A jelenlegi aggasztó társadalmi és gazdasági helyzetben különösen is fontosnak tartjuk, hogy körültekintően a jelöltek célkitűzéseit megismerve döntsünk. Javasoljuk, hogy a különböző pártok és jelöltjeik programjában azokat az elemeket keressük, amelyek a társadalom alapvető összetartó erőinek - a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek - életét és fejlődését segítik.
Meggyőződésünk, hogy jelen elesettségünkön csak felelős, értékek alapján gondolkodó és cselekvő áldozatvállalással tudunk segíteni. Ezért kérünk mindenkit: a hangzatos kampányígéretek és indulatos kommunikációs megoldások mögé nézve olyan jelöltet, jelölteket támogasson, akik személyiségükben és elkötelezettségükben is annak reménységét hordozzák, hogy Magyarországon erősödhet a jogállamiság, csökkenhet a korrupció, növekedhet az egymás iránti bizalom.
Reméljük, hogy mind a választás menete, mind a választás végeredménye mindannyiunk épülését és erősödését szolgálja.
Budapest, 2010. március 4.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Forrás: www.reformatus.hu
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás.
Hozzászólok.
2010. szeptember 03., péntek,
Hilda
napja van.
Látogatóink száma a mai napon:
1803
Összesen 2008. október 8. óta :
1355644
A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét.
-Tit 3,10-11
Református
Az Ige Mellett
Lélekfrissítő
Tit 3,8–15
„...tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl" (14). Ez nem jámbor óhaj, hanem apostoli parancs. Ebben is Jézus Krisztus a Mesterünk, aki: „szertejárt, jót tett".
tovább
(10) „…Fakasszunk-e vizet nektek…” (4Mózes 20,1-13)
Mózes is elbukott. „...Még a legkiválóbbak is megbotlanak..." (Ézsaiás 40,30). Elfelejtette, hogy ő csak eszköz, és az Úr az, aki munkálkodik. Övé a dicsőség!
tovább
Királyok 2. könyve 8,7-15 - Fájdalmas kilátások
Amint a mai esetet olvastam, eszembe jutott egy gyerek az iskolánkból. Ez a fiú rendkívül agresszív viselkedésével tűnik ki. Veri a többi gyereket, összetöri a tárgyaikat, és szociálisan teljesen összeférhetetlen a magatartása.
tovább
Küldjön egy fotót
A sajószentpéteri Nagytemplomban konfirmált fiatalok, 2010, Paszternák István
A Nagytemplom kicsi gyülekezete... Istennek hála, mégis időről időre új tagokkal bővülhet református egyházunk Sajószentpéteren is!
Archívum megtekintése
Hangtár ajánló
Jókai Anna írónő előadása
Formátum: .mp3, Méret: 11.5 MB
2010. május 30-án Vizsolyban a Károlyi Napok keretében tartott előadást Jókai Anna írónő „A mérleg nyelve: a Bibliánk" címmel.
Dokumentum ajánló
Őszi tábori füzet
Formátum: .doc, Méret: 153.5 KB
A Tokaji Református Gyülekezet őszi táborának füzetanyaga, ami 2008. őszén került felhasználásra Bózsván.
Sárospataki Református Lapok
Váratlan utazás
Szám: LVI. évfolyam 1. szám, Rovat: Gyerekekről és gyerekeknek
A „Váratlan utazás” című kanadai TV-filmsorozat váratlanul értékes meglepetés a mai gyermekfilm kínálatban gyermeknek, felnőttnek egyaránt.