Sárospatakon is csatlakoztak a nők világimanapjához
1887 óta létezik a keresztyén nők világot átfogó imalánca, amelyet a világ mintegy kétszáz országában mindíg március első péntekjén tartanak meg. Magyarország 25 éve csatlakozott a mozgalomhoz ökumenikus keretben.
Az imaalkalom témáját, szövegét idén a Kamerunban élő nők állították össze, mely módot kínál sorsuk, országuk, hitük megismertetésére. Ez a igéria és Csád közé ékelődő közép afrikai ország ötször nagyobb hazánknál, mintegy százféle etnikum lakja eltérő nyelvvel, szokásokkal. Tizenkét nemzeti parkja, vadrezervátuma teszi híressé a világban. Hivatalos nyelve francia, valamint az angol afrikai változata a pidgin. Bár az ország nagyon szegény, küszködnek a munkanélküliséggel, korrupcióval, az emberek eleven lelki életet élnek, és Istentiszteleteikre az öröm, az élethez való ragaszkodás jellemző. Tele van táncos, ujjongó énekkel a liturgiájuk. Az imalánc jelmondata is egy dalból való: Minden, mi él Istent dicsérje... Sárospatakon a Lorántffy Zsuzsanna Református Nőszövetség évről évre csatlakozik az eseményhez, meghívják a testvér keresztyén felekezetek asszonyait is, és együtt vesznek részt az imában. A lelki programot kiegészíti a családias, az adott országra jellemző dekorációval, ízekkel, gyümölcsökkel, teával terített asztal melletti társalkodás. Sipos Istvánné elnök és Mészáros Ildikó gyülekezeti titkár idén is minden apró részletre kiterjedő figyelemmel készítették elő az alkalmat, melynek sikerét a részvevők szeméből áradó testvériség bizonyította. Megállapításra került, hogy a nálunk jóval nehezebb sorsúaktól éppen azt tanulhatjuk meg, hogyan lehet kinyílni egymás felé és az élet mindenek felett való tiszteletére, és hogyan teheti hasznossá a közösség javára magát az egyes ember. Kameunban rengeteg az árva, mert az AIDS szedi áldozatait. Az emberek többsége a piacra vitt dolgokból tengeti életét. A szavannákon a gátlástalan orvvadászat jelent gondolt, a földművesek a hegyek lábainál élnek, a hegyekben pedig a pásztorok. Kamerun is híres a vendégszeretetről, tájegységeik jellegzetességeivel kínálják a vendéget, északon kókuszdióval, a tengerparton pálmaborral, délen pedig pirított földimogyoróval. Az ország lakosságának fele valamelyik keresztyén felekezethez tartozik, a másik fele pedig a muzulmán hithez és hagyományos törzsi vallásokhoz kötődik, de békében élnek egymással, és országuk területén nagyon régen nem volt háború.
Sárospatakon is csatlakoztak a nők világimanapjához
5 fotó található ebben a galériában











