Mind a négy magyarországi teológiáról utaztak hallgatók Kenyába a budapesti teológia spirituálisa és Lovas András gazdagréti lelkipásztor, valamint Wagana N'Jeri Budapesten tanuló teológa szervezésében. Kerületünk lelkészképző intézményéből Sipos Előd II. éves teológus utazhatott el a távoli kontinensre.

Az út március 3-án indult, most közöljük az első beszámolót Pete Violetta tollából.

Helyszíni jelentés a kenyai missziós kurzusról: a harmadik napunkat éltünk meg

A Szent András presbiteriánus gyülekezet vendégeként immár a harmadik napunkat töltjük Kenyában. Szerdán nem csak kellemes idő, hanem ölelésekkel teli vendégszeretet fogadott bennünket már a repülőtéren.

A megérkezésünk utáni első napon bemutatták a gyülekezetet, megismerkedtünk annak múltjával, a kezdetekkel. Majd a presbiteriánus egyetemet látogattuk meg, és egy a gyülekezet támogatását élvező középiskolát, amely bentlakásos és a legnevesebb intézmények között van az országban.  A lányok szívesen ismerkedtek és énekeltek nekünk. Előkerülnek olyan nehéz kérdések, hogy az egyháznak milyen felelőssége van a szegények irányában, vagy például mit lehet tenni azokkal, akiknek a családja áldozatul esett a két évvel ezelőtti választásokat követő erőszakos eseményeknek.  Már itt láttuk, hogy a nairobi presbiteriánus gyülekezet mindenképpen példa abban, ahogyan igyekszik a jelen releváns kérdéseire választ találni.

A Rift Valley kilátópontnál olyan törésvonalat figyelhettünk meg, amely egészen Izraeltől, a Holt-tengertől húzódik idáig.  Sok teológusnak már volt alkalma látni a törésvonal izraeli végét - milyen jó es milyen szimbolikus most a másik véget is látva illeszteni össze a képet!

A mai napunk a gyerekekről szólt, és arról a misszióról, amit a gyülekezet végez közöttük. A Hawa gyermekotthon kifejezetten utcagyerekeket fogad be. Itt iskolába járatják és egészen a felnőtté válásukig támogatják őket. Amellett, hogy oktatásban részesülnek, ezek a gyerekek a hétvégéken kertészkedést, házimunkát tanulnak, hogy később minél könnyebben boldoguljanak.  Az idősebbeket kérdezgetve kiderült, hogy nagy álmaik vannak: van, aki tanár, de van, aki pilóta szeretne lenni. Sajnos sokkal többen vannak még az utcákon, mint itt, az otthonban, akkor kerülnek ilyen otthonok gondozásába, hogyha valamilyen módon a hivatalos szervek látókörébe kerülnek, ami sajnos leggyakrabban bűncselekményeket jelent. Többen közülük a nyomornegyedekben éltek, mielőtt a gyülekezet felkarolta volna őket. Jót játszottunk együtt, még egy magyar népmesét eljátszottunk nekik-velük, meg kölcsönösen énekeltünk egymásnak.

Ma bemutatkozunk a gyülekezetben, néhányunk igehirdetéssel is szolgál. Kimerítő napra számítunk, hiszen a gyülekezet 8 istentiszteletéből legalább 4-5-ön részt szeretnénk venni, szolgálni és bemutatni egy kissé Magyarországot is. Ezek természetesen csak a vasárnapi alkalmak, a gyülekezet időrendje hét közben is tele van programokkal a Biblia-tanulmányozástól a tánctanulásig. Alapvetően meglepő élmény volt mindannyiunknak az, amit az egyik helyi lelkész így fejezett ki: a kenyaiak notóriusan hívők. Igen! Egy csomó országos vallásos TV-csatorna és rádióállomás létezik. A politikai választások utáni erőszakot az egyházak egységes fellépése segített lecsillapítani. Ha mindezek a meglehetősen objektív dolgok nem árulkodnának eléggé: minden bemutatkozó ember a kézfogás után megosztja azt, hogy elfogadta Jézust mint személyes megváltóját. Az utcán hirtelen megállított gyerekek keresztyén éneket énekeltek nekünk. Csupa árulkodó részlet, amely csodálatra es elgondolkodásra méltó.

Lehet, hogy Kenya sok mindenben elmaradott. Nehézkes a gazdasága, járhatatlanok az utak, de irigylésre méltó egy ilyen „notóriusan hívő" környezetben élni.

Az utunk nagyobb és kalandosabb része azonban még előttünk áll! Hétfőn elhagyjuk a civilizált környezetet, a várost, és elindulunk a maszáj törzs lakta területre, amit Mashuru-nak hívnak. Meglepő eredményei vannak a gyülekezetnek itt: az ősi törzsi kultúra megnyílt a keresztyénség előtt. Fontos és nagy lépés ez olyan környezetben, ahol a keresztyénség előtt sokan belehaltak a női körülmetélés utáni fertőzésbe, vagy ahol a tizenéves kisfiúkat száműzték és nem térhettek haza, amíg meg nem öltek egy oroszlánt. Most iskolák épülnek, kórházak és gyülekezetek alapulnak. Természetesen sok kérdés merül fel bennünk is: meddig lehet elmenni, melyek azok a változások, amelyek már az identitásukat és a kultúrájukat ölik meg és rombolják le, és melyek azok, amelyek feltétlenül szükségesek a keresztyén élethez, vallásgyakorlathoz, megszentelődéshez? Például mit lehet tenni ott, ahol a többnejűség a szokás? Szabad-e meghagynunk az öltözködés eredeti, törzsi formáját, vagy ez is ellene van a jézusi útnak?

Sok kérdéssel indulunk, és válaszokat remélünk!

Vélemények, hozzászólások