Megjelent a Magyar Református Nevelés 2012/1. Száma

2012. Ápr 18., szerző: Adminisztrátor

Az utóbbi évtized gazdasági válságai rávilágítottak arra, hogy jobban kordában kell tartanunk igényeinket és vágyainkat. A tudatos fogyasztói magatartásra nevelést kisgyermekkortól el lehet kezdeni, bár, ha a szülők maguk sem tanultak meg jól bánni a pénzzel, nehezen várható el tőlük, hogy helyes magatartásformákat közvetítsenek gyermekeik felé. Ebben az esetben a pénzügyi-gazdasági nevelés feladatait az iskolának kell átvennie, és a tantervbe épített gazdálkodási modul(ok) segítségével terelgetni a diákokat a jó sáfárság rögös útján.

A Magyar Református Nevelés 2012. évi 1. számának tematikus összeállításában ‒ Iskola és gazda(g)ság ‒ igyekeztünk feltérképezni azokat a területeket, amelyek kapcsolódási pontok lehetnek az iskola és a pénz világa között. Dr. Nagy István a sáfárság biblikus hátterét felvázoló lelki útravalóját követően Dr. Szászi Andrea mutatja be röviden A világunk Istené. Időszerű hitvallás című kátét és a hozzá tartozó kommentárt, amelyben fontos helyet kap a pénz szeretete és használata című tanítás is. A tematikus blokk következő hat írása párokba rendezve egy-egy kiemelt pénzügyi kérdést jár körbe. Igyekeztünk eltérő álláspontokat megjeleníteni, ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy azok egymást kiegészítve, teljesebb képet adva mutassák be az adott jelenség hátterét. Így született két írás a gazdasági nevelés módszereiről (Sohajda Levente göncruszkai lelkipásztor a helyi iskola példáján keresztül mutatja be az összefogás erejét, Dreszler Viktória pedig POP program lehetőségeiről ír), a diákhitel előnyeiről és hátulütőiről (Bednárik András az előbbiről, Kapocs Attila és Horváth István az utóbbiról mondja el véleményét), valamint a munka és hivatás gyakorlatáról és elméletéről (Suhajda Leventével a diákmunkások mindennapjairól beszélgettünk, Balikó Zoltán pedig a hivatásfogalom alakulását mutatja be teológiai szerzők munkásságának tükrében).

A szám második felében olyan háttértanulmányokat gyűjtöttünk össze, amelyek reménység szerint hozzájárulnak egy-egy kevésbé ismert, ugyanakkor fontosnak tartott téma mélyebb megismeréséhez. A gyermek halálhoz kapcsolódó viszonya, a gyász megélése sokszor tabuként kezelt téma. Szabóné László Lilla számos olyan vetületét mutatja be a halálról való gondolkodásának, amely közelebb viheti a pedagógust a gyermek lelkében zajló gyászfolyamat megismeréséhez. Brockhauser Ildikó tanulmányában a vallásgyakorlás lelki egészség-megőrző szerepéről ír. Nemzetközi kutatások eredményeit is felhasználva kiemeli azokat a pozitív hatásokat, amelyek hozzájárulnak a vallásos közegben felnövő gyermek egészséges személyiségfejlődéséhez. Csepregi Erzsébet a napjainkban egyre többet hangoztatott közösségi szolgálat jelentőségére hívja fel a figyelmet ráirányítva tekintetünket azokra a feladatokra, amelyeket érdemes fontolóra venni egy ilyen szolgálat szervezése, elindítása során.

Dr. Pompor Zoltán
szerkesztő

 

A Magyar Református Nevelést a kiadó elérhetőségein lehet megrendelni.

Ugyanitt korábbi számok megrendelésére és előfizetésre is van lehetőség.

 

Postacím: 1146 Budapest Abonyi u. 21.

Tel./Fax: 06-1-351-9842

E-mail: pompor.zoltan@reformatus.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Megjelent a Magyar Református Nevelés 2012/1. Száma

rss

Napi lelki táplálék

Teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. ApCsel 17, 11

ApCsel 17,10–15

„…teljes készséggel fogadták az igét...” (11). A mai sok tekintetben közömbös, „magának való” és „magának élő” világban jó látni, ha valaki tud lelkesedni. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy miért, vagy éppen kiért.

tovább

(16) „… aki hisz, az nem fut…” (Ézsaiás 28,16-29)

„Jöjjön el már a nyugalom értem, túl annyi tévedésen, hogy ne meneküljek innen tovább” (Republic).[1] Lenne ok menekülni. Életünk szövetség a halállal (18), bilincseket rakunk egymásra, és ez a bilincs egyre szorosabb lesz (21). 

tovább

Apostolok cselekedetei 4,1-12 - A kellemetlen igazság

Most a felsőbbség (a zsidó önkormányzat) szeretné egészen pontosan megismerni az igazságot. Pétert és Jánost elfogják. Túl sok nyugtalanságot okoztak az emberek közt, és túl sokan hisznek a megfeszített Jézus szabadító hatalmában (4).

tovább

2013. május 24. péntek

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább