Reményt adni az elesett embernek - szakmai napot tartottak Mályiban
2012. Ápr 27., szerző: AdminisztrátorKözös szakmai napot tartott a Perkupai Gondviselés Református Diakóniai Központ és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Diakóniai Központja Mályiban. A szakmai napon új munkatársak tettek esküt és értekeztek szakmai fórumon a házi segítségnyújtás témakörében.

Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya nyitóáhitatában az Ézsaiás könyvéből választott igeszakaszához kapcsolódóan a lelki megfáradás veszélyeiről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mindennapi élet kínálta pótszerekkel csak ideig-óráig töltődhetünk fel, ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a keresztyén ember állandó erőforrása a mindenható Isten.

A találkozón Csomós József tiszáninneni püspök köszöntötte a résztvevőket és az esküt tett új gondozókat. Elmondta: ebben a ciklusban nagy hangsúlyt fektetnek a diakóniára és az elesett ember megsegítésére, közülük pedig különösen is nagy feladat az otthonmaradt idősekkel való foglalkozás.

Előadást tartott Beszterczey András a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon módszertani igazgatója „Bevezetés a Református Diakóniába” címmel. Mondandójában hangsúlyozta: akkor jó a diakónia, ha gyülekezeti szükség hívja életre, ez adhatja meg a diakónia igazi lelki alapját, amely alapján jól végezhető. Az igazgató hozzátette: jelenleg a nagy iramú fejlődésnek indult intézményes diakónia, mint szervezeti fejlesztés megelőzte ezt a gondolatot, ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a szolgálatnak a lényege a gyülekezetekben gyökerezik és azt a küldetést teljesítjük vele, amit misszióként ránk bízott az Úr.

Ábrám Tibor főgondnok, iskolaigazgató a Lévay-ban folyó diakóniai oktatásról számolt be a szakmai nap keretében. Mint mondta nyolc éve zajlik a Lévayban szervezett keretek között gyakorlati diakónia, amin keresztül a diákok valós élettapasztalatokat szereznek a segítségnyújtás terén például öregotthonokban, szociális intézményekben, oly módon, hogy maguk is bekapcsolódnak a segítségnyújtásba. Három éve akkreditált tantárgyként is jelen van a Lévay-ban a diakónia, mint tantárgy, melyből érettségi vizsgát is tehetnek a diákok, erre már volt is példa. Ez segíti számukra a szociális területen való továbbtanulást, például a Károli egyetem szociális munkás szakának felvételijén ez már többletpontot is jelent. Harmadik lépcsőként Ábrám Tibor az intézményben elvégezhető olyan OKJ-s képzés tervéről beszélt, ami szociális munkás képesítést ad majd.

Kölönte Sándor intézményvezető beszámolt a Perkupai Gondviselés Református Diakóniai Központ tevékenységéről. Mint mondta, 31 településen végeznek szolgálatot 76 munkatárssal. Arra a kérdésre, hogy mi volt a motivációjuk a központ indításával, az intézményvezető elmondta, hogy a térségben sok az idős, és egyre kevesebb a fiatal, ennek eredményeképpen sokasodnak az ellátatlan idősek emberek, akiknek lelkiállapotára a reménytelenség a jellemző. Így nem pusztán gondoskodni szeretnének az idősekről, hanem szolgálatukkal reménységet is szeretnének adni nekik, hiszen az egyház diakóniai küldetésének ez az egyik fontos pillére.

Jónyer Lajosné az egyházkerület Diakóniai Központjának vezetője szerint nagyobb az erkölcsi válság, mint a gazdasági, ezért kell még inkább erősíteni a gyülekezeti és az intézményi diakóniát. A központ kelenleg 180 rászorulót lát el 20 gondozóval. Kéthetente tartanak esetmegbeszéléseket, ez elengedhetetlen a gondozónők lelki egészsége érdekében. Az intézményvezető a Mályiban tartott szakmai nap jelentőségéről elmondta, hogy a kapcsolatfelvétel mellett fontos eszme- és tapasztalatcserékre ad lehetőséget egy ilyen alkalom.
Rácsok András
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
- Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
- Ahol a gyerekek jól érzik magukat
Napi lelki táplálék
Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. ApCsel 17, 2
ApCsel 17,1–9
„Ezek… az egész világot felforgatták…” (6). Ahol fény van, ott árnyék is van. Az evangélium jó hírének terjedése előbb-utóbb kemény ellenállásba ütközik. Az ellentámadás eszköztárában jól hangzó, de hazug, hamis, félrevezető, olykor buta vádak is szerepelnek.
(1) „Jaj, a büszke koszorúnak…” (Ézsaiás 28,1-15)
EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték.
Apostolok cselekedetei 3,17-26 - Irányváltás
Izrael népe évszázadokon keresztül várta Krisztust, a Felkentet. A Szentírást is ez irányban kutatták folyamatosan. Most beteljesült ez az ígéret. De ezt nem mindenki ismerte fel. Nem akarták elhinni, hogy éppen ez a Jézus az Istentől küldött Megmentő.
2013. május 23. csütörtök
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.