103 éve született Nagy Barna, sárospataki tanár, Kálvin-kutató
2012. Máj 15., szerző: AdminisztrátorNagy Barna 1909. május 15-én született Sárospatakon, tanulmányait ugyanitt (1919-1933) és Montpellier-ben (1929-1930) végezte, érdeklődése már ekkor a szisztematika-teológia felé fordult, majd Zürichben tovább képezte magát e területen (1932). Utóbb Bonnban Karl Barth lett a mestere (1933-1934).
Öt évi segédlelkészi szolgálat után (Tiszakarádon, Szinben, Újcsanáloson, Megyaszón, Sátoraljaújhelyben) 1937-től a sárospataki Református Főiskola teológiai Akadémiájának tanára, 1945 után igazgatója. 1936-ban Debrecenben doktorált. A pataki Teológiai erőszakos bezárása után a Budapesti Református Teológiai Akadémia rendszeres teológiai tanszékének vezetője lett. 1957-ben egy időre letartóztatják, teológiai tanári állásából felmentik. Élete utolsó éveiben tudományos kutatóként dolgozott. Dogmatörténettel, ezen belül a magyar reformáció teológiatörténetével, a magyar és közép-európai korai reformáció kérdéseivel foglalkozott. Feltárta és sajtó alá rendezte Kálvin kiadatlan prédikációit. Kiváló nyelvtehetség volt, elmélyülten ismerte a görög, latin, francia, német, angol, holland, lengyellel és olasz nyelvet.
Fontosabb művei: A theológiai módszer problémája az úgynevezett dialektika theológiában. Budapest, 1936.
Híreink RSS
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
- Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
- Ahol a gyerekek jól érzik magukat
Napi lelki táplálék
Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. ApCsel 17, 2
ApCsel 17,1–9
„Ezek… az egész világot felforgatták…” (6). Ahol fény van, ott árnyék is van. Az evangélium jó hírének terjedése előbb-utóbb kemény ellenállásba ütközik. Az ellentámadás eszköztárában jól hangzó, de hazug, hamis, félrevezető, olykor buta vádak is szerepelnek.
(1) „Jaj, a büszke koszorúnak…” (Ézsaiás 28,1-15)
EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték.
Apostolok cselekedetei 3,17-26 - Irányváltás
Izrael népe évszázadokon keresztül várta Krisztust, a Felkentet. A Szentírást is ez irányban kutatták folyamatosan. Most beteljesült ez az ígéret. De ezt nem mindenki ismerte fel. Nem akarták elhinni, hogy éppen ez a Jézus az Istentől küldött Megmentő.
2013. május 23. csütörtök
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.