A mennybemenetel ünnepe

A keresztyén egyház legősibb ünnepei között tartjuk számon a mennybemenetel napját, habár a kezdeti századokban különböző napokon emlékeztek meg a feltámadott Krisztus mennybemeneteléről a húsvét és pünkösd közötti időszakban. Az áldozócsütörtök elnevezés magyar szóalkotás, amit mi, protestánsok, továbbra is használunk.

A Feltámadott „negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól” (ApCsel 1,3). Ugyanazok a tanítványok, akik a húsvéti feltámadás tanúi voltak, látták a Mestert felemeltetni a mennybe: „felhő takarta el őt a szemük elől.” (ApCsel 1,9) Akiket tanúként a földön hagyott, meg is áldotta ezekben a pillanatokban, és azok örömmel tértek vissza Jeruzsálembe (Lk 24,50–51), hogy várják az ígéretek beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét. A feltámadás hitével és tapasztalatával indultak a tanítványok a tanítvánnyá tétel küldetésére (Mk 16,14–18, Mt 28,16–20). Márk evangéliumában pedig fontos teológiai összegzést is olvasunk: „Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.” (Mk 16,19) Az Apostoli Hitvallás szerint a mennybemenetel tanulsága és jelentősége a múlt, a jelen és a jövő összetalálkozásaként foglalható össze: „fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.”

Folytatás és teljes cikk a reformatus.hu-n ide kattintva olvasható!