A mennybemenetel ünnepe

2012. Máj 17., szerző: Adminisztrátor

A keresztyén egyház legősibb ünnepei között tartjuk számon a mennybemenetel napját, habár a kezdeti századokban különböző napokon emlékeztek meg a feltámadott Krisztus mennybemeneteléről a húsvét és pünkösd közötti időszakban. Az áldozócsütörtök elnevezés magyar szóalkotás, amit mi, protestánsok, továbbra is használunk.

A Feltámadott „negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól” (ApCsel 1,3). Ugyanazok a tanítványok, akik a húsvéti feltámadás tanúi voltak, látták a Mestert felemeltetni a mennybe: „felhő takarta el őt a szemük elől.” (ApCsel 1,9) Akiket tanúként a földön hagyott, meg is áldotta ezekben a pillanatokban, és azok örömmel tértek vissza Jeruzsálembe (Lk 24,50–51), hogy várják az ígéretek beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét. A feltámadás hitével és tapasztalatával indultak a tanítványok a tanítvánnyá tétel küldetésére (Mk 16,14–18, Mt 28,16–20). Márk evangéliumában pedig fontos teológiai összegzést is olvasunk: „Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.” (Mk 16,19) Az Apostoli Hitvallás szerint a mennybemenetel tanulsága és jelentősége a múlt, a jelen és a jövő összetalálkozásaként foglalható össze: „fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.”

Folytatás és teljes cikk a reformatus.hu-n ide kattintva olvasható!

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. ApCsel 17, 27-28

ApCsel 17,16–34

„…Isten …most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (30). Pál apostol a pogány világ egyik szellemi központjában, Athénben sem akart kitérni küldetése egyik fontos üzenetének meghirdetése elől.

tovább

(6) „Mert a Seregek Ura megment téged…” (Ézsaiás 29)

„Ariél” (1) Jeruzsálemre utal, „oltárt - tűzhelyet” jelent, az égőáldozati oltár pedig Jeruzsálemben volt. Hiába az istentisztelet és az áldozati kultusz, ostrom indul ellenük (2), megalázottá és megtörtté lesznek (4). Miért történik mindez? 

tovább

Apostolok cselekedetei 4,13-22 - Amivel a szív tele van...

Lehetetlen hallgatniuk. Amit átéltek Jézussal, az annyira kitöltötte szívüket, annyira megváltoztatta az életüket, hogy erről beszélniük kell. A jeruzsálemi felsőbbség nem tud mást tenni, megpróbál szájkosarat tenni Péterre és Jánosra.

tovább

2013. május 25. szombat

Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. (Habakuk 2:4)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább