Egyházkerületi Kórustalálkozó Sárospatakon
2012. Máj 20., szerző: AdminisztrátorEgyházkerületi kórustalálkozó lesz Sárospatakon, melyre várják az egyházkerület gyülekezeteinek, valamint gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi fenntartású intézményeinek éneklő közösségeit – énekkarait, kórusait. A találkozó 2012. július 7-én, szombaton 9.30-kor kezdődik a Sárospataki Református Teológiai Akadémia imatermében.
Érkezés, regisztráció, gyülekező 9.00 órától. Beéneklési lehetőség a Teológia tantermeiben.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, minden résztvevő kórusnak 15-20 percben szóbeli és zenei bemutatkozásra lesz lehetősége.
A bemutatkozásokat követően dr. Beidek Adrienn, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Egyházzenei Intézetének vezetője értékeli az elhangzott műsorokat, valamint a kórusvezetők részére szakmai tanácsadással is szolgál.
Az egyházkerület hideg ebédet biztosít a résztvevőknek, amely a megérkezés után, a regisztráció során vehető át. Erre való tekintettel kérjük a részvételi szándékot valamint a várható létszámot legkésőbb július 1-ig közölni a Püspöki Hivatal 06-46/563-563-as telefonján.
Híreink RSS
- A Kálvin Kiadó újdonsága: Gyászidőben. A gyászolók lelkigondozásának lehetőségei
- Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján
- Kassa-ÉRT: Hitélet, közösség, kultúra
- Megjelent Horváth Barna teológiai kötete
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
Napi lelki táplálék
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok.” ApCsel 18, 9-10
ApCsel 18,1–17
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass…”(9). Isten szolgája félelemből is elhallgathatja az örömüzenetet. A mulasztásos bűn sokszor veszélyesebb lehet, mint a cselekedeti, de a Szentháromság Isten bátorítására nem maradhatunk némák.
(2) „A fáraónál keresnek oltalmat…” (Ézsaiás 30,1-18)
Egy közelgő Asszír veszély félelme során, a Júdában lakók Egyiptomban láttak támaszt (1-2). Ezt az Isten engedetlenségnek tartja (8): szégyent vallanak mindazok, akik „Dél Behemótjában” bíznak, mert segítsége üres hiábavalóság (6-7).[1]
Zsoltárok 29 - Emlékezzünk Isten nagyságára!
Néhány hete új munkahelyem van. Néha úgy érzem itt magam, mint egy kis béka a nagy réten. Egyik helyről átugrálok a másik helyre, de nem látom még át az egészet. Sokszor így van az életemben is.
2013. május 26. vasárnap
Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát. (Péld 18:22)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.