A Református Egységet ünnepelték Cserépfalun
2012. Máj 23., szerző: AdminisztrátorA Magyar Református Egység negyedik évfordulóját ünnepelték május 20-án, vasárnap az egervölgyi Cserépfalun. A helyi általános iskolában rendezett délutáni alkalmon domaházi, kalotaszegi és moldvai csángó táncokat láthattak a jelenlévők a Kösöntyű népi együttes előadásában. Műsort adott továbbá a Jerikó Református Fúvósegyüttes; a sajósenyei FÉSZEK Református Szeretetotthon lakói pedig versekkel-énekekkel készültek.

Szilágyi Zoltán református lelkipásztor az ünnepi alkalom kezdetén felelevenítette a május 22-i közös alkotmány aláírását, majd elmondta: Isten gyermekeiként egységben élünk a Kárpát-medencében, ezt az összetartozást pedig a hétköznapjainkban is meg kell valósítanunk. – Elidegenedő világunkban, szétszakadó és fogyó társadalmunkban különösképpen is fontos, hogy keressük azt, ami összeköt bennünket, és ami segít megérteni a másikat, hiszen ezáltal testvérként tekinthetünk egymásra – fogalmazott.

Erőnk az Úr Jézus Krisztussal, és az egymással való egységben van – hangsúlyozta Deliné Horkay Márta a napi ige szerint tartott áhítatában. A nagyvisnyói lelkész elmondta, a személyes érdekek, a dicsőségvágy, az irigység és a féltékenység mind válaszfalat emelnek az emberek közé. – Legalább mi, Krisztus megformált egyháza mutassunk példák, és éljük bele a világba azt a szeretetet, melyet Istentől kaptunk – figyelmeztetett. A lelkész szerint, ha mindig a Jézus dicsőségében való létet tartanánk szem előtt, akkor eltörpülnének ezek a válaszfalak. Deliné Horkay Márta az emberi és az isteni szeretet közötti különbségekre is rávilágított. „Az emberi szeretet a hangulat és a körülmények szerint változik, ráadásul személyválogató. Isten szeretete viszont tiszta, tökéletes, önzetlen és örökkévaló, melynek nagyságát értünk tett áldozata is mutatja.” Végül aláhúzta: a valódi egység csakis Isten szeretetében valósulhat meg, melyet a szívünkben kell megélnünk, de cselekednünk is kell érte.

A Magyar Református Egyház létrejötte összekötődik a magyar nemzeti tudat kialakulásával – mondta előadásában Balogh Judit, a Miskolci Egyetem docense. A történész elárulta, hogy a reformáció kora jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az addigi patriotizmus átalakuljon egyfajta nemzetről-népről gondolkodó közösséggé. „A reformáció korszaka olyan erős közösségi érzést hozott a felszínre, mely azért is megszívlelendő, mert a XVI-XVII. században a magyarság szétszakítottságban élte életét.” Mint elmondta, azoknak az embereknek a példájából, akik egykor formálták ezt az érzést mi is tanulhatunk. Balogh Judit végül kiemelte: az a dolgunk, hogy tiszteljük az ősöket, hogy így mélyebben meggyökerezünk a közös, magyar hagyományokban.
Kojsza Péter
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
- Ahol a gyerekek jól érzik magukat
- A megoldás a helyi közösségekben van
- Az Abaúji Református Egyházmegye hittanversenyének döntője
Napi lelki táplálék
Az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. ApCsel 16, 14
ApCsel 16,11–18
„…kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak” (13). Új földrészre „jött át” az evangélium, Ázsiából Európába. Így jutott el hozzánk is.
(12) „Uram, mindent Te tettél, ami velünk történt…” (Ézsaiás 26)
A FELTÁMADÁS ÍGÉRETE VILLAN MEG ITT. Kik részesülhetnek ebben a csodában? Első olvasatra azt szűrhetnénk le, hogy az igazak igen, a bűnösök nem (7-10). A Szentírás azonban ennél sokkal árnyaltabban fogalmaz. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, mert ebben a világban legfeljebb csak részigazságot birtokolhatunk, hanem az, hogy kitől várjuk az igazolást.
Apostolok cselekedetei 3,1-10 - Amikor Isten teljesíti a kívánságokat
Zsuzsa sokat imádkozott. Legfőbb kívánsága az volt, hogy munkahelyét megtarthassa. De elbocsátották. Isten nem hallgatta meg az imádságait?
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.