Kiválasztva - könyvajánló
2012. Máj 25., szerző: AdminisztrátorÁhitatoskönyv jelent meg a Ruth könyvéről, melyet a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye támogatásával a Miskolc-Avasi Református Egyházközség adta ki. A szerző, a gyülekezet lelkipásztora Hangóné Birtha Melinda ezekkel a gondolatokkal ajánlja az olvasóknak:
Egy lelkipásztor számára a legnagyobb ajándék, ha elmondhatja: a gyülekezet, ahol élek az otthonom. A szó legnemesebb és leghétköznapibb értelmében. Mert a hétköznapi nehézségek, a mindennapok feladata mellett együtt tudunk örülni, ünnepelni. Igazán hálás vagyok Istennek, hogy ezt az ajándékot akár az aggteleki, akár a Miskolc-Avasi gyülekezet közösségében megkaphattam. Mert így lehet jótékony kölcsönhatással, egymást motiválva Krisztus ügyét szolgálni. Amikor a Ruth könyvéről egy prédikációs sorozattal készültem, nem gondoltam, hogy könyv formában is leírom majd. Először is azért, mert másképpen, talán azt mondanám személyesebben szól a hirdetett Ige. De a gyülekezet Igehallgató és Igeszerető tagjai bátorítottak, biztattak. Ezért született meg a könyv. Nem szakkönyv, nem szakirodalom, hanem áhítatoskönyv gyülekezeti használatra. Olyan gondolatok, melyeket hiszem, Isten Lelke szerkesztett egybe. Azok az imaversek pedig melyek egy-egy gondolatsort lezárnak, vagy tovább visznek az életemről, az életünkről szólnak. Ez az egész könyv, a Ruth könyve, azért válhat személyessé, mert mindnyájan szembesülünk azokkal az életkérdésekkel, amelyekkel a könyv szereplői. Fiatal unokaöcsémnek a következő szavakat írtam hozzá. „Ez egy igazi „facebook” rólam, rólad és Isten szeretetéről, ami naponta megtart.” Ezért írtam mégis le, és ajánlom szeretettel olvasásra és tovább gondolásra.
A könyv a Miskolc-Avasi gyülekezet kiadásában, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye támogatásával jelent meg.
Megvásárolható és megrendelhető a Miskolc-Avasi egyházközség lelkészi hivatalában. Ára: 800 forint
Napi lelki táplálék
Azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. ApCsel 25, 25
ApCsel 25,13–27
Tájékozatlanság (20). Ma is sokan, akár vezető, döntéshozó szerepben levő emberek is, csak félinformációkkal, elkapott félmondatokkal, átvett, de át nem gondolt véleménnyel rendelkeznek hitkérdésekben.
(9) „Jaj, annak, aki perbe száll alkotójával…” (Ézsaiás 45,9-25)
A fazekas és alkotása, a cserépedény képe Isten Lelkének munkájára utal. 1. Isten Lelke hitet ébreszt: felismerem alkotómat, teremtő és megváltó Istenemet, akin kívül nincs más (18 és 21), aki elrejtőzködő Istenből hozzám lehajló Istenné lett (15), akinek Igéje igaz (19); - miközben rádöbbenek a saját cserépedény voltomra (2Korinthus 4,7).
Apostolok cselekedetei 11, 1-18 - Ne álljunk Isten útjába
Jó életszemléletet és alapot kaptak azok, akiket keresztyén értékek szerint nevelték szüleik, vagy ráadásul akiknek a szüleik maguk is keresztyének voltak. Néha ezek az értékek azonban törvényekké merevednek: „Ezt mindig is így csináltuk!“
2013. június 19. szerda
Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32:2)
Bódás János: Enyhülés?
Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.
Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

hozzászólás.
Hozzászólok.