Pünkösdi gondolatok - A „nagy házalakító”
2012. Máj 25., szerző: AdminisztrátorA keresztyén ember saját életében milyen területeken tapasztalhatja meg Isten Szentlelkének munkáját? Erről tesz bizonyságot Dandé András, az Avas-Dél Lakótelepi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora.
Egy televíziós sorozattal tudom ezt a leginkább példázni. Az a címe ennek a sorozatnak, hogy a „Nagy házalakítás”. Nagyon egyszerűen arról szól, hogy vannak különböző emberek különböző életkörülmények között, eltérő életfeltételekkel, múlttal, munkával, de egy közös bennük: valami miatt az a ház, amiben élnek teljesen élhetetlen és használhatatlan lett a számukra. Ezt a sorozatot arra építették fel, hogy van egy nagyon lelkes, sok önkéntesből álló segítő csapat, akik felkarolják ezeknek az embereknek az ügyét azért, hogy egy élhető, biztos házat tudjanak építeni számukra. Isten Lelke a „nagy házalakító” az életemben. Egyrészt mindig Ő az, aki megmutatta, hogy milyen a házamnak az alapja. Homokon van-e, valami ingoványos talajon, vagy inkább a sziklán.

Jézus azt ígéri János evangéliumának két nagyon fontos fejezetében, hogy a Pártfogó, akit elküldök, vigasztalni, bátorítani, felemelni, gyógyítani, tovább vezetni fog benneteket. Ez az, amit szinte nap mint nap meg tudunk élni. Ezt a házasságomról is el tudom mondani, a gyermeknevelésünkről is. A legapróbb dolgokon keresztül látjuk és éljük azt, hogy akkor is van vigaszom, amikor az emberi szavak elfogytak már. Nekem nagyon sokszor volt olyan helyzet, többek között temetések alkalmával, amikor együtt sírtam volna a gyászoló szülőkkel, akik az egészen kicsi gyermeküket elveszítették. Számomra fontos ezekben az ígéretekben megerősödni és élni, mert mindig megerősít arról, hogy van valaki, aki felülről éppen az adott időben, éppen az adott helyen küldi a vigasztalót és a vigasztalást. Azt, amire nekem már semmim sincs igazából. Ugyanakkor református lelkészként úgy vélem, Isten Lelke a „nagy egyházalakító” is. Amikor egy gyülekezet élete valami miatt élhetetlenné válik vagy alkalmatlan arra, hogy abban tovább éljenek emberek, akkor mindig Ő az, aki erőt, vigasztalást és útmutatást küld és tanácsot ad, ha arra van szükség.
Jézus arra hív mindannyiunkat, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk, mert békességet kínál nekünk. Azért megy el, hogy helyet készítsen, és visszaküldi a Pártfogót. Ez arról is biztosít minden reggel, hogy nem vagyok egyedül sem a személyes hit- küzdelmeimben, sem a kihívásokban, amelyeket Isten elém ad. Ezt látom egyébként a gyülekezet tagjainál is, hogy valami csoda történik az életükben, amit én nem tudnék sehogy sem elérni. A Lélek munkáját a saját életünkben rácsodálkozással tudjuk szemlélni. Minden erőfeszítésünk is hiábavaló lenne, hogyha az Isten Lelke felülről nem teremtene újjá. Nem adna új lehetőséget, gyógyulást, újrakezdést.
Nekem a Pünkösd azért kedves ünnep, mert rácsodálkozhatok újra arra, hogy felülről vezetett ember vagyok. Külön öröm az, hogy olyan gyülekezetben lehetek lelkipásztor, ahol ezt nagyon sokan megélik. Lemondtak és letették a saját egójukat, elgondolásaikat és rábízták magukat Isten Lelkének a vezetésére. Úgy tapasztalom, hogy soha nem egy harsány dolog, amikor Isten Lelke munkálkodik valakinek az életében. Sokkal inkább egy kitartó, áldozatos vagy áldozatkész és alázatos szolgálat a másik felé, és Isten felé.
Dandé András, az Avas-Dél Lakótelepi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora
Tekintse meg a mozgóképes verziót is:
Híreink RSS
- Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján
- Kassa-ÉRT: Hitélet, közösség, kultúra
- Megjelent Horváth Barna teológiai kötete
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
Programajánló RSS
- KASSA-ÉRT Északkeleti Református Találkozó
- Gyereknap a Szirmai Református Általános Iskolában
- A sárospataki cserkészet családi napja
- Gyermeknap a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközségben
- Bemutató a Parasznyán a Comenius Projekt keretében
- A Presbiteri Szövetség evangélizációs estje
- Kántortalálkozó Alacskán
Napi lelki táplálék
Hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. ApCsel 17, 27-28
ApCsel 17,16–34
„…Isten …most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (30). Pál apostol a pogány világ egyik szellemi központjában, Athénben sem akart kitérni küldetése egyik fontos üzenetének meghirdetése elől.
(6) „Mert a Seregek Ura megment téged…” (Ézsaiás 29)
„Ariél” (1) Jeruzsálemre utal, „oltárt - tűzhelyet” jelent, az égőáldozati oltár pedig Jeruzsálemben volt. Hiába az istentisztelet és az áldozati kultusz, ostrom indul ellenük (2), megalázottá és megtörtté lesznek (4). Miért történik mindez?
Apostolok cselekedetei 4,13-22 - Amivel a szív tele van...
Lehetetlen hallgatniuk. Amit átéltek Jézussal, az annyira kitöltötte szívüket, annyira megváltoztatta az életüket, hogy erről beszélniük kell. A jeruzsálemi felsőbbség nem tud mást tenni, megpróbál szájkosarat tenni Péterre és Jánosra.
2013. május 25. szombat
Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. (Habakuk 2:4)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.