Calvin College Band fellépése a Református Kollégiumban
2012. Jún 06., szerző: AdminisztrátorKülönleges zenei élményben részesülhettek mindazok, akik 2012. május 24-én ellátogattak a Sárospataki Református Kollégium Imatermébe: a Michigan állambeli Grand Rapidsban működő Calvin College közel harminc fős fúvószenekara adott hangversenyt az érdeklődők számára.
Tíz napos kelet-európai turnéjuk keretében több református intézményben is felléptek, többek között Kárpátalján Nagydobronyban, Beregszászban, Erdélyben Koloszváron, Vajdaszentiványban, Kalotaszentkirályon. A jelenlegi kiszállás képezte a zenekar hetedik nemzetközi körútját. Magyarországon elsőként Miskolcon vendégszerepeltek, majd Sárospatakra vezetett útjuk, hiszen az amerikai református egyetem hosszú idő óta ápol kapcsolatot a Sárospataki Református Kollégiummal.

A Calvin College Észak Amerika egyik legnagyobb keresztyén egyeteme, oktatási és kutatási tevékenysége a bölcsészeti tudományok területén nemzetközileg is elismert. Az intézményt 1876-ban alapították, kezdetben a Keresztény Református Egyház lelkészi előkészítőjeként működött. A Calvin College zenekara már több mint kilencven éve tölt be fontos szerepet az egyetem zenei és lelki életében. A hallgatók olyan légkörben és közösségi környezetben foglakozhatnak a zenével, amely egyaránt elősegíti a művészetben való fejlődést, a lelki növekedést és a keresztyén együttlétet.

Az ünnepi hangverseny az Amerikai Egyesült Államok himnuszával kezdődött, majd többek között Aaron Copland, Giuseppe Tartini, John Philip Sousa, John Werst darabjait mutatták be a zenekar tagjai. A közel egy órás koncerten Liszt Ferenc II. Rapszódiájának fúvós feldolgozását is meghallgathatta a közönség.
Az előadást követően a gimnázium diákjai a Teaházban fogadták az Amerikai Egyesült Államból érkezett vendégeket.
Csikó Szilvia, a Sárospataki Református Kollégium tanárnője
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Kassa-ÉRT: Hitélet, közösség, kultúra
- Megjelent Horváth Barna teológiai kötete
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
Programajánló RSS
- KASSA-ÉRT Északkeleti Református Találkozó
- Alternatív cigánymissziós konferencia
- Gyereknap a Szirmai Református Általános Iskolában
- A sárospataki cserkészet családi napja
- Gyermeknap a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközségben
- Bemutató a Parasznyán a Comenius Projekt keretében
- A Presbiteri Szövetség evangélizációs estje
Napi lelki táplálék
Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. ApCsel 17, 2
ApCsel 17,1–9
„Ezek… az egész világot felforgatták…” (6). Ahol fény van, ott árnyék is van. Az evangélium jó hírének terjedése előbb-utóbb kemény ellenállásba ütközik. Az ellentámadás eszköztárában jól hangzó, de hazug, hamis, félrevezető, olykor buta vádak is szerepelnek.
(1) „Jaj, a büszke koszorúnak…” (Ézsaiás 28,1-15)
EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték.
Apostolok cselekedetei 3,17-26 - Irányváltás
Izrael népe évszázadokon keresztül várta Krisztust, a Felkentet. A Szentírást is ez irányban kutatták folyamatosan. Most beteljesült ez az ígéret. De ezt nem mindenki ismerte fel. Nem akarták elhinni, hogy éppen ez a Jézus az Istentől küldött Megmentő.
2013. május 23. csütörtök
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.