Pataki Refisek Balatonszabadiban
2012. Jún 18., szerző: AdminisztrátorPünkösd ünnepében egy rendkívüli osztálykiránduláson vehetett részt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának két osztálya. A 9. A és a 9. H osztály 2012. április 25-28. között Balatonszabadiban nemcsak a Balatont vagy a csodálatos napsütést és a Tihanyi félsziget természeti szépségét élvezhette, hanem a gyülekezet szeretetteljes és odaadó vendégszeretetét is. Nádasi Erika vallástanár beszámolója:
Április 25-én, pénteken, délre érkezett meg vonatunk 40 diákkal Siófokra, ahol természetesen azonnal a Balaton partot kerestük fel és pár órát fürdéssel töltöttünk. Késő délután busszal utaztunk Balatonszabadiba, ahol a lányok szállását foglalhattuk el és a vacsoráinkat fogyaszthattuk el. A fiúk szállása a Siójuti faluházban volt.
Szombaton egésznapos kiránduláson vehettünk részt a Tihanyi-félszigeten. A másfél órás hajóút után gyalogtúra keretében közelítettük meg a félsziget Belső-tavát és az Apátságot. Az Apátság és a skanzen megtekintése után egy igazi magyaros csárdában ebédeltünk. Az, hogy nagylétszámú csapatunk nem tévedt el, köszönhető volt annak, hogy a Balatonszabadi református gyülekezet lelkészasszonya (Győri-Daniné Tóth Anett) mindvégig vezette és lelkesítette csapatunkat a sokszor nem túlságosan egyszerű terepen. A táj szépsége, a jó hangulat, vidámság egész nap jelen volt.

Vasárnap délelőtt különleges istentiszteleten vehettünk részt, ahol a gyülekezet megtért idősebb és fiatalabb tagjai tehettek konfirmációs fogadalmat az éppen 10, 20, 30, vagy több éve jubiláló konfirmandusok körében. Az ünnepi istentiszteleten Fejér Zoltán vallástanár hirdette Isten igéjét majd diákjaink tettek bizonyságot és énekkel, versekkel mutatták be, azt, amiről az egyik diákunk így szólt: „Pataki diáknak lenni nem csupán azt jelenti, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, hanem a másikra való odafigyelés, segítségadás éppolyan fontos diáknak és tanárnak egyaránt”. Vasárnap délután Siófokon strandolhattunk újra majd vegyülhettünk el a pünkösdi forgatagban. Este újra érezhettük a siójuti gyülekezet szeretetét, ami nemcsak a gyönyörűen terített asztalban, vagy a finom bográcsosban, és a körülbelül 200 palacsintában mutatkozott meg, hanem azokban a köszöntésekben, jó hangulatban, odafigyelésben is mely során tanár és diák illetve a két osztály tagjai közelebb kerülhettek egymáshoz. A felejthetetlen estét a Győri-Dani István gitárjátékával, énekléssel zártuk.
A búcsúest után szinte repültek az órák és hétfő délelőtt már készülődtünk hazafelé. Az úton hangosan nevetve néztük egymás „lesifotóit”, és gitározással, olykor nem túl tiszta énekléssel szórakoztattuk magunkat az úton.
Köszönjük a lehetőséget és a sok segítséget a két dél-balatoni gyülekezetnek, lelkésznőjének, és minden kedves, immáron barátunknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy ilyen csodás élményekben gazdagodhattunk!
Nádasi Erika
vallástanár, 9. H osztályfőnöke
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján
- Kassa-ÉRT: Hitélet, közösség, kultúra
- Megjelent Horváth Barna teológiai kötete
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
Programajánló RSS
- KASSA-ÉRT Északkeleti Református Találkozó
- Gyereknap a Szirmai Református Általános Iskolában
- A sárospataki cserkészet családi napja
- Gyermeknap a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközségben
- Bemutató a Parasznyán a Comenius Projekt keretében
- A Presbiteri Szövetség evangélizációs estje
- Kántortalálkozó Alacskán
Napi lelki táplálék
Teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. ApCsel 17, 11
ApCsel 17,10–15
„…teljes készséggel fogadták az igét...” (11). A mai sok tekintetben közömbös, „magának való” és „magának élő” világban jó látni, ha valaki tud lelkesedni. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy miért, vagy éppen kiért.
(16) „… aki hisz, az nem fut…” (Ézsaiás 28,16-29)
„Jöjjön el már a nyugalom értem, túl annyi tévedésen, hogy ne meneküljek innen tovább” (Republic).[1] Lenne ok menekülni. Életünk szövetség a halállal (18), bilincseket rakunk egymásra, és ez a bilincs egyre szorosabb lesz (21).
Apostolok cselekedetei 4,1-12 - A kellemetlen igazság
Most a felsőbbség (a zsidó önkormányzat) szeretné egészen pontosan megismerni az igazságot. Pétert és Jánost elfogják. Túl sok nyugtalanságot okoztak az emberek közt, és túl sokan hisznek a megfeszített Jézus szabadító hatalmában (4).
2013. május 24. péntek
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.