Lévay-s zárónap a Művészetek Házában

2012. Jún 20., szerző: Adminisztrátor

A Művészetek Házában tartotta meg az év utolsó tanítási napját a Lévay József Református Gimnázium közössége 2012. június 14-én, mégpedig azért, hogy már kialakult hagyományként visszatekintéssel zárják be a tanévet. Barócsi Angéla tudósítását közöljük:

Hagyománnyá kezd válni a Lévayban, hogy a tanév utolsó tanítási napját a Művészetek Házában tölti együtt az iskola közössége. Idén negyedik alkalommal döntöttünk úgy, hogy visszatekintünk a mögöttünk hagyott tanévre, meghallgatjuk az iskola vezetésének, munkaközösségeinek értékelő beszédeit, és felvillantjuk azokat az eseményeket, programokat, amelyek fontosak voltak számunkra.


A teljesség igénye nélkül említeném meg az énekkar és a kamarakórus rövid műsorát, a Kösöntyű népi zenekarát és néptáncosainak produkcióját, a diákpresbitérium zenés pantomim játékát, a majorette és aerobik bemutatót, a Lámpás zenekar szolgálatát, a diákotthonosok színdarabját. Varga Albert és Vízer Vivien díjnyertes szavalatai is elhangzottak, Kalla Lili, aki a mentor programban vett részt bemutatta gyönyörű fotóit, amiből kiállítás is nyílt, egyik fotójával pedig különdíjat nyert egy pályázaton. Kucskár Kamilla és Szécsi Viktória a hangjukkal varázsolták el a közönséget. A nap csúcspontja azonban a lévays zenekarok versenye volt, 4 „banda” indult, óriási taps és ováció fogadta a fellépésüket, a diákok pedig szavaztak a tetszésüket leginkább elnyerő „csapatra”. Ennyi színes produkció mellett még a tényszerű és „száraz”igazgatói beszámolókat is könnyebben befogadtuk.

Diáknak és tanárnak egyaránt sokat adott ez a nap. Ez a tudósítás, amit írok, műfajilag ugyan nem viseli el a szubjektivitást, mégis talán így a tanév végén megengedhető, hogy felrúgjam a műfaji kereteket. Tanárként nagy öröm volt a diákjaimat „más”közegben látni, a színpadon és nem csak az iskolapadban, másrészt rácsodálkozhattam arra, hogy mennyi tehetséges, kreatív fiatal jár a Lévayba és ez büszkeséggel töltött el, örömmel, hogy én is részt vehetek az ő formálásukban.

Azzal a gondolattal jöttem ki a Művészetek Házából, hogy jó lenne nem csak évente egyszer ilyen napot tartani, hanem tanév közben is, amikor csüggedünk, belefáradunk a napi feladatokba, hiszen új erőt adhatna diáknak és tanárnak egyaránt.

Írta: Barócsi Angéla tanárnő

Forrás: www.levay.tirek.hu 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Lévay-s zárónap a Művészetek Házában

rss

Napi lelki táplálék

„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” ApCsel 16, 30-31

ApCsel 16,19–40

„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent” (25). Igaztalan vádakkal, törvénytelen ítélettel, összeverve és a börtön reménytelen sötétségű mélyére taszítva is lehetséges imádkozni és felszabadult lélekkel Istent magasztalni?

tovább

(6) „… termésével elárasztja a világot…” (Ézsaiás 27)

AZ ÍGÉRETES JÖVŐ felé Isten nyit kaput. A fejezet a jövő kibontakozását írja le, nem menetrendszerűen, de kijelentve a döntő fordulatokat. Az ősi kígyót, Leviátánt[1] legyőzi az Úr (1). Ő véget vet minden halálos rendetlenségnek, és van hatalma harmóniát teremteni a világban, és az emberek szívében. 

tovább

Apostolok cselekedetei 3,11-16 - A hírnéven múlik

„Hírnevet kell szerezned” – mondta nekem a sikeres vállalkozó és megpróbálta elmagyarázni saját világának szabályait. Péter és János számára ideális lehetőség lett volna hírnevet szerezni: a béna meggyógyításával a templomlátogatók figyelme rájuk terelődött.

tovább

2013. május 22. szerda

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább