Egyházmegyei közgyűlés Sajóvámoson

2012. Jún 25., szerző: Adminisztrátor

A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye évi rendes közgyűlését Sajóvámoson tartotta. Szabó Zoltán helyi lelkipásztor, egyházmegyei tanácsos nyitóáhítatának alapigéje a Mt 25,14-30. A talentumokról szóló példázat üzenete megalapozta a tanácskozást, hiszen mindenki számára hordozhatott aktuális üzenetet: tanítást, biztatást, vagy éppen feddést.

A közgyűlést Balajthy József lelkipásztor, egyházmegyei tanácsos vezette.

Csernaburczky Ferenc egyházmegyei gondnok megnyitójában hangsúlyozta a felelősséget az egyházmegye iránt. A Máté evangéliuma 25. részének 23. versével felhívta a figyelmet a „kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután” feladatára és kihívásaira. Az Úrért való munkálkodást, áldás és öröm követi.

Az esperesi jelentésben Szőnyi Tamás emlékeztetett arra a szövetségre, amelyet Isten kötött az Ő népével. A szövetségi hűség kell meghatározza az Isten újszövetség népét is. Az anyaszentegyház Ura megtartotta övéit a 2011. esztendőben is a különböző szolgálati területeken, ahogy az előadók is beszámolnak róla.

Végül esperes úr megemlékezett név szerint azokról, akik hűséges presbiterek és gondnokok voltak, és már nincsenek közöttünk, elmentek a minden élők útján. A szinte minden gyülekezetet érintő híradás után a közgyűlés résztvevő tagjai egy perc néma csenddel emlékeztek a hitvallókról.

A 2011. évre visszatekintve az egyházmegyei előadók is jelentést tettek a rájuk bízott területről. Az nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlés a jelentéseket hozzászólásokkal és kiegészítésekkel kivétel nélkül elfogadta. A megyei közgyűlés feladata, hogy pénzügyi tekintetben is lezárja az elmúlt esztendőt, és a 2012. évi költségvetést elfogadja. A gyülekezetektől és lelkipásztoroktól beérkező közgyűlési döntést igénylő kérések megtárgyalásra kerültek, ezekről is döntések születtek. A következő évi közgyűlés helyét is kijelölték, Emőd adja a helyszínt a 2013-as évi rendes közgyűlésnek.

Nagytiszteletű Szőnyi Tamás esperes záróimádsága után áldásmondással ért véget a közgyűlés.

A sajóvámosi gyülekezet vendégszeretetét és mindennemű szolgálatát az egész nap során innen is köszönet illeti.

Kósa Enikő

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Egyházmegyei közgyűlés Sajóvámoson

rss

Napi lelki táplálék

Azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. ApCsel 25, 25

ApCsel 25,13–27

Tájékozatlanság (20). Ma is sokan, akár vezető, döntéshozó szerepben levő emberek is, csak félinformációkkal, elkapott félmondatokkal, átvett, de át nem gondolt véleménnyel rendelkeznek hitkérdésekben.

tovább

(9) „Jaj, annak, aki perbe száll alkotójával…” (Ézsaiás 45,9-25)

A fazekas és alkotása, a cserépedény képe Isten Lelkének munkájára utal. 1. Isten Lelke hitet ébreszt: felismerem alkotómat, teremtő és megváltó Istenemet, akin kívül nincs más (18 és 21), aki elrejtőzködő Istenből hozzám lehajló Istenné lett (15), akinek Igéje igaz (19); - miközben rádöbbenek a saját cserépedény voltomra (2Korinthus 4,7). 

tovább

Apostolok cselekedetei 11, 1-18 - Ne álljunk Isten útjába

Jó életszemléletet és alapot kaptak azok, akiket keresztyén értékek szerint nevelték szüleik, vagy ráadásul akiknek a szüleik maguk is keresztyének voltak. Néha ezek az értékek azonban törvényekké merevednek: „Ezt mindig is így csináltuk!“

tovább

2013. június 19. szerda

Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32:2)

tovább

Bódás János: Enyhülés?

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

tovább