Nyárindító bentlakásos közösségi napok a Nyilas Misi Házban

2012. Jún 29., szerző: Adminisztrátor

2012. június 18-20. között bentlakásos közösségi napokat tartott a Miskolc-belvárosi Református Egyházközség  a Nyilas Misi Házban 45 fő részvételével. Csögör Orsolya beosztott lelkész beszámolóját olvashatják. 

A három nap célja a nyárra való lelki ráhangolódás volt. Az áhítatok és beszélgetések  a kánai menyegző és a vakon született ember meggyógyításának története alapján az öröm és a látás elnyerésének fontosságáról szóltak. A komoly beszélgetések után laza, szabadtéri játékok következtek, majd pedig a  megújult Kossuth utcai templom Eszter-harangját láthatták a résztvevők, valamint kipróbálhatták az új orgonát is egy kis templom-, és gyülekezettörténeti vetélkedővel kiegészítve.  Hétfő délután kézműves foglalkozások várták a résztvevőket, akik az óvodás korosztálytól kezdve egészen a gimnazista korosztályig képviselve voltak. Nemezelés, bőrözés és csuhé tárgyak készítése volt a feladat. A nagy munka után egy kis lufi fogó következett. Az esti áhítat és vetélkedő után jól fel kellett készülni a keddi túrára. Célunk Szádvár és Derenk romközség megismerése volt. Hazatérve finom gulyásleves adta vissza elfogyatkozó erőnket. Másnap délelőtt sütés,  gyöngyfűzés, valamint kerti munka várta a fiatalokat. Ezekben idősebb gyülekezeti tagjaink voltak segítségünkre. Ebéd után pedig következett az elmaradhatatlan vízi csata, az elkészült sütemények megsemmisítése és egy kincskereső játék.  Jól esett ez a pár nap együtt! De már készülünk is nyári táborainkra, melyekből idén is hármat szervez a Miskolc-belvárosi Református Egyházközség. Szép nyarat kívánunk mindenkinek!

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Nyárindító bentlakásos közösségi napok a Nyilas Misi Házban

rss

Napi lelki táplálék

„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok.” ApCsel 18, 9-10

ApCsel 18,1–17

„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass…”(9). Isten szolgája félelemből is elhallgathatja az örömüzenetet. A mulasztásos bűn sokszor veszélyesebb lehet, mint a cselekedeti, de a Szentháromság Isten bátorítására nem maradhatunk némák.

tovább

(2) „A fáraónál keresnek oltalmat…” (Ézsaiás 30,1-18)

Egy közelgő Asszír veszély félelme során, a Júdában lakók Egyiptomban láttak támaszt (1-2). Ezt az Isten engedetlenségnek tartja (8): szégyent vallanak mindazok, akik „Dél Behemótjában” bíznak, mert segítsége üres hiábavalóság (6-7).[1] 

tovább

Zsoltárok 29 - Emlékezzünk Isten nagyságára!

Néhány hete új munkahelyem van. Néha úgy érzem itt magam, mint egy kis béka a nagy réten. Egyik helyről átugrálok a másik helyre, de nem látom még át az egészet. Sokszor így van az életemben is.

tovább

2013. május 26. vasárnap

Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát.  (Péld 18:22)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább