Kórusok találkoztak Sárospatakon

2012. Júl 10., szerző: Adminisztrátor

Zsoltárfeldolgozások és dicséretek mellett amerikai, erdélyi, és ír dallamok is felcsendültek a sárospataki református templomban július 7-én a Tiszáninneni Egyházkerület éneklő közösségeinek találkozóján. Az esemény célja az ismerkedés, a szakmai-tapasztalatcsere, és nem utolsó sorban a fohászkodás volt.

Idén többnyire a házigazda Sárospatakról, illetve a környező zempléni településekről érkeztek résztvevők a kórustalálkozóra, de Egervölgye két református gyülekezete is ellátogatott a Bodrog-partjára. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően minden fellépő – a Sárospataki Református Általános Iskola Gyermekkórusa, a Sárospataki Református Kollégium Kamarakórusa, a mezőkeresztesi, a noszvaji, a sárospataki, a sátoraljaújhelyi és a szerencsi református gyülekezetek kórusai – szóbeli és zenei bemutatkozásra kapott lehetőséget.

A sátoraljaújhelyi református gyülekezet vegyeskara 1996-ban alakult, repertoárukon főleg többszólamú, zsoltár- és dicséretfeldolgozások szerepelnek. A hétvégén egyebek mellett az „Itt van Isten köztünk…” c. dicséret, illetve Jung: Hallelujah feldolgozását tárták a közönség elé. Felléptek már Felvidéken és Erdélyben, de az egyházmegyei- és az egyházkerületi kórustalálkozókon is rendszeresen részt vesznek csakúgy, mint a sárospataki gyülekezet kórusának tagjai, akik immáron tizenhat éve pengetik közösen a lantot. A főként nyugdíjasokból álló közösség gregorián és ír dallamokat is megszólaltatott. A Mezőkeresztesi Kamarakórus Birtalan Judit vezetésével főleg férje, Birtalan József zeneszerző műveiből válogatott, de előadásukban Kányádi Sándor: Szép ország a miénk c. feldolgozása is elhangzott.

A fellépőket dr. Beidek Adrienn, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Egyházzenei Intézetének vezetője értékelte, aki a kórusvezetőknek szakmai tanácsokkal is szolgált. Mint elmondta, olyan teljesítményeket értékelt, melyek mögött nagyon sok munka, kitartás, idő és energia áll. A docens a hangok tisztaságát, a kórus és a kórusvezető kapcsolatát, továbbá a zenei megformáltságot figyelte, de fontos szempont volt az is, hogy a kórusok saját képességeikhez mérten választottak-e műveket. Beidek Adrienn elégedetten nyugtázta az alkalmat, korábbi tapasztalataira hivatkozva pedig úgy vélekedett: a kórusvezetők megfogadják a tanácsokat, és igyekeznek beépíteni azokat a próbákba.

A találkozó célja, hogy a közösségek megismerkedjenek egymással, és tapasztalatokat cseréljenek – mondta Szűcs Endre. Az egyházkerület főjegyzője szerint a kórusok feladata nemcsak az, hogy egy adott ünnepre oda illő műsorblokkal készüljenek, hanem hogy „motorként vigyék előre a gyülekezet éneklését.” Hozzáfűzte, hogy az egyházkerület a kántorképző tanfolyam keretében minőségi felkészítést biztosít a karvezetőknek, akik később a megszerzett tapasztalatokat a gyülekezeti liturgiában is kamatoztathatják.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Kórusok találkoztak Sárospatakon

rss

Napi lelki táplálék

Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek. ApCsel 26, 18

ApCsel 26,1–18

Folytonosság. A megtérésben megismerjük Jézust, az ő sorsfordító, életet megújító, bűneinket leleplező és új küldetést adó erejét. Viszont nem táplálkozhat hitéletünk egyetlen élményből.

tovább

(8) „… piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek…” (Ézsaiás 46)

Véletlenül elkapta a figyelmem az Eurovíziós dalfesztivál döntőjének egy szakaszát: a szavazatok érkezésének ideje alatt a házigazda Svédország bemutatkozott. Ez a bemutatkozása gyakorlatilag nem állt másból, mint a keresztyén egyházak durva kigúnyolásából, legszentebb értékeink lábbal tiprásából.[1] 


[1] Itt tartunk, ez a szabadság? Hol van ebben a keresztyén, hívő ember szabadsága, ha már vallás és szólásszabadságról zengedezünk? Meggyőződésem, hogy egyetlen más „világvallással” nem lehetne ugyanezt megtenni, következmények nélkül. Nincs üldözési mániám, tele vagyok szeretettel, nyitottsággal, sőt a témát sem szívesen hozom elő, mert csak újabb támadásra adunk lehetőséget.

tovább

Apostolok cselekedetei 11, 19-30 - Mi marad?

Nemrég a lelki vezetőm ezt a kérdést tette fel nekem: „Mit szeretnél, mit mondjanak majd rólad a temetésedkor?“ Furán hangzik ez a kérdés, hiszen nem rajtam múlik, hogy mit mondanak mások rólam a halálom után. Vagy mégis? 

tovább

2013. június 20. csütörtök

Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32:2)

tovább

Bódás János: Enyhülés?

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

tovább