A munkájuk a szenvedélyük: Interjú Edgar és Gyöngyvér Luz misszionáriusokkal

Azt éljük, amit hiszünk – mondja a német származású Edgar, és a magyar gyökerekkel rendelkező Gyöngyvér Luz, akik tizenhárom évig voltak misszionáriusok Ecuadorban. A házaspár utcagyermekek között szolgált, és ifjúsági vezetők képzésével segítette a helyi gyülekezetek épülését. Évről évre támogatták önkéntes amerikai orvosok gyógyító munkáját, de európai fiatalokból álló csoportokat is fogadtak, akik megismerhették a helyi társadalom életét. Edgar és Gyöngyvér meghívott vendégei voltak a Magyar Református Presbiteri Szövetség Dél-Borsodi Területi Szervezete által július 6-án rendezett miskolci konferenciának, melyen dél-amerikai élményeikről faggattuk őket.

Azon tűnődöm, hogyan lesz valakiből „hivatásos” misszionárius. Felébredt egy reggel, és elhatározta: hitet fog téríteni?

Gy.L.: Gyerekkoromban mindig szívesen olvastam misszionáriusok életéről, történetéről. Éreztem, hogy Isten ebbe az irányba szeretné vezetni az életemet. Imádkoztam azért, hogy ha valóban tőle van a szívemben az a vágy, hogy a külmisszióba menjek, akkor mutasson utat. Egy ösztöndíj keretében kijutottam a Liebenzelli Misszió (LM) bibliaiskolájába Németországba, ahol a missziót közelebbről is megismerhettem. (A LM német protestáns misszió, melyben jelenleg 240 misszionárius szolgál a világ 25 országában, főként gyülekezet-alapításban, tanításban és úttörőmisszióban. Magyarországon 1993 óta alapítványi formában működik, amely nevét Molnár Máriáról, a LM első magyar misszionáriusáról kapta.)

Mi kell ahhoz, hogy valaki misszionárius legyen?

Gy.L.: Ahhoz, hogy valaki misszionárius legyen először egy teológiai képzést kell elvégeznie, ezt tettem a németországi bibliaiskolában, ami a későbbi lelki munkára készített fel. Szilárd meggyőződésem, hogy mindenképp Istentől jövő elhívásra és bizonyosságra van szükség. Az iskola elvégzése után a férjemmel Kanadába kerültünk, ahol egy nemzetközi képzésen vettünk részt, majd indultunk Dél-Amerikába.

Volt Önökben félelem az indulás előtt?

Gy.L.: Inkább bizonytalanság. Ez abból fakadt, hogy egyáltalán nem tudtunk spanyolul, még köszönni sem. Nagy előnyünk volt viszont, hogy nem mi voltunk az első misszionáriusok az országban, hiszen az előttünk lévő szolgálattevők már elkezdtek ismerkedni emberekkel, kialakítottak egy kis magot, akikkel együtt dolgoztak. Az ecuadori ember nagyon nyitott, nem nehéz a hit dolgairól beszélni. Alapjában véve vallásos nép, katolikus vallásukat igen tradicionális formában gyakorolják, egy Mária-képpel vagy egy kereszttel sokszor találkozik az ember az utcán. Bár sokan csak kabalaként hordják, mégis ez segíthet abban, hogy az ember könnyen megtalálja a közös nevezőt.

Ecuador a „harmadik világ” országai közé tartozik, az emberek között jelentős szociális különbségek mutatkoznak. Mennyire érződik ez a közhangulaton?

Gy.L.: Valóban, Ecuadorban vagy nagyon gazdag, vagy nagyon szegény emberek élnek, jóformán hiányzik a középréteg. Megható volt számunkra, hogy a vidéki városokban a nagy szegénység ellenére elégedettek az emberek. Az a tapasztalatunk, hogy a jóléti országokban sokkal több panasz hagyja el az emberek száját. Az ecuadoriak életvidámak, ami talán a napos időjárásnak is köszönhető.

Mi volt az alapvető koncepció a gyülekezetépítésben?

E.L.: Egy élő gyülekezetben jutottam hitre Németországban, és ez meghatározta azt, hogy ha később gyülekezetet építek, akkor annak középpontjában Jézus Krisztus legyen. A teológiai képzés évei alatt számomra világossá vált, hogy nagyon fontos gyülekezeti kurzusokat és bibliaiskolát tartani. A gyakorlatban ezt a két dolgot tartottuk a szemünk előtt. Ahogyan a gyülekezet számításainkat felülmúlva növekedett, új feladatok jöttek, melyek természetesen új kihívásokkal is jártak.

Gy.L.: Főként kisvárosokban dolgoztunk, ezekben építettünk vagy plántáltunk gyülekezeteket. Ibarra városában például egy kis házikörrel kezdtük, ahol egy hitre jutott házaspár megnyitotta házát. Itt elkezdtünk összegyűlni olyan szomszédokkal, családtagokkal, barátokkal, akik érdeklődtek az ige iránt. Ez a szűk kör növekedett, többen hitre jutottak, újabb embereket hívtak meg, és ebből később kialakult egy gyülekezet.

Nemcsak a gyülekezetépítés, hanem a gyülekezeti vezetők képzése is meghatározó része volt a szolgálatotoknak.

E.L.: Igen, a CCB Akadémia egy bibliaiskolai központ laikus emberek számára, ahol szombatonként háromórás bibliai oktatást kínáltunk, négy különböző szinten. A mintegy kilencven diák különböző felekezetű gyülekezetekből jött azzal a céllal, hogy megismerje a Bibliát, és segítséget kapjon a gyülekezetben végzett szolgálatához. Ebben az iskolában misszionáriusok, és helyi lelkészek is tanítottak. Így találkozott az elmélet a gyakorlattal.

Szociális jellegű foglalkozásokat is tartottatok?

Gy.L.: Igen, volt egy szociális projekt is, melynek keretében hátrányos helyzetű gyerekeket támogattunk abban, hogy orvosi ellátásba részesüljenek, de segítettünk beiskoláztatáskor a tanszerek megvásárlásában is. Lelkigondozásban, mentorolásban is szerepet vállaltunk, illetve van egy nemzetközi ifjúsági programunk is, melynek keretében Európából évente tíz fiatalt fogadtunk Ecuadorban, akik bekapcsolódtak a misszióba. Célja ennek a programnak, hogy a fiatalok áldássá legyenek, és missziói gyakorlatra tegyenek szert, hogy lelkiekben növekedjenek.

Milyen vezérfonal mentén végeztétek a munkátokat?

Gy. L.: Azt akarja Isten, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (1 Tim 2, 4) Szilárd meggyőződésünk, hogy az emberek legnagyobb szüksége, ha nem ismerik az élő Istent. Minden munkánkban a legfontosabb feladat az, hogy az evangéliumot hirdessük úgy, hogy közben szeressük Istent, és szeressük felebarátainkat. Mindig ezt a kettős vonalat igyekszünk a munkánkban képviselni. Istenhez fordítani az embereket. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi életre is. Ha valaki hitre jut fontos, hogy be tudjon épülni egy gyülekezetbe, legyen lelki családja, ahol figyelnek rá, és gondoskodnak róla.

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” – mondta Jézus a tanítványoknak.

Gy.L.: Nemcsak mi szeretnénk engedelmeskedni ennek, hanem az a szívünk vágya, hogyha valaki hall bennünket az felbátorodjon, és engedelmesen kövesse ezt a parancsot. Isten persze nem hív mindenkit a külmisszióba, de minden gyermekének azt a feladatot adja, hogy továbbítsa az evangéliumot. Szeretnénk, ha a mi életünk elsősorban Istent dicsőítené, de bátorítás lenne más emberek számára is.

Misszionáriusnak lenni 24 órás feladat. Hogyan jutott mellette idő a családra?

E.L.: Nekünk a munkánk a szenvedélyünk. Nagy kiváltság, hogy azt éljük, amit hiszünk, és ez a családunk mozgatórugója. Együtt imádkozunk, nemcsak azért, mert ez a feladatunk, hanem azért, mert ez az életünk központjában áll, és ebben, mint család nagyon egységesek vagyunk. Tehát kezdettől fogva nem választottuk el a családot a gyülekezettől, hanem az volt a cél, hogy családként a gyülekezet szerves részeként éljünk. A négy gyermekünk nagyon szereti Ecuadort, hárman ott születtek, eddig ott éltek, ez az otthonuk. Amellett, hogy kamatoztathatják nyelvtudásukat nagy gazdagsága lesz az életüknek, hogy értékelik a különböző kultúrákat. Bárhol feltalálják magukat, és önállóak tudnak lenni.

Tizenhárom év Ecuadorban nem múlik el nyomtalanul. Hogyan értékelnéd a külmisszióban töltött éveket?

Gy.L.: Isten elhalmozott minket az áldásaival. Amikor egy ember kész azon a helyen lenni és azt csinálni, amire Isten teremtette, annak az élete kivirágzik. Nagy kiváltság, ha az ember megismerhet a világ minden tájáról embereket, akik ugyanabban a Jézusban hisznek. Egészen más fogalmunk alakult ki arról, hogy mi is az, hogy Istennek van népe a világban. Sokszor az emberek beszűkülnek, hogy csak a mi gyülekezetünk létezik, vagy azon vitatkoznak ki az igazi hívő. Amikor az ember ilyen missziói tapasztalatokra tesz szert megéli azt, hogy Isten hogyan fogad el embereket.

Új feladatok elé néztek. Melyek ezek?

Gy.L.: A Liebenzelli Misszió egy új feladatra hívott el bennünket, így az elkövetkezőkben Németországban fogunk dolgozni. A missziónak a teológiai képzését fogjuk vezetni, illetve egy újabb jellegű misszionárius-képző tanfolyam vezetésével bízták meg a férjemet. A képzés fő célja az lesz, hogy alapos, bibliai teológiai képzést adjon a tanítványoknak, illetve hogy a gyakorlatban tapasztalt emberek tanítsák és készítsék fel a diákokat. Széleskörű, gyakorlatorientált bibliaiskolai képzést kínálunk.

Mit jelent ma misszionáriusnak lenni?

Gy.L.: Misszionáriusnak lenni nem egy foglalkozás. Misszionáriusnak lenni azt jelenti, hogy bekapcsolódok abba a munkába, amit Isten szeretne, hogy megtörténjen. Az örömüzenetet továbbadom, teljesen mindegy hol, milyen közegben és milyen körülmények között élek. Ha diák, ha portás vagyok, akkor is lehetek misszionárius, mert kereshetem annak a lehetőségét, hogy hogyan hallhatnak az emberek az evangéliumról, és hogyan menekülhetnek meg az örök életre.

Kojsza Péter

Kapcsolódó Galériák