A Harangszó júliusi második számából
2012. Júl 22., szerző: AdminisztrátorA szenvedélybeteg az az ember, aki már nem tudja az akaraterejével magát kontroll alatt tartani – olvasható Jakus Ágnes olvasmányos riportjában, melyben a Református Mentő Misszió tevékenységét ismerteti, a lap címoldalán, illetve Misszió rovatában.
A Harangszó vezércikkét ezúttal Bányai László jegyzi. Írásának címe: Megmaradásunk feltétele – a család.
A Szegletkő oldalon a sokak által kedvelt A Lélek csendje és a Heidelbergi Kátét magyarázó Hiszem és vallom rovat jelentkezik, Balázsné Kiss Csilla és Orbán Levente tollából.
A Református élet rovatban Kocsis Ella és Mátis Szidónia a Szilágyballán tartott Szeretethíd nevű önkéntesnap eseményeit ismerteti. A Nagybánya-újvárosi gyülekezet zsibói kirándulásáról Varga Imre tudósít.
A második résszel jelentkezik a Reformátusok az Erdőháton című sorozat, Nagy Árpád tollából, az Élő emlékezet rovatban. Negyedik, befejező részéhez érkezett Süle Gyula Zsolt A presbiteri szolgálat politikai jelentősége című sorozata a Presbiter rovatban.
A lap rendkívüli módon két Hírvivő oldalt tartalmaz, számos gyülekezeti, egyházi esemény ismertetésével.
A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.
Híreink RSS
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
- Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
- Ahol a gyerekek jól érzik magukat
Napi lelki táplálék
Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. ApCsel 17, 2
ApCsel 17,1–9
„Ezek… az egész világot felforgatták…” (6). Ahol fény van, ott árnyék is van. Az evangélium jó hírének terjedése előbb-utóbb kemény ellenállásba ütközik. Az ellentámadás eszköztárában jól hangzó, de hazug, hamis, félrevezető, olykor buta vádak is szerepelnek.
(1) „Jaj, a büszke koszorúnak…” (Ézsaiás 28,1-15)
EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték.
Apostolok cselekedetei 3,17-26 - Irányváltás
Izrael népe évszázadokon keresztül várta Krisztust, a Felkentet. A Szentírást is ez irányban kutatták folyamatosan. Most beteljesült ez az ígéret. De ezt nem mindenki ismerte fel. Nem akarták elhinni, hogy éppen ez a Jézus az Istentől küldött Megmentő.
2013. május 23. csütörtök
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.