Jerikói történetek az emődi hittanosok napközis táborában
2012. Aug 06., szerző: AdminisztrátorAz emődi reformátusok összefogásának eremdménye az, hogy 15 gyermek jelképes összegért táborozhatott a gyülekezet közösségében. A jerikói történeteket feldolgozó hétről Kósa Enikő a gyülekezet lelkipásztora küldött beszámolót.
Miközben az olimpia és a hőség egyre több figyelmünket köti le, a református parókián véget ért a harmadik alkalommal megszervezett református hittanosok napközis tábora. A gyülekezet részéről soha nem tapasztalt összefogás eredménye, hogy jelképes összegért 15 gyermek egy héten keresztül közösségben lehetett egymással.

Megismerkedhettünk egy Emődnél ma nem sokkal nagyobb város életével és küzdelmeivel. Láttuk, hogyan küzdött a parázna Ráháb a múltjával, aztán hogyan vívta meg a hit harcát az övéi ellenében. Megismerkedtünk Józsúéval és seregével, akiknek belső harcaik lehettek, mert Jerikónál nem kellett fegyverrel harcolni. A kürtök hangja és a harci kiáltások után leomlottak a város falai, amelyet Isten népe engedelmesen többször is körüljárt. Aztán évszázadokat ugorva az újjáépült Jerikóban már Jézus jár, és hoz gyógyulást a vak Bartimeusnak, a vámszedő Zákeusnak és a kötekedő törvénytudónak. Ők is harcoltak önmagukkal, korlátozottságukban, boldogtalanságukban és szeretetlenségükben.

Ahogy hittel énekeltük, hogy „harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll”, mi magunk is megtapasztaltuk, hogy minket is megsegít „szívünk harcinál”. A történetekben elmélyedtünk a dráma- és kézműves foglalkozásokon, de jutott idő a közös éneklés öröme mellett mozgásra is, versenyzésre, küzdésre.
Vasárnap a gyülekezetnek megköszönve a gondoskodó szeretetét, amellyel körülvette a táborozókat, eljátszottuk az irgalmas samaritánus példázatát, amellyel Jézus a törvénytudónak válaszolt. A megtanult énekek is örömet szereztek a jelenlévőknek.
Megköszönve a sok segítséget, Istennek adunk hálát az elmúlt hétért, és boldog örömmel tekintünk előre, hogy reménység szerint jövőre is találkozunk.
Kósa Enikő
lelkipásztor
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
- A Szentlélek hitet ébreszt - gondolatok pünkösdről
- Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
- Ahol a gyerekek jól érzik magukat
Napi lelki táplálék
„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” ApCsel 16, 30-31
ApCsel 16,19–40
„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent” (25). Igaztalan vádakkal, törvénytelen ítélettel, összeverve és a börtön reménytelen sötétségű mélyére taszítva is lehetséges imádkozni és felszabadult lélekkel Istent magasztalni?
(6) „… termésével elárasztja a világot…” (Ézsaiás 27)
AZ ÍGÉRETES JÖVŐ felé Isten nyit kaput. A fejezet a jövő kibontakozását írja le, nem menetrendszerűen, de kijelentve a döntő fordulatokat. Az ősi kígyót, Leviátánt[1] legyőzi az Úr (1). Ő véget vet minden halálos rendetlenségnek, és van hatalma harmóniát teremteni a világban, és az emberek szívében.
Apostolok cselekedetei 3,11-16 - A hírnéven múlik
„Hírnevet kell szerezned” – mondta nekem a sikeres vállalkozó és megpróbálta elmagyarázni saját világának szabályait. Péter és János számára ideális lehetőség lett volna hírnevet szerezni: a béna meggyógyításával a templomlátogatók figyelme rájuk terelődött.
2013. május 22. szerda
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.


hozzászólás.
Hozzászólok.