Együtt, egymásért!

2012. Aug 09., szerző: Adminisztrátor

Holland önkéntesek segítségével tették rendbe a parasznyai Pitypalattyvölgyi Református Általános Iskola épületét a varbói gyülekezet fiataljai. Takarítottak, polcokat szereltek, könyveket és bútorokat pakoltak ezzel is hozzájárulva, hogy az intézményben minden készen álljon a szeptemberi kezdésre.

A varbói református egyházközség több évtizede ápol testvérkapcsolatot a hollandiai Nunspeet protestáns gyülekezetével, melynek tizennyolc fős, főként fiatalokból álló delegációja egy hetet töltött a Bükk-hegység festői környezetében. A külföldiek a magyar fiatalokkal együtt kirándultak, istentiszteleti alkalmakon vettek részt, esténként pedig más-más családnál gyűltek össze tábortűz mellett, ahol énekeltek, ismerkedtek és barátkoztak ezzel is erősítve a gyülekezetek közötti együttműködést. A kikapcsolódás mellett a Pitypalattyvölgyi Református Általános Iskolát segítették előkészíteni a szeptemberi indulásra: asztalokat, székeket, számítógépeket pakoltak, takarítottak, polcokat szereltek, illetve a könyvtárat költöztették át egy másik terembe. Mint Gere Gábor elmondta, két-három óra alatt elvégezték azt a munkát, amit egyébként az iskola alkalmazottjaival napok alatt tudtak volna kivitelezni. A lelkész kifejtette: a holland fiatalok a hit útján sokkal előrébb vannak, mint magyar társaik, hiszen számukra nem kérdés a napi bibliaolvasás, és az imádság, így az együtt eltöltött idő alatt hasonlókra motiválhatták a varbói ifjakat.

A Varbón látogatást tett, úgynevezett WOK (Werkgroep Oosteuropa Kontakten) csoport az egykori kommunista országok, főként Magyarország és Szlovákia protestáns közösségeivel keresi a köteléket. A nunspeeti gyülekezet tagjaiból verbuválódott diakóniai munkacsoport célja, hogy bátorítsa, segítse és támogassa a keresztyének tevékenységét – mesélte Irene Bruijnes, a holland gyülekezet egyik vezetője. Azt tapasztalta, hogy a magyar emberek nyitottak és érdeklődőek a holland kultúra iránt, a vendégszeretetük pedig felejthetetlen. – Nekünk, keresztyén embereknek kötelességünk segítő kezet nyújtani a támaszra szorulóknak – fogalmazott Irene, aki kifejezetten élvezte az iskolában folyó munkát.

A Pitypalattyvölgyi Református Általános Iskola szeptembertől a Tiszáninneni Egyházkerület fenntartásában folytathatja oktató-nevelő munkáját. A körzeti intézménybe összesen hat településről – Varbó, Parasznya, Radostyán, Sajólászlófalva, Sajókápolna és Kondó – várják a gyerekeket. Sasné Venczel Ildikó azt mondta: a legjobbkor jött a holland és magyar fiatalok önkéntes segítsége, hiszen rengeteg teendő van még az indulásig. A falak között jelenleg folyik a felújítás a vizesblokkokat érintően, kialakították az új igazgatói- és vallástanári irodát, a mostani számítástechnikai és könyvtártermet pedig az épület egy másik részébe költöztették át. – Egy iskola attól, hogy lecseréli a táblát még nem lesz református. Hitbeli tartalommal kell megtölteni, aminek egyik formája, hogy együtt és egymásért dolgozunk, és hogy olyan kapcsolatokat építünk akár nemzetközi szinten is, ami később mind a mi iskolánknak, mind az itt vendégeskedőknek gyümölcsöző lesz – hangsúlyozta az igazgatónő. Sasné Vencel Ildikó kiemelte: várhatóan a református intézménynek népesség és munkaerő megtartó ereje lesz a térségben.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Együtt, egymásért!

rss

Napi lelki táplálék

Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. ApCsel 17, 2

ApCsel 17,1–9

„Ezek… az egész világot felforgatták…” (6). Ahol fény van, ott árnyék is van. Az evangélium jó hírének terjedése előbb-utóbb kemény ellenállásba ütközik. Az ellentámadás eszköztárában jól hangzó, de hazug, hamis, félrevezető, olykor buta vádak is szerepelnek.

tovább

(1) „Jaj, a büszke koszorúnak…” (Ézsaiás 28,1-15)

EFRAIM, AZ IZRAELI - ÉSZAKI TÍZ TÖRZS képviselője kigúnyolja Ézsaiás szavait. Megtehette: termékeny és gazdag volt. Samáriából, a fővárosból gyümölcsöző völgyek ékesedtek, ezért ezt a várost „koszorúnak” nevezték. 

tovább

Apostolok cselekedetei 3,17-26 - Irányváltás

Izrael népe évszázadokon keresztül várta Krisztust, a Felkentet. A Szentírást is ez irányban kutatták folyamatosan. Most beteljesült ez az ígéret. De ezt nem mindenki ismerte fel. Nem akarták elhinni, hogy éppen ez a Jézus az Istentől küldött Megmentő.

tovább

2013. május 23. csütörtök

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább