Hétfőig tart a Crescendo Nyári Akadémia

2012. Aug 10., szerző: Adminisztrátor

A július 30-ától zajló művészeti kurzusra 34 országból több mint 200 diák érkezett, hogy elmélyítsék tudásukat az előadóművészet területén, valamint felkészüljenek a rájuk váró szakmai megmérettetésre.

Immáron kilencedik alkalommal rendeztek Crescendo Nyári Akadémiát Sárospatakon, melyen európai és amerikai zenekarok kiváló szólistái, zene- és képzőművészeti egyetemek tanárai tartottak intenzív közép- és felsőfokú képzést művészeti pályára készülő fiataloknak. A kéthetes kurzuson olyan neves művészek oktattak, mint Stephen Clapp, Judit Ermert-Robe német származású csellista, a Prima Junior-díjas Rohman Ditta csellista, vagy David Danel a Prágai Filharmonikusok hegedűművésze. A növendékek idén ének, opera, szólóhangszer – hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, zongora, orgona – kamarazene, zenekar, karvezetés, ifjúsági kamarazene és színészet mesterkurzusokon kamatoztathatták és csiszolhatták tehetségüket.

A magas színvonalú művészi képzés mellett a szervezők hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatal diákok lehetőséget kapjanak a művész életét érintő kérdések megvitatására. Ennek érdekében a számos interaktív program mellett olyan oktatókat hívtak meg, akik a szakmai igényességen túl a tanítványokra teljes emberként tekintenek, és az akadémián nem pusztán tanárként, hanem magánemberként, családjukkal együtt vannak jelen. – A tanári kar tagjai szinte kivétel nélkül keresztyének, és a Biblia értékrendje mellett elkötelezett emberek, így a szakmai programokon túl szeretnénk az élet egyéb területein is útmutatást adni a növendékeknek – nyilatkozott Dudás Eszter. Mint az „Ének a Nemzetekért” Kulturális Alapítvány igazgatója, egyben az Akadémia művészeti vezetője elmondta: minden nap imádsággal vette kezdetét, közös áhítatokat tartottak, az esti kiscsoportos beszélgetéseken pedig a művészi élet kihívásairól beszélgettek a résztvevőkkel.

A Crescendo Nyári Akadémián rendhagyó módon operákat is bemutatnak az operatanszak és zenekari kurzus résztvevőinek közreműködésével. A diákok Paolo Paroni olasz karmester vezetésével Purcell: Dido és Aeneas operáját állítják színpadra, melyet augusztus 12-én a Zempléni Fesztivál részeként a Rákóczi-vár udvarán tekinthetnek meg. Augusztus 10-én délután a kamaracsoportok versenyét is megszervezik a Sárospataki Református Kollégium Imatermében. A repertoár a barokktól napjaink zenéjéig terjed, melyet a résztvevők a mesterkurzusok alatt a kamarazene tanszak művésztanárainak vezetésével sajátítottak el. Mint Dudás Eszter tájékoztatott: a program kiemelt záróeseménye a Gálahangverseny, melyre a tanári kar ajánlásával az Akadémia legeredményesebb résztvevői kapnak felkérést. Az est fináléjaként a zenekari kurzusokon feldolgozott Haydn-szimfónia szólal meg Vass András karmester vezetésével augusztus 12-én, vasárnap 20: 30-tól a sárospataki református templomban.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. ApCsel 16, 14

ApCsel 16,11–18

„…kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak” (13). Új földrészre „jött át” az evangélium, Ázsiából Európába. Így jutott el hozzánk is.

tovább

(12) „Uram, mindent Te tettél, ami velünk történt…” (Ézsaiás 26)

A FELTÁMADÁS ÍGÉRETE VILLAN MEG ITT. Kik részesülhetnek ebben a csodában? Első olvasatra azt szűrhetnénk le, hogy az igazak igen, a bűnösök nem (7-10). A Szentírás azonban ennél sokkal árnyaltabban fogalmaz. Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, mert ebben a világban legfeljebb csak részigazságot birtokolhatunk, hanem az, hogy kitől várjuk az igazolást.

tovább

Apostolok cselekedetei 3,1-10 - Amikor Isten teljesíti a kívánságokat

Zsuzsa sokat imádkozott. Legfőbb kívánsága az volt, hogy munkahelyét megtarthassa. De elbocsátották. Isten nem hallgatta meg az imádságait?

tovább

2013. május 21. kedd

Lesztek nékem tanúim… (ApCsel 1:8)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

tovább