Beiktatták Kovács Zsolt Levente vizsolyi lelkipásztort
2012. Aug 21., szerző: AdminisztrátorKovács Zsolt Leventét ünnepi istentisztelet keretében iktatták be lelkipásztori tisztébe a nagy múltú vizsolyi református templomban. A lelkipásztor már 2011. szeptember 15-e óta szolgál a településen, a Biblia Földjén, de hivatalos beiktatása augusztus 18-án, a hosszú hétvége első napján volt.

Az istentiszteletet megnyitó Baksy Mária a gyülekezetépítés mellett a gyülekezet megtartását is fontos feladatként említette köszöntő beszédében. Az Abaúji Református Egyházmegye esperese az Európa Rádiónak elmondta: az országban bárhol nagy jelentősége van annak, ha egy gyülekezet lelkipásztort választ. Egy nem nagy létszámú református gyülekezet esetében pedig – miként Vizsoly is – valóban különösen nagy jelentősége van ennek. Ugyanis nem magától értetődik, hogy egy 40 egyházfenntartót számláló kis közösség lelkipásztort tud választani, foglalkoztatni. Vizsoly bizonyos értelemben szerencsés helyzetben van, mert nem templomot, gyülekezeti házat kell építeni, hanem a közösséget, de azt mindenképpen. Ehhez társul az idegenforgalom is, amely újabb feladatokat jelent. Nemcsak a lelkipásztori szolgálat, a lelkigondozói, hitoktatói és egyéb feladatok várnak a vizsolyi lelkészre, hanem a Károlyi Biblia, a Vizsolyi Biblia emlékének őrzése, éltetése – fogalmazott az esperes.

„Végezd az evangelista munkáját, töltsd be szolgálatodat!” – ezekkel a szavakkal szólt a gyülekezethez az ünnepélyesen hivatalába helyezett vizsolyi lelkipásztor: Kovács Zsolt Levente. „A latin „inauguratio officii” (hivatalba való beiktatás) kifejezés igen beszédes. Hivatalról van szó benne, tehát alázatra int engem” – mondta az ünnepségen.
Kovács Zsolt Levente középiskolai tanulmányait Sárospatakon, felsőfokú tanulmányait a budapesti Károly Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végezte és szentíráskutatással is foglalkozott, ami –ahogy fogalmazott – további megerősítést nyerhet a hétköznapi hivatásgyakorlás során is. A lelkész elmondta: egyik fő céljának tekinti a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontjának valóra váltását. Kiemelt feladatként említette a cigánymissziót. Elmondása szerint, aki Abaújba jön, aki vizsolyi lelkipásztori hivatást választ, az vagy természetes indíttatással és szíve minden szeretetével odafordul a cigányok felé, vagy nem fogja tudni hűséggel betölteni azt a küldetést, ami itt vár rá lelkipásztorként. A vizsolyi gyülekezetet, a gyülekezet megtartást és építést illetően elmondta: „…ne éljük át azt a szomorú gyalázatot, hogy Vizsolyban, ezen a hírneves településen megszűnik a reformátusság”.

Csomós József köszöntőjében „minden napra egy látogatót” kívánt a fiatal, most tisztségébe helyezett lelkipásztornak. A tiszáninneni püspök az Európa Rádiónak elmondta: „A vizsolyi templomban évente 30-40 ezer ember fordul meg. Innen jött az apropója annak a bizonyos mondatnak, hogy kívánok minden napra egy látogatót. Ez kapcsolódott ahhoz a bibliai vershez, amikor Isten meglátogatja Ábrámot és az Ábrahám nevet adományozza neki. Akkor mondja, hogy én vagyok a Mindenható Isten, járj előttem és légy tökéletes.” E látogatás élményét kívánta a fiatal lelkipásztornak a püspök.
Minden lelkipásztornak, aki komolyan veszi a saját küldetését, meg kell találnia azokat az új formákat, amelyek nem a 150 évvel ezelőtt begyakorlott formulák – folytatta Csomós József, utalva a gyülekezetre és a misszióra. A világ ugyanis annyit változott körülöttünk, hogy nemcsak a nyelvezetünkben, de gondolkodásunkban is meg kell látni az adott gyülekezetre, településre jellemző, eddig ki nem aknázott lehetőségeket, forrásokat. Vizsolyban még van egy kiaknázatlan terület, ami igazán kuriózum. Még nem kapott elég nyilvánosságot hogy maga a nyomtatás, mint nyomdatörténeti teljesítmény – utalt a Bibliára – az megközelíti a szellemtörténetit: a fordítást. Szakértők azt mondják, hogy meg kellene fejteni a titkát annak, hogy annyi idő alatt, azzal a technikával, hogy lehetett ennyi lapot kinyomtatni? – emelte ki a püspök.
A vizsolyi református templomban gratulált az először beiktatási szertartáson részt vevő lelkésznek többek között Szabó László, az Abaúji Egyházmegye főgondnoka, illetve a helyi katolikus plébános Árvai Zoltán, aki Kovács Zsolt Levente eddig a településen eltöltött idejéről, a két egyház nemcsak helyi, jó kapcsolatáról is beszélt. Az ünnepi beiktatást követően a templomkertben tartottak szeretetvendégséget a résztvevőknek.
Kecskés Ákos
A fotókért Asztalos József vizsolyi presbiternek tartozunk köszönettel (szerk.).
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján
- Kassa-ÉRT: Hitélet, közösség, kultúra
- Megjelent Horváth Barna teológiai kötete
- Környezetismereti verseny a szirmai refiben
- Református lovagok sikere az országos német nyelvi versenyen
- Döntésre ösztönző Lélek - gondolatok pünkösdről
- Ép kontra fanyar, valódi kontra utánzat - gondolatok pünkösdről
Programajánló RSS
- KASSA-ÉRT Északkeleti Református Találkozó
- Gyereknap a Szirmai Református Általános Iskolában
- A sárospataki cserkészet családi napja
- Gyermeknap a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközségben
- Bemutató a Parasznyán a Comenius Projekt keretében
- A Presbiteri Szövetség evangélizációs estje
- Kántortalálkozó Alacskán
Napi lelki táplálék
Hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. ApCsel 17, 27-28
ApCsel 17,16–34
„…Isten …most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (30). Pál apostol a pogány világ egyik szellemi központjában, Athénben sem akart kitérni küldetése egyik fontos üzenetének meghirdetése elől.
(6) „Mert a Seregek Ura megment téged…” (Ézsaiás 29)
„Ariél” (1) Jeruzsálemre utal, „oltárt - tűzhelyet” jelent, az égőáldozati oltár pedig Jeruzsálemben volt. Hiába az istentisztelet és az áldozati kultusz, ostrom indul ellenük (2), megalázottá és megtörtté lesznek (4). Miért történik mindez?
Apostolok cselekedetei 4,13-22 - Amivel a szív tele van...
Lehetetlen hallgatniuk. Amit átéltek Jézussal, az annyira kitöltötte szívüket, annyira megváltoztatta az életüket, hogy erről beszélniük kell. A jeruzsálemi felsőbbség nem tud mást tenni, megpróbál szájkosarat tenni Péterre és Jánosra.
2013. május 25. szombat
Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. (Habakuk 2:4)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.

hozzászólás.
Hozzászólok.