„Elég neked az én kegyelmem” – Az alkoholtól Istenig

2013. Apr 03., szerző: Adminisztrátor

Alkoholizmus, depresszió és magánéleti válság – ezek jellemezték Kőváriné Sumalán Mária nyugalmazott védőnő mindennapjait, egészen ötvenkét éves koráig. A Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió egykori kezeltje, most munkatársa egy sarokba szorított helyzetben talált rá Isten kegyelmére, és változott meg gyökerestül az élete. A magát hetven éve evangélikusnak, és húsz éve keresztyénnek valló Sumalán Mária Miskolcon, a Vasgyári Református Egyházközségben mesélt élete mérföldköveiről.

Úgy szokott bemutatkozni, hogy hetven éve evangélikus, és húsz éve keresztyén. Felteszem, ez utóbbi a megtérésére vonatkozik!?

Itt születtem Miskolcon, talán hagy kezdjem itt a történetet. A Luther-udvarban kereszteltek, 1957-ben ugyanitt konfirmáltam, első osztályos gimnazista koromban. A középiskolai évek során eltávolodtam a vallásos gyakorlattól, bár a szüleim mindig „humánus szeretetben” részesítettek. Felülről jövő indíttatásból védőnő lett a foglalkozásom, sőt, a hivatásom is. Köztudott, hogy a védőnőség családgondozás, életvárás. Nagy öröm az újszülött érkezése, és ilyenkor a védőnőt megkínálják mindenféle jóval, többek között alkohollal. Aki a szagától is rosszul van, abból biztosan nem lesz alkoholista. Nos, az én szervezetem nem tiltakozott, sőt ehhez társult egy rendszeres társasági élet is, így hamar az alkohol rabjává váltam.

A szervezete nem tiltakozott, de a lelkiismerete?

Bevallom, illetlenségnek és magatartási hibának, udvariatlanságnak tartottam, bűnnek egyáltalán nem. Szabadelvű volt a család, nem rossz irányban, hanem egy egészséges szabadságot képviseltek a szüleim. Felnőtt koromban tiszteletben tartották a jövés-menésem, a hazajövetlenek viszont egyáltalán nem örültek. Gyakran jártam úgy haza, hogy részeg voltam, és mindketten látták rajtam. Édesapám egy józan életű ember volt, nem dohányzott és nem ivott. Végignéznie a lánya részegségét keserves dolog volt, és ennek a bűntudata bántott. Édesanyám többször figyelmeztetett, apám bölcsebb volt, ő csak annyit mondott, nem értelek miért.

Ameddig otthon élt volt egyfajta kontroll a szülők részéről. Mi történt miután elköltözött?

Szabadosabb lettem! Egyszer kérdezték tőlem, hogy mit tett velem az alkohol, és azt feleltem, hogy azt a kevés gátlásomat is feloldotta, ami volt. Miután elköltöztem a családi házból vidéken laktam, és ott magánéleti problémákkal kiegészülve az alkoholproblémám is súlyosbodott. Voltak házasságon kívüli kapcsolataim, tisztátalanok. Mindeközben igazán őszinte szeretettel és önfeláldozással végeztem a hivatásom. 1988-ban aztán kaptam magamhoz illő társat: egy másik alkoholistát, aki a válása után lett szenvedélybeteg.

Milyen hatással voltak egymásra?

Az együttélésünk során lehúztuk egymást, hol felemeltük, ez mindkettőnk életében egy hullámzó időszak volt. Öt évig volt a párom munkanélküli, ami rettenetesen megviselte. Aztán kapott munkát, és nagy elánnal nekifogott, de hamar belefáradt, és még mélyebbre került, mint előtte volt. Egyébként nem csak az alkoholizmus volt a probléma, hanem a rendezetlen életkörülmények, a társadalmi kapcsolatok, a nyomorúság látványa, amit szerettem volna megoldani, de nem tudtam. Ez egy depressziós állapotba sodort, amit az alkohol oldott.

Megpróbált kitörni ebből a patt helyzetből?

Egy sarokba szorított állapotban, amikor nem volt semmilyen irányba tovább, csak felfelé, vagy lefelé jött a sugallat. 1995-öt írtunk, és több évtized után újra elmentem a templomba. Nem emlékszem, hogy ki prédikált, és hogy sokan voltak-e, de az biztos, hogy nagyon az Isten előtt voltam az istennélküliségemmel, és a bűneimmel. Kisírtam magam, és megpillantottam a templom oldalfalán a következő igét: „Elég neked az én kegyelmem.” Ez az ige élővé fogant bennem, és más ember jött ki a templomból, mint aki bement. Újra elkezdtem Bibliát olvasni, imádkozni, és innentől kezdtem keresni keresztyén körökben gyógyulást, mindkettőnknek.

Kikhez fordult segítségért?

Két év múlva elmentünk Szarvasra, egy evangélikus misszió foglalkozására, ahol lelkigyakorlatot tartottak alkoholistáknak. Itt érintődött meg a párom is egy református lelkész igehirdetése által, és itt hallottuk Dömösről, ahol már működött a Református Iszákosmentő Misszió. 1998 februárjában oda is elmentünk, azóta rendszeresen visszajárunk a hitmélyítő alkalmakra. Azóta egyébként minden téren rendeződött az életünk, az együttélésből mára házasság lett, és ki tudom mondani, hogy gyógyult alkoholista vagyok, akinek szabad innia, de nincs szüksége rá.

A bizonyságtételei mellett foglalkozásokat is tart a szenvedélybetegeknek. Mi egy-egy ilyen gyakorlat célja?

Úton tartani, hogy az illető ne csüggedjen, hanem kitartson a gondok közepette. Fontos a magvetés! Amikor Isten szentlelke megfogantatja a kegyelmét, akkor az önmagamtól, a világtól való szenvedés átváltozik a világért, és a családért való szenvedésre. Ha nem hajlandó valaki a gyógyulás felé menni, akkor magára lehet hagyni, de nem elhagyni, hanem figyelemmel kísérni! „Mikor lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” – írja Ady Endre. Ha én akarom őt megmenteni, akkor sokszor beleavatkozom Isten dolgába, és ezért nem elhagyom, hanem magára hagyom, és imádkozom érte!

Mi az, amit egy volt alkoholista nyújtani tud egy szenvedélybetegnek?

Megértést! Hiszen pontosan tudom, hogy mit éreznek ezek az emberek. Igazán az érzi, aki már járt ebben. Akinek a bőrét sütötte, az ismeri a családtól, a környezettől való félelmet, és az ivás okait. Azt mondta egy lelkészházaspár, hogy akkor van igazán szabadulás, ha a Spiritus helyét a Spiritus Sanctus tölti be. Ameddig nem a Szentlélek, addig nincs békességem. Lelki látás kell meglátni, hogy az ivós miért iszik, megtalálni, és kezelni az okokat, nem a tüneteket. Helyrerakni az önértékelési zavart!

Ehhez azonban – mint Ön is mondta – fel kell vállalni a problémákat. Meg merik ezt tenni az emberek?

Ezt nagyon nehéz megtenni, azért, mert nem elfogadó a társadalom, és sok esetben a család sem. Szemlélet és bátorság kérdése, de fontos: egy tüdőbaj is akkor gyógyul, ha tudomást szerez róla az ember, felvállalja és meggyógyítják. Az alkohol személyiségtorzulást idéz elő, és minél lejjebb van az ember annál nehezebb, annál gyengébb, és nehezebb segíteni. Ha nem egészen belülről jön, akkor sokkal nehezebb a gyógyulás! Egyébként számos esetben nem feltétlenül a vele való találkozás, hanem az érte való komoly imádság számít.

Átértékelte-e az elvesztegetett éveket?

Megtanultam, hogy a humánus szeretet nem elég, nem tart meg! Az Isten szabad akaratot adott, de vannak módszerei, és mindenki életében van egy megrekedt helyzet, amikor az Isten megszólítja, megnyitja fülét és a szemét, és akkor jön a felismerés: létezni lehet az Isten nélkül, élni viszont nem. Nemrég hallottam egy szellemes mondást, miszerint a vallásos ember elemről, a hívő akkumulátorról működik. Figyeljünk a szívükre, a feltétel nélküli szeretetre, hogy ne csak ész szerint, hanem szívünkből szeressünk, és figyeljünk mindazokra, akik szólják az igazat. Tertulianus mondta, hogy minden ember teremtettségéből fogva keresztyén; ahhoz, hogy ez életre kelljen imádkozzunk, és tegyük, amit tennünk kell!

Kojsza Péter

Eddig 1 hozzászólás érkezett!
Szóljon hozzá ön is!

Kapcsolódó Galériák

„Elég neked az én kegyelmem” – Az alkoholtól Istenig

rss

Napi lelki táplálék

„Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról…” Jn 18,37b

Ef 1,15–23

„Amikor megemlékezem rólatok imádságaimban…” (16). Annak, hogy Krisztussal járunk, van egy gyakorlati és konkrét következménye: közösséget vállalhatunk egymással. 

tovább

(1) „Áldjátok az Urat…” (Zsoltárok 134)

ÁLDANI AZ URAT.

– 1. Istent áldani, azt jelenti, hogy leborulunk Őelőtte, elismerjük, hogy Ő az Úr, aki Jézus Krisztusban megváltott, szeret, nem vetett el, irgalmába fogadott. Ezért Őrá bízzuk magunkat mindenben, teljesen Őrá hagyatkozunk, ahogy az erkély az azt hordozó oszlopokra.

tovább

LUKÁCS 24, 13–27 - Minden hiába?

"Küzdött, remélt és mégis veszített.” Egy húszas évei közepén elhalálozott barátunk gyászjelentésén ez a mondat állt. Szörnyűnek találtam ezeket a szavakat, mivel úgy hangzanak, mintha az egész élete elfecsérelt idő lett volna.

tovább

2018. április 17.

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:46-47)

 

tovább

Haraszti Sándor: Tavasz

Tegnap még fagyos tél volt,
s a természet álmodott…
Magáról mit se tudva
szent titkot láthatott.

tovább