Iránytű a szeretet

2016. Jan 13., szerző: Adminisztrátor

Hagyományaihoz híven idén is újévi fogadást rendezett a Tiszáninneni Református Egyházkerület Miskolcon, január 9-én. Az elnökség minden évben köszönetet mond lelkipásztoroknak, intézményeknek, szervezeteknek és képviselőiknek az eddigi, sikeres együttműködésért.

A rendezvényt a 89. zsoltár eléneklése után Csomós József köszöntője nyitotta, aki elmondta, az újévi fogadáson olyan barátságok és kapcsolatok születnek, melyek hosszú időre meghatározóak.

"Nem csak együtt jöttünk eddig, hanem együtt is megyünk tovább az úton. Csak akkor nem tévesztünk célt, ha mindig meghalljuk a hívó szót" – hangsúlyozta Csomós József, aki Áder János köztársasági elnök újévi gondolataira utalva arra buzdított, hogy 2016 iránytűje a "kézzel fogható, testet öltött" szeretet legyen. "Az új év realitása, hogy meg fogtok fáradni. Ne áltassátok magatokat, fogjátok érezni, hogy már-már elviselhetetlenül meg vagytok terhelve, de ha keresitek a megnyugvást, a csendességet, akkor elér hozzátok a hívó szó."

Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok pohárköszöntőjében a hálatelt szív mellett a bibliai talentumos gazda bölcsességét kívánta az új évre. "Méltányos befektetés nélkül nincs méltányos emberi tevékenység és nincs méltányos haszon!" Azt kérte, hogy 2016-ban Jákóbhoz hasonlóan ragaszkodjunk makacsul Isten áldásához, hogy "mi is áldássá lehessünk egymás és közösségeink számára".

Pásztor Dániel lelkészi főjegyző a portálunknak adott videointerjúban a hálaadásra helyezte a hangsúlyt. "Hiszem, hogy azokon a helyeken, ahol Isten igéit hirdethettem és az egyházkormányzatot gyakorolhattam, az Ő segítségével és erejével tettem!" Hozzátette: az egyházkerület működéséhez szükséges alapokat már lerakták, ezért a következő évek kihívása az lesz, hogy a meglévő kereteket lelki tartalmakkal töltsék meg.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő kérdésünkre válaszolva az egyházkerület és választókerülete együttműködéséről beszélt. Mint mondta, közös céljuk az "abaúji és a zempléni emberek felemelkedése", ehhez és a térség fejlesztéséhez a református egyház, az egyházközségek és a gyülekezeti tagok közreműködésére is számít.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Iránytű a szeretet

rss

Napi lelki táplálék

Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából. ApCsel 3,26

ApCsel 3,11–26

„...az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból...” (15). „Megöltétek” – ebben a szóban kifejeződik az, hogy mi mit tudunk tenni Isten nélkül. 

tovább

(9) „…félni kezdett Dávid az Úrtól…” (2Sámuel 6)[1]

AZ ISTENFÉLELEM VALÓBAN KIŰZI A FÉLELMET az Úr népe köréből, és a gyülekezet tagjainak szívéből (1János 4,18). 

tovább

1 SÁMUEL 16,8–13 - Mr. Izrael kerestetik

Engem ezek a történések a mai Mr. Univerzum választásokra emlékeztetnek. Az első jelöltek Isten bírálatában kiesnek. Csak azt szeretném tudni, hogy Sámuel honnan érezte, hogy Isten hüvelykujja felfelé vagy lefelé mutat? 

tovább

2017. április 25. kedd

„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.”(Zsoltárok 68:20)

tovább

Wass Albert: Vizek felett

Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.

tovább