Hasznos hobbi

2016. Febr 23., szerző: Adminisztrátor

Negyedik alkalommal rendeztek találkozót gyülekezeti méhészek számára Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium Diákotthonában február 20-án. A Tiszáninneni Református Méhésztalálkozót 2013-ban hívták életre azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a méhészetet az egyházkerületben. A találkozóra nemcsak haladó méhészeket vagy profi szakembereket vártak, hanem olyanokat is, akik egyelőre még csak tervezik a házi méhészet elindítását.

Ábrám Tibor ötletgazda a rendezvény megnyitóján emlékeztetett, hogy a méhészet egykor a református lelkésztársadalom kedvelt tevékenysége volt, sok gyülekezetben foglalkoztak ezzel megélhetésként vagy kiegészítésként. Ezt a régi hagyományt szeretnék visszaállítani a papkertekbe, hiszen a méhészet ma is számos lehetőséget rejt magában: sikerélményt nyújt, hamar megtérül, sőt, hobbinak és stresszoldásnak sem utolsó.

Az előadások témái idén a kezdőknek kedveztek jobban: a résztvevők többek között abban kaphattak gyakorlati segítséget, hogy hogyan indítsanak hobbiméhészetet és ehhez milyen eszközöket válasszanak, hogyan teleltessék a méheket és miként figyeljenek oda egészségükre. Farkas János erdőmérnök a hobbiméhészet indításának jogi és gyakorlati kérdéseiről, Dérer Zsolt putnoki református lelkész pedig a teleltetés fortélyairól beszélt.

Farkas János úgy vélte, hogy a mesterséget nem az internetről, hanem egy másik szakembertől lehet a legjobban megtanulni. Meglátása szerint egyre több a méhegészségügyi probléma az országban, ezért nem árt körültekintően méhcsaládot vásárolni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem ezerötszázan foglalkoznak méhésztettel, akik összesen nyolcvanháromezer családot gondoznak. A méhlegelők leterheltsége és az időjárási körülmények miatt sajnos egyre több az olyan év, ami nem hoz megfelelő mennyiségű mézet. Farkas János felhívta a figyelmet arra, hogy ne csak a pénz miatt döntsön valaki a méhészkedés mellett, ugyanis a méhek szeretete és tisztelete nélkül nem lehet valaki sikeres a szakmában.

Dérer Zsolt a tirek.hu érdeklődésére arról beszélt, hogy a diplomás bérek közül a lelkészeké a legalacsonyabb, ezért egy jól működő, jövedelmező méhészet fizetés-kiegészítést jelenthet a családok számára. Ugyanakkor kifejtette, hogy megfelelő elméleti és gyakorlati tudás nélkül nem érdemes belekezdeni. "A jó méhész, akár csak a jó pap, holtig tanul!"

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Hasznos hobbi

rss

Napi lelki táplálék

...a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Róm 6,23

Ezsd 7,11–26

Micsoda bizonyságtételt olvasunk a királytól Ezsdrásról: tökéletesen jártas az igében (12)! 

 

tovább

(22) „…már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet.” (Róma 6,12-23)[1]

A megszentelődés és megigazulás kapcsolatáról: Olyan ez, mint a térhatású mozi, ahol csak egy speciális szemüveggel nézve áll össze a film. Kíváncsiságból azonban néha levesszük a szemüveget, és csupa „homályt” látunk.

tovább

Zsoltárok 103 - Mire irányítom figyelmemet?

Szeretem ezt a zsoltárt. Csodálatos hálaadó ének. Pedig az imádkozónak először rá kell ráhangolódnia Isten dicséretére.

tovább

2016. október 1. szombat

 „Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól, ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ez látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,1-10)

 

tovább

Túrmezei Erzsébet: Őszi Zsoltár

Hetek óta egy zsoltárvers kísér,
ha ösvényemre sárga levél lebben,
ha őszi lombon át sugár ragyog:
"Éneklek az Úrnak egész életemben.
Zengedezek az én Istenemnek,
amíg vagyok."

tovább