A legjobb kutatódiákokat keresték

2017. Febr 07., szerző: Adminisztrátor

17. alkalommal tartott Élet- és Környezettudományi Konferenciát a Kutató Diákok Országos Szövetsége, ezúttal Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban, február 3-án és 4-én. Az országból ötvenkét diák vett részt a kétnapos eseményen.

A  hét szekcióban és negyvenöt témában versenyző tanulók többéves kutatásaikat mutatták be a szakmai zsűrinek. A témák között szerepelt az egészség- és orvostudomány, biológia, környezetvédelem, ökológia és a természetvédelem.

A rendezvényt péntek délután nyitották meg a gimnázium dísztermében, ahol elsőként Kerboltné Tóth Edit igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Azt mondta, megtiszteltetés az iskola számára, hogy otthont adhat a rangos versenynek. Hozzátette: kiválóan akkreditált tehetségpontként elkötelezettek a tehetséges diákok fejlesztésében olyannyira, hogy saját tanulóik közül sokan részt vesznek a Kutató Diákok Mozgalomban.

– Jó látni, hogy a tudomány még mindig sok fiatal számára vonzó, hogy az életöröm, a bohémság, a könnyedség ügyesen megfér a rendszerező gondolkodással, az alapossággal, a kitartással és a megismerni akarással – így fogalmazott Pfiegler Péter, Miskolc alpolgármestere, aki szerint az élet- és környezettudománynak egyre nagyobb jelentősége van a mai világban.

"Miskolc fejlesztéseit évek óta a fenntarthatóság, a zöld szemlélet és a környezettudatosság határozzák meg. A város polgárainak egészséges, élhető életteret kívánunk biztosítani. A Green City szemléletét tartjuk szem előtt és szép eredményeink vannak" – mondta, végül megjegyezte, hogy Miskolcon mindig szükség lesz környezettudományokkal foglalkozó szakemberekre.

Szűcs Violetta, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke arról beszélt, hogy a verseny végére kiderül, kik vehetnek részt a Kárpát-medencei megmérettetésen. Ugyanakkor a verseny fő célkitűzésének nem a győzelmet, hanem a kutatás örömét nevezte. "Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja" – biztatta a versenyzőket Albert Einstein szavaival.

A versenyen a házigazda Lévay Gimnázium diákjai sikeresen szerepeltek: Grolmusz Fanni 12. c osztályos tanuló az egészségtudomány és farmakológia szekcióban, Varga Fanni 10. e osztályos tanuló pedig farmakológia szekcióban jutott be a Kárpát-medencei döntőbe.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

A legjobb kutatódiákokat keresték

rss

Napi lelki táplálék

Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár. ApCsel 22,29

ApCsel 22,22–30

A hit és az Istenhez fűződő személyes kapcsolatunk nem magánügy. Akik önteltségükben kisajátítják maguknak Istent, istentelenné és embertelenné, gyilkolásra is késszé válhatnak.

tovább

(5) „…fölém akartok kerekedni…” (Jób 19,1–20)

Megrendített egy fiatal, neves színész nyilatkozata: „Az emberi létezésnek semmi értelme nincsen!” Különösképpen próbatételek idején kísérthet meg bennünket ez a gondolat. 

tovább

LUKÁCS 7,18-23 - Példaértékű hit: Minden kétségen felül álló?

Jánost felbosszantották. Azt a feladatot kapta, hogy az embereknek Isten fenyegető ítéletét hirdesse, hogy megtérjenek. Most Jézus van itt, ítélet és büntetés helyett. 

tovább

2017. június 27. kedd

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért…(1Tim 2:1)

 

        

tovább

Muraközy Gyula: Az erő

- Ugye, édesapám, amikor a sziklát

véres zivatarban villámok hasítják,

viharok rárontnak, habok ráomolnak,

s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap;

ha a századok nem tudták porrá tenni,

sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?

 

- Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,

csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.

 

tovább