"A visszatekintés ünnepe" – Ballagás az Irinyiben

2017. May 12., szerző: Adminisztrátor

Elballagtak a kazincbarcikai Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon végzősei. Összesen 109 tanuló búcsúzott el tanáraitól és osztálytársaitól a május 5-én, pénteken megtartott ballagási ünnepségen, melyen most először a "Tiszáninnen Református Diákja" elismerő címet is átadták.

Osztályfőnökeikkel karöltve, virágcsokrokkal a kezükben vonultak át a kollégiumból a tornacsarnokba a 2013 óta egyházi fenntartásban működő középiskola tizenkettedikes diákjai. Oldalukon tarisznya jelezte, hogy ez volt az utolsó séta, amit középiskolásként együtt tehettek meg. A feldíszített csarnokban szüleik, rokonaik, barátaik, az intézmény pedagógusai, az egyházkerület és az önkormányzat képviselői várták őket.

"Isten hordozott az úton"

Pásztor Dániel intézményi lelkész áhítatában azt mondta: szeretné, ha a ballagás az örömteli és boldog visszatekintés ünnepe lenne. „Legyen hálás a szívetek azért, amiért Isten hordozott benneteket ezen az úton!” Kifejtette, hogy a diákok életének fontos időszaka ért véget, ugyanakkor kezdődik valami új, melyben Isten végigkíséri majd őket, hiszen Jézus azt mondja: „én veletek vagyok…”.

– Igaz ez minden ezután következő megpróbáltatásra, nehézségre. Eddig is Ő hordozott sasszárnyon benneteket és ezután is Ő fog. Ehhez azonban ti is kellettek. Legyen tudatos döntés, hogy szeretnétek vele együtt járni" – hívta fel a figyelmet a református lelkész.

Szeresd az Urat! 

Csernaburczky Ferenc iskolaigazgató ballagási beszédében úgy vélte: a jövő kihívásait nem ismerhetjük, ám minél több „muníciót” tud valaki begyűjteni, annál több esélye lesz a változó helyzetek adta nehézségek leküzdésére. Meglátása szerint az a tudás és azok ismeretek a megfelelőek, melyek a változó körülmények közepette is felhasználhatók.

"Rövidesen érezhetitek, hogy egy új létformában, megváltozott körülmények között kell, gyakran segítség nélkül megállni a helyeteket. Jó tudni, mi az, ami életünk legnehezebb idejében is megtart, a legnagyobb háborgások közepette is irányít és megoldhatatlan helyzetekben is igazgatja dolgainkat. Ezt tudva formálódhat az igazság, mely nélkül tarisznyátok üres marad. Ez a tudás nem más, mint a Mózes könyvéből vett idézet: Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben."

Megújuló épületek 

A fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében Csomós József püspök köszöntötte a ballagó diákokat. Kiemelte, hogy az egyházkerület elkötelezett az intézményben folyó nevelés iránt. Ezt megerősítve az iskola épületeibe több mint félmilliárd forintot ruháznak be: két épület energetikai korszerűsítése valósul meg, továbbá megújul az internátus és folytatódik a labor építése. "Rólatok, rólunk, közös ügyünkről van szó. Arról, hogy a természet felett megszerezzük az uralmat azzal, hogy megismerjük, megszeretjük és megértjük annak alkotójának szándékát" – utalt ezzel a meghívón szereplő idézetre.

Csomós József most először átadta a "Tiszáninnen Református Diákja" kitüntetést. Az elismerő címet Balázs Fruzsina 12. A osztályos tanuló kapta, aki kitűnő tanulmányi eredményével, példamutató magatartásával és közösségért végzett szolgálatával kiemelkedően képviselte a keresztyén református értékrendet.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

"A visszatekintés ünnepe" – Ballagás az Irinyiben

rss

Napi lelki táplálék

Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Róm 9,16

Róm 9,14–33

„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut...” (16). Mit tehetünk azért, hogy üdvösségre jussunk, vagyis Isten jogos ítélete alól megmeneküljünk? 

tovább

(16) „…lásd meg, hogyan buzgólkodom az Úrért.” (2Királyok 10)

A BUZGÓSÁGRÓL. – 1. Sokféle buzgóság van. Az Úr ügyéért is sokféleképpen lehet buzgólkodni. Nincs áldottabb, mint az Úr ügyéért való buzgó szolgálat; – ugyanakkor nincs veszélyesebb ennél a buzgóságnál, amely Isten Igéjére hivatkozva cselekszik. 

tovább

1 MÓZES 12,2 - Az áldó jelenlét

„…megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.” Isten Ábrahámhoz intézett szavai olyanok, mint az áldás alappillérei: Megáldalak, és ezért lehetsz áldássá mások számára. 

tovább

2018. május 24.

„…üldözés következtében szétszóródtak…” (ApCsel 11:19)

tovább

Somogyi Imre: Pünkösd napja

Aki nem tud a hit szárnyán
A magasba szállni,
Nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül
Mit ér ünnepléstek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,
Ahol nincs Szentlélek.

tovább