A Reformáció 500. évfordulóját ünneplik Ónodon

2017. Jún 16., szerző: Adminisztrátor

2017. június 17-én 10 órától ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek a Reformáció 500. évfordulójáról Ónodon a református templomban, ahol igét hirdet Csomós József püspök, előadást tart Dr. Dienes Dénes egyházkörténeti professzor, köszöntést mond Tállai András miniszterhelyettes, államtitkár. Az istentisztelet után emlékműavatással és kiállításokkal folytatódik a nap a mellékelt plakát szerint.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár. ApCsel 22,29

ApCsel 22,22–30

A hit és az Istenhez fűződő személyes kapcsolatunk nem magánügy. Akik önteltségükben kisajátítják maguknak Istent, istentelenné és embertelenné, gyilkolásra is késszé válhatnak.

tovább

(5) „…fölém akartok kerekedni…” (Jób 19,1–20)

Megrendített egy fiatal, neves színész nyilatkozata: „Az emberi létezésnek semmi értelme nincsen!” Különösképpen próbatételek idején kísérthet meg bennünket ez a gondolat. 

tovább

LUKÁCS 7,18-23 - Példaértékű hit: Minden kétségen felül álló?

Jánost felbosszantották. Azt a feladatot kapta, hogy az embereknek Isten fenyegető ítéletét hirdesse, hogy megtérjenek. Most Jézus van itt, ítélet és büntetés helyett. 

tovább

2017. június 27. kedd

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért…(1Tim 2:1)

 

        

tovább

Muraközy Gyula: Az erő

- Ugye, édesapám, amikor a sziklát

véres zivatarban villámok hasítják,

viharok rárontnak, habok ráomolnak,

s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap;

ha a századok nem tudták porrá tenni,

sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?

 

- Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,

csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.

 

tovább