Elhunyt Tőkéczki László

2018. Jan 09., szerző: Adminisztrátor

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. 66 éves korában, január 8-án hívta magához Teremtője.

Nem a tudomány, hanem a nép szolgálatát választotta – erről beszélt Tőkéczki László, amikor tavaly március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a köztársasági elnöktől. „Bár történésznek készültem és mindvégig tudományos pályán tevékenykedtem, még a rendszerváltás előtt meghoztam egy döntést: nem az egyetemi karrier a legfontosabb, hanem az ismeretterjesztés, a nép felvilágosítása. (…) Ez a munka soha nem érhet véget, mindig szükség lesz olyanokra, akik segítenek a magyar népnek megismerni múltjuk kevésbé ismert, eltorzított, eltagadott részleteit” – fogalmazott munkásságáról. A konzervatív gondolkodó a Parókia portálnak azt mondta: „Az igazság ugyanazért fontos, mint a szabadság. Az igazság tesz szabaddá, és a szabadság teszi lehetővé az igazság kimondását. A későbbiekben megbosszulhatja magát, ha az emberek nincsenek a tudás birtokában, vagy hazugságokat hordoznak magukban.”

Tőkéczki László Szikszón született 1951. szeptember 23-án. Miskolcon érettségizett, majd debreceni és budapesti egyetemi tanulmányai után történelem-német szakos tanári diplomát szerzett. 1975 és 1978 között a kispesti Landler Gimnáziumban tanított. 1978-tól a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjánál dolgozott, majd 1985-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pedagógiai tanszékén neveléstörténetet tanított. 1989-től az ELTE művelődéstörténeti tanszékének docense, majd tanszékvezetője volt.

Tőkéczki László számos pozíciót betöltött: 1991-től a Hitel szerkesztője, majd három évvel később a Valóság főszerkesztője lett. Önkéntesként részt vett a Protestáns Szemle szerkesztésében. A Duna TV alapító kuratóriumának tagja volt, ebben a tisztségében a történelmi egyházakat is képviselte. 1988-ban Albert Gábor íróval közösen megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet. Oroszlánrészt vállalt a Magyarországi Református Egyház szárszói értelmiségi konferenciáinak újraindításában. Azok legfontosabb előadásait kötetben adták közre (Szárszó 1992–2001: a Református Értelmiségi Konferenciák előadásai. Szerkesztette: Albert Gábor–Tenke Sándor–Tőkéczki László. Budapest, 2002).

Elnöke volt az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítványnak, valamint alapító tagja a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítványnak. 1999-től a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja volt, és betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöki pozícióját is. Számos könyve, tanulmánya jelent meg.

Tőkéczki László a budahegyvidéki református gyülekezet tagja volt. 2002-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjévé, 2009-ben főgondnokává választották, amely pozíciót egészen haláláig betöltötte.

2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével, majd három évvel később Széchenyi-díjjal ismerték el munkásságát.

Ha minden embernek a nyakában egy táblácskával kellene járkálnia, rajta egy mondattal, ami őt kifejezi, vagy számára fontos, mi lenne Tőkéczki László történész táblácskáján? – tettük fel a kérdést a történésznek az egyik utolsó interjúban, amire így felelt: A konfirmációs emlékigém: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját".

Tőkéczki László rövid betegség után, 2018. január 8-án reggel hunyt el.

Kommunikációs Szolgálat

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék… Zsid 11,16

Zsid 11,8–22

„Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék” (16). Még a világ szemében is szégyent hoz a vallásra, amikor keményszívű, megátalkodott, változásra képtelen emberek hivatkoznak Istenre, mint az „ő” Istenükre. 

tovább

(10) „…törd össze a korsót…” (Jeremiás 19)

Jeruzsálem városának déli kapuját a Fazekasok kapujának is hívták, de Szemét-kapunak is nevezték, mert ezen a kapun át vitték le a város szemetét, így az összetört cserépdarabokat is, a Ben-Hinnóm völgyébe (1–2).

tovább

ZAKARIÁS 1,1-6 - Tanulni a történelemből

Szeretem a karácsonyi hagyományokat. A legjobb, ha minden úgy történik, ahogy mindig is szokott lenni. Eközben hamar átsiklok afölött, hogy régen sem volt minden mindig jó. 

tovább

2017. december 19. kedd

Mennyit érsz?

Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben. (1Kor 6,20)

 

tovább

H. M. R.:A karácsonyi ajtó

Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót 
hosszú estéken remegve lestem. 
Vártam nyílását azon a sok-sok 
felejthetetlen 
szép, gyermekkori karácsonyesten.

Kipirult arccal, dobogó szívvel, 
úgy vártam, mikor fordul a zárja, 
mikor tárul fel, mikor ragyog fel 
a titkok fája. 
Ó, hogy csábított minden kis ága!

 

tovább