Almaadomány a rászorulóknak

2018. Feb 06., szerző: Adminisztrátor

Összesen 21 tonna almát adtak át a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai Miskolcon. A 3 millió forint értékű adományt a városban és a térségben élő rászorulók kapják.

A segélyszervezet a következő hetekben 8 kamionnyi, hozzávetőlegesen 24 millió forint értékű almaadományt ad át országszerte. Ebből egy kamionnyi felajánlás érkezett hétfőn az egyik miskolci cég telephelyére.

Mint Horváthné Sebestyén Márta, a szeretetszolgálat területi koordinátora elmondta: a gyümölcsöket a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyében élő idősek, fogyatékkal élők és nélkülöző családok kapják. Ugyanakkor rászoruló gyülekezeti tagokat is támogatnak. – Már harmadik éve oszt almákat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Sokan nem tudják megvásárolni ezt a vitamindús gyümölcsöt, pedig az influenzajárvány kellős közepén fontos, hogy megfelelően táplálkozzunk – hangsúlyozta.

Szombathy Dénes miskolc-szirmai lelkipásztor tájékoztatása szerint összesen 29 gyülekezetbe viszik el az adományokat, és több mint 1500 ládát osztanak szét. Hozzátette: a támogatottakról előzetes igénylések alapján döntöttek.

Gazda István mezőcsáti lelkész arról beszélt, hogy időseknek, özvegyeknek és nagycsaládosoknak jut az adományból. – Diakóniai gondnokunk és az újonnan megalakult presbitérium osztja majd szét az almákat. Hamarosan 8-10 autó fog elindulni a faluba, hogy mindenkihez eljuttassuk a gyümölcsöket.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Almaadomány a rászorulóknak

rss

Napi lelki táplálék

Többet ér az, amit lát a szem, mint ami után sóvárog a lélek. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés. Préd 6,9

Préd 6

„...nem szállhat perbe az ember azzal, aki fölötte áll” (10). Testvérem, légy elégedett azzal, amivel az Úr megajándékozott téged. 

tovább

(58) „…ellenfeleddel elöljáró elé mégy…” (Lukács 12,54–59)

1. A példázat mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy az Úr visszajövetelének várása, az állandó készenlét, és az idők jeleinek „meglátása” (54–56) akkor lehetséges, ha megszabadultunk a nagy ellenségtől, aki a teljes élettől és az élet Urától elválasztott bennünket, hogy örökké a bűn, a betegség, a halál nyomorúságos, kárhozatos börtönében senyvedjünk. 

tovább

LUKÁCS 14,1–6 - Vasárnap

Hitem fontos részét képezi a vasárnap megszentelése. Isten ezzel a nappal lehetőséget teremt arra, hogy egy lélegzetvételnyi szünetet tartsak, regenerálódjak. 

tovább

2017. augusztus 18. péntek

Kicsoda Jézus Krisztus? – Az Isten fia, Ember fia

Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13)

Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. (Mt 16,16)

 

tovább

Tóth Árpád: A vén ligetben

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

tovább