Isten és egymás szolgálatában

2018. Mar 21., szerző: Adminisztrátor

Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte idén Korsós István nyugalmazott református lelkipásztor és felesége, Sárosi Irén. A Miskolctól északra fekvő Sajógalgócon, fiuk házában kerestük fel őket, hogy elmeséljék történetüket, és hogy választ kapjunk az állandó kérdésre: mi a hosszú házasság titka. Írásunkat az Európa Rádióban elhangzott inerjú alapján közöljük. 

 „Elég későn ismerkedtünk meg, nem sokkal a házasságkötésünk előtt. Mindketten teológiára jártunk, a férjem Budapesten, én Debrecenben” – meséli nosztalgikusan Irénke néni. A sárospataki születésű idős hölgy érettségi után helyben szeretett volna továbbtanulni, de a teológia bezárása miatt a felvételizőket Debrecenbe irányították. „Sokáig úgy nézett ki, hogy a lányokat nem fogják gyülekezetbe kihelyezni, még segédlelkészként sem. Elmentem egy sérült gyerekeket gondozó szeretetotthonba Dunaalmásra, ahol nyaranta egy-egy hónapot töltöttem. Itt ismerkedtünk meg egy véletlen folytán” – mondta Irénke néni, aki Kálvint idézve gyorsan hozzáteszi: véletlenek nincsenek, csupán a mi értelmünk nem tud felemelkedni a gondviselés magasságába.

„Én is akkor kerültem Dunaalmásra, az lett a vesztem, hogy pont akkor” – szól oda viccesen Pista bácsi, amit felesége is megmosolyog. Áhítatot tartottam – folytatja –, majd egy közös bibliaolvasás során mindkettőnk ugyanannál az igénél állt meg: „Dávid azonban sikerrel járt el minden útjában, mert az Úr vele volt.” Úgy érezték, ez az ige az, ami elindíthatja őket közös életük útján. Később jegygyűrűjükbe is ezt a mondatot gravírozták.

Pista bácsi a sorsfordító találkozás után többször meglátogatta a fiatal lányt. Az akkori dékántól kéredzkedett el, az úti költséget pedig a legációkon kapott dugi pénzből fedezte. Az isteni gondviselést nemcsak találkozásukban tapasztalhatták meg. Pista bácsi egy kis kitérővel elmeséli, hogy tizenhat éves korában tüdőbetegségével egy szanatóriumba került. Már akkor tudta, hogy ha elég erős a hite leküzdheti a kórt. Így is lett.

„Folyamatosan leveleztünk, majd miután minden vizsgát letettünk házasodtunk csak össze. Mivel két különböző egyházkerülethez tartoztunk, ezért két püspöktől kellett engedélyt kérnünk, de Dunamelléken nem volt üres szolgálati hely. Így kerültem Tiszáninnenre”– folytatja a történetet. Pista bácsi Miskolcon, majd Sárospatakon szolgált. Életük legmeghatározóbb évei mégis a heves megyei Noszvajhoz kötik őket, ahová a megüresedett lelkipásztori állás megpályázása után kerültek.

Pista bácsinak lelkipásztorként kellett helyt állnia úgy, hogy abban az időben nem lehetett szószéki szolgálatot végezni. Irénke néni a gyerekekkel és a fiatalokkal foglalkozott kitartó lendülettel. Emellett énekkart alapított és a diakóniát sem mellőzte: csigatésztát készítettek, amit szeretetotthonoknak és rászorulócsaládoknak adományoztak. Pezsgő élet folyt a gyülekezetben. Azt mondják, azért, mert nem értek rá unatkozni. „Kedves és kitörölhetetlen emlék az a harmincnyolc esztendő, amit ott töltöttünk. Miután 1972-ben elkerültünk Noszvajról, még sokáig kötődtünk a településhez és az ottani emberekhez.”

Amikor arról kérdezzük őket, hogy mi a hosszú házasság titka, Pista bácsi tréfásan csak annyit mond: „az, hogy soha nem akartunk elválni”. Hozzáteszi: sokat köszönhet a feleségének, aki kibírta a természetét és támogatta a sok utazással járó szolgálatban. Irénke néni úgy gondolja, kapcsolatuk nem csupán emberi elhatározás eredménye, hanem a gondviselésé: Isten állította egymás mellé és az Ő szolgálatába mindkettőjüket.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes. Zsid 7,28

Zsid 7,11–28

Főpapunk közbenjáró szolgálata a kegyelem korszakává teszi adventünket. „...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” (25). 

tovább

(6) „…hátat fordítottál nekem.” (Jeremiás 15,1–9)

– 1. Vannak „életművészek”, „kirakatemberek”, akik kiválóan „szerepeltetik” magukat, másokkal dolgoztatnak, felelősséget nem vállalnak, a konfliktusokat kerülik, és amikor a hosszú munka után ünnepelni kell, akkor ők mondják az ünnepi köszöntőt. Ez nem nagy gond, hiszen a „lufi-emberek” előbb-utóbb leeresztenek; mégcsak nem is durrannak, hanem észrevétlenül eltűnnek. Aki szereti a kirakatot, a nyilvánosságot, annak lelke rajta.

tovább

ÉZSAIÁS 60, 19-22 - Fényesség és dicsőség

Valószínűleg találkoztunk már az ádventi időszakokban a „Gloria in excelsis deo!” című énekünk refrénjével. 

tovább

2017. december 11. hétfő

Számolj Vele és számíthatsz Rá! 1.

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3,5-6)

tovább

V. Thilo (Ford.: Túrmezei Erzsébet): Bezörget mindenütt!

Most készítsd, Isten népe,
a szívedet elő!
A bűnösöknek üdve,
az Isten hőse jő,
Kit irgalomból küld,
mint rég ígérte néked,
mert Ő a fény, az élet!
Bezörget mindenütt!

tovább