A Wáberer Sportcentrum ünnepélyes átadása Sárospatakon

2018. Jun 19., szerző: Adminisztrátor

2018. június 24-én 16 órától az Iskolakertben adják át ünneplélyes keretek között Sárospatakon a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány szervezésében a Wáberer Sportcentrumot. Igét hirdet: Csomós József püspök, köszöntőt mond: Dr. Stumpf István pataki öregdiák, avató beszédek: Wáberer György, Búzásné Nagy Gabriella, Dr. Dienes Dénes. Az avatást követően a létesítményben Herczku Ágnes pataki öregdiák és bandája ad koncertet.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra… Zak 3,7/b

Zak 3

„Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (4). Újrakezdés nincs közösségi és egyéni bűnbocsánat, megtisztulás nélkül. 

tovább

(43) „…követte őt, dicsőítve az Istent.” (Lukács 18,35–43)

 EZ A KEGYELMI ÁLLAPOT! – 1. Koldulunk életünk romjain, vakon, szegényen; – a jólétben, látszólag egészségesen még inkább ezt tesszük. De Istenünk nem hagy el, mert közben szól az Ige, benne az evangélium, és hallunk Jézusról, kérdezősködhetünk utána (35–37). 

tovább

EZSDRÁS 8, 15-20 - Isten jóságos keze

Ezsdrásnak sikerült jelentős számú zsidót meggyőzni, hogy útra keljenek vele Jeruzsálembe. Egyébként teljes mértékben hiányzik egy csoport a szentség szolgálatában – a léviták. 

tovább

2017. szeptember 18. hétfő

Pontifex maximus

Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra. (Zsid 3,1) Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. (Zsid 4,14)

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább