Átadták a sárospataki Wáberer Sportcentrumot

2018. Jul 04., szerző: Adminisztrátor

Elkészült a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona új komplexuma, a Wáberer Sportcentrum. Az egykori pataki diákok adományából megépült tornatermet június 24-én, az ünnepélyes átadó után vehették birtokba a fiatalok.

Egyetlen év alatt épült fel Zemplén legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye, mely különleges összefogással jöhetett létre: a beruházás 1,2 milliárdos költségét sárospataki öregdiákok vállalták magukra. Az építkezésre 800 millió forintot adományozott Wáberer György üzletember, a fennmaradó összeggel pedig Sándor József és Derczó István vállalkozók támogatták a nagymúltú intézményt.

„Hiszem, hogy ennek az épületnek a születése nem az alapkőletétellel vagy a tervezéssel kezdődött, hanem fél évszázaddal ezelőtt" – fogalmazott Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke a vasárnapi ünnepségen. Mint mondta, ha közel ötven éve nem lett volna jelen az alma mater falai között az, ami hálára indítja az egykori diákokat, a létesítmény nem ilyen körülmények között épült volna fel.

Wáberer György főtámogató hangsúlyozta: eredetileg nem szerette volna, ha a létesítmény a nevét viseli, de végül engedett a kérésnek, hogy ezzel is példát mutasson. „Azt szeretném, hogy az ide járóknak ne az jusson eszébe, ki adományozott, hanem az, hogy ha lehetőségük lesz, hogy tegyenek valamit ezért az intézményért, azt valóban tegyék meg" – hangsúlyozta a Bilk Zrt. tulajdonosa.

Az így elkészült sportcsarnok nemzetközi szintű kézilabda mérkőzések lebonyolítására is alkalmas, ami különösen fontos a Sárospataki Református Kollégium számára, mivel van kézilabda-szakosztálya, de eddig csak olyan tornaszobájuk volt, mely sem az edzések, sem pedig a mérkőzések lebonyolítására nem volt megfelelő.

A csarnok teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőtér 1218 négyzetméter, a mobil lelátók pedig nyolcszázötven szurkolónak adnak helyet. A pataki diákok fizikai kondíciójukat 110 négyzetméteres, minden szükséges eszközzel felszerelt teremben fejleszthetik. A küzdőtér elektronikusan mozgatható elválasztó falakkal három részre osztható, így egy időben több testnevelés órát is tarthatnak.

A Wáberer Sportcentrum jelképes kulcsait Búzásné Nagy Gabriella, a Sárospataki Református Kollégiumért Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a diákságnak. „Amit az egy évvel ezelőtti alapkőletétel alkalmával vágyként megfogalmaztunk, valósággá vált – és szebb lett, mint az álmunk. A kitűzött célt teljesítettük" – tette hozzá az alapítvány elnöke.

Nagy-Baló Csaba az esemény zárásaként az „iskola jeles tanulója” címmel – melyet hagyományosan az évzárók alkalmával nyújtanak át az eredményes diákoknak – köszönte meg Wáberer György, Sándor József, Derczó István és Stumpf István különleges szolgálatát.

Farkas Zsuzsanna/reformatus.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Átadták a sárospataki Wáberer Sportcentrumot

rss

Napi lelki táplálék

Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jn 21,4

Jn 21,1–14

„...ismét megjelent Jézus...” (1) a Tibériás-tengernél, azaz a Galileai-tónál. Tanítványai először nem ismerték fel. 

tovább

(4) „Ne engedd, hogy szívem rosszra hajoljon…” (Zsoltárok 141)

Emlékszem egy völgyre, amiben egy erkélyen ülve gyönyörködtem. Alattam a völgy mélyén csobogó patak. Előttem pedig teljes panorámában a túlsó oldal, ragyogó napfényben. Július végén csodálhatom mindig ezt a látványt. 

tovább

1 SÁMUEL 16,1–7 - Valaki, aki mindent átlát

Sámuel próféta számára bizonyára nagy csalódás volt, hogy az általa felkent első izraeli király alkalmatlannak bizonyult. Sámuel azt remélte, hogy másképp fog végződni Saul története. 

tovább

2018. április 24.

Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.” Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Márk 10:50-52)

tovább

Németből ford.: Haraszti Sándor: Üzenet a jó Istentől

A kis virág az útfélen
mosolyogva rád nevet!
Tudod-e, hogy ez csendesen
Istentől üzenet?
Istentől üzenet.

tovább