Hittanos-környezetvédelmi tábor a Nyilas Misi Házban

2018. Aug 01., szerző: Adminisztrátor

A Miskolc-belvárosi Református Egyházközség 2018. július 23-27. között rendezte meg hittanos-környezetvédelmi táborát a Nyilas Misi Házban. Csögör Orsolya beosztott lelkész beszámolója. 

Az előző év csillagász táborában vetették fel a segítő fiatalok azt az ötletet, hogy a következő nyár szóljon a környezetvédelemről.

A tábor természetesen Isten Igéjén alapult énekekkel, bibliai történetekkel és imádságokkal. Első nap megtanulhattuk, hogy hogyan válaszolt Isten Jóbnak az őt égető kérdésekre a világmindenség és a természet titkaival. Majd a manna, a mustármag és a kovász történetén keresztül az Úr csodálatos módon való gondoskodásáról esett szó és arról, hogy a természetben is sok dolog nagyon parányi, mégis milyen fontos szerepe van. Így van ez a hittel is. Szerdán a sareptai özvegy történetén keresztül megtanulhattuk, hogy különböző kegyelmi ajándékaink vannak, melyeket azért gyakorolhatunk, mert Isten meg tudja változtatni a természetünket, ahogy egykor Zákeussal is tette, hiszen Isten nem csak teremteni tud, hanem az emberi természetünket is meg tudja változtatni. A samáriai asszony történetén keresztül és 2 flakon ásványvíz segítségével pedig azt láthattuk, hogy milyen változást hoz létre, amikor Isten valóban élő vizet ad és megújul a természetünk. Az utolsó bibliai történet Méfibósetről szólt és arról, hogy amit másokkal teszünk, azt tulajdonképpen Jézussal cselekedjük meg.

A bibliai történeteket, a napi környezetvédelmi témákat egyszerű kísérletekkel mutatta be egyik kedves bibliakörös fiatalunk. Miskolci szekerek nyomában kincskereső túrát tartottunk a városban. Lehetőségünk nyílt egyik gyülekezeti tagunk segítségével bejutni egy olyan ipari barlangrészbe, mely mások számára nem látogatható. Itt megtekinthettük, hogy a forrástól hogyan jut el a víz a lakásokhoz. Szó volt a Zöld Háztartásról, ökológiai lábnyomról, de megtekinthettük az Avasi Arborétumot is. Péntek délután a Kossuth utcai templom tornyába kapaszkodhattunk fel, hogy meglessük a harangot és Miskolc gyönyörű belvárosát, valamint fiatal kántorunk: Herczeg Zoltán az orgona titkait mutatta meg a résztvevőknek.

Délutánonként kézműves foglalkozást tartottunk: szappantartót, szappant, ülőpárnát, használt CD-ből felakaszthatós fali tartót készítettünk, melybe a gyerekek ollót, radírt, egyebeket tehettek. Természetesen a szokásos csütörtök délutáni vízicsata sem maradhatott el.

A tábor tematikájába egy kis angolozást is becsempésztünk az aranymondások által, valamint a nagyobbak számára szövegértési feladatok által (környezetvédelmi témakörben).

Az ifjúsági bibliakörösök a hét folyamán bentlakásos formában vettek részt a táborban. Esténként áhítatokkal, vetítéssel, aszalógép építéssel és grillsütéssel tarkítva programjaikat. Az esti áhítatok megtartásában egyik egyetemista gyülekezeti tagunk, gyülekezetünk gondnoka, vezető lelkésze, valamint Victor Jánosné segédkeztek.

A hetet táborzáróval fejeztük be, ahol a hét folyamán szerzett csapat és egyéni pontok alapján különféle díjakban részesültek a gyerekek.

Gyülekezetünk tagjainak köszönjük az Isten országa ügyében végzett áldozatos segítségüket! Köszönjük egyházmegyénk, valamint Miskolc Város Mecénás Alapja, és Pfliegler Péter Alpolgármester Úr gondoskodó támogatását.

Soli Deo Gloria!

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Hittanos-környezetvédelmi tábor a Nyilas Misi Házban

rss

Napi lelki táplálék

Életemre mondom - így szól az Úr -, hogy úgy bánok majd veletek, ahogyan ti beszéltetek ellenem! 4Móz 14,28

4Móz 14,26–45

Az Isten elleni lázadásnak következménye van. A bűn magában hordja a büntetést. Aki nem hisz Isten szavának, annak esélye sincs megtapasztalni, hogy az valósággá legyen az életében. 

tovább

(6) „…feltámadt.” (Lukács 24,1–12)

Most direkt kiemeljük az összefüggésből ezt az egy szót: „feltámadt!”. Tesszük ezt azért, hogy mindennél hangsúlyosabb lehessen számunkra ez az egy szó, és még inkább annak tartalma, amit most egy képpel szemléltetünk. 

tovább

PÉLDABESZÉDEK 1,7-9 - Fiam, lányom!

Még ha a régi Izráelben elsősorban fiúkat neveltek is az iskolákban, a Példabeszédek könyve minden olyan embernek szól, aki a Bibliában bölcsességet keres. Tehát nekünk, nőknek is. 

tovább

2017. október 20. péntek

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15:58)

 

tovább

Bódás János: Kiváltott!

Nem áltathatom érdemekkel
magam, s Téged sem Istenem.
Tövisbokor-bojtorján létem
fügét, vagy szőlőt nem terem.

Nem telik tőlem, ami kedves
lehetne Néked, mert nekem
csak bűnöm van, s amit Te kívánsz
ha akarnám, sem tehetem.

tovább