Istennel a házasságban

2018. Sep 10., szerző: Adminisztrátor

„Hármasfonál – Isten helye a házasságban” címmel házaspári csendes napot tartottak Miskolcon, a Jókai Mór Református Általános Iskolában szeptember 8-án. A résztvevők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint hogy milyen a jó házasság és miért fontos helyet adni Istennek a párkapcsolatban.

Házasokat és házasságra készülőket egyaránt vártak a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség és a Jókai Mór Református Általános Iskola közös programjára. A rendezvény ötlete Bányai Péterben és feleségében fogalmazódott meg azzal a céllal, hogy lehetőséget adjanak a pároknak jobban megérteni: mi a házasság fő mozgatórugója. „Fontos, hogy a házasságunkat biztos alapra építsük, de szükség van szeretetre és egyetértésre is” – mondta köszöntőjében Bányai Péter. A főszervezők hangsúlyozták, hogy egy kapcsolat akkor működik a legjobban, ha Isten áll annak középpontjában. Ez adhat erőt a gyerekneveléshez, a párkapcsolati konfliktusok kezeléséhez és a mindennapi problémák megoldásához.

A csendes nap meghívott vendégei Baráth János és Baráth Andrea gyulai református lelkészházaspár voltak. Baráth János a házasság megközelítéseiről és típusairól, a házasság „szorzótáblájáról” és a szeretetnyelvekről beszélt előadásában, felesége pedig interaktív foglalkozással készült a párok számára. A résztvevők segítségükkel olyan kérdésekre kaphattak választ, mint hogy milyen a jó házasság és miért fontos helyet adniuk Istennek a párkapcsolatban.

Almási Ferenc a csendes napon kifejtette: fontosnak tartja, hogy a felgyorsult és változó világban Isten igéje alapján utat mutassanak az embereknek. A Miskolc-Tetemvári Református Gyülekezet lelkipásztora a keresztyén házasság többletéről is beszélt. „A házasság Isten által több és erősebb lehet, mert nem csak a két személy küzdelmén, kitartásán és türelmén múlik, hanem mindkettőjüknek ott van a közös pont az életében: az élő Isten.”

Idén először tartották meg a házaspári csendes napot, amelyen húsz pár vett részt. A szervezők bíznak abban, hogy sikerül hagyományt teremteniük, és hogy jövőre új érdeklődőkkel is találkozhatnak.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Istennel a házasságban

rss

Napi lelki táplálék

Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok. 1Pt 4,14

4Móz 35,1–8

A lévitáknak adott városok között volt hat, különleges státuszú menedékváros, ahol az ártatlan ember védelmet talált. 

tovább

(17) „Ha azonban valaki, mint keresztyén szenved...” (1Péter 4,12–19)

– 1. Az Istentől rendelt időben fel kell vállalni a Jézus Krisztusért való szenvedést.

tovább

EZÉKIEL 34,23-31 - A java még hátra van…

Jézus Földre jövetele után még nem került minden a helyére. Igaz, hogy a bűn hatalmát alapvetően megtörte, de a bűn nincs tisztában helyzetével, hanem úgy viselkedik, mintha győztes lenne, nem pedig legyőzött. 

tovább

2017. november 17. péntek

Isten metszőkése

Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. (Jn 15,2)

tovább

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik. 
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret. 
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret. 
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik. 

tovább