Bokrétaünnepet tartottak a Lévay Gimnázium épülő uszodájánál

2018. Dec 03., szerző: Adminisztrátor

Újabb fontos állomásához érkezett a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon sportkomplexumának építése. A létesítmény félig már elkészült és a kivitelezők a legmagasabb pontot is elérték.

Már szerkezetkész állapotban tekinthették meg az épülő tornacsarnokot a szerdai bokrétaünnep résztvevői. Mint arról többször hírt adtunk: az uszodával és egy szabvány méretű, nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, kézilabdapályát tartalmazó tornateremmel egy többfunkciós sport- és szabadidőközpont jön majd létre Miskolc belvárosában. A sportkomplexum uniós és kormányzati forrásból, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásából épül, összesen több mint 2,3 milliárd forintból a miskolci FK-Raszter Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság kivitelezésében.

A medence belül rugalmas szigeteléssel készül és speciális csempével burkolják le. A tervezett úszómedence 25 x 13,5 méteres, 337,5 négyzetméter vízfelületű, vízmélysége 1,30-1,60 méter. Az első emeleten lesz a mintegy ezer négyzetméteres tornacsarnok, ami három részre osztható, így három testnevelés csoport egyidejű tevékenységét teszik lehetővé.

Csomós József, a beruházó Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy „bibliás időkben” érzi magát, hiszen az a hűség jellemzi az építkezést, mint ami Jósiás idejében, a templom renoválása során. Hozzátette: mindenki azért dolgozik, hogy az uszoda és a tornaterem építésével csoda születhessen. Azt mondta, hogy szinte már hallja is a víz csobogását és a diákok hangos örvendezését, amit reményei szerint városi és akár országos sportrendezvényeken is megtapasztalhatunk.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a bokrétaünnepség több évszázados hagyományra tekint vissza. – Csodálatos dolog, amikor az építőmunkások, kivitelezők, tervezők eljutnak az épület legmagasabb szintjére. Ilyenkor egy kicsit megállnak, megpihennek, hogy azután újabb lendülettel folytassák a munkát – tette hozzá. A politikus beszélt arról is, hogy egy ilyen ünnepség a fizikai munka becsületéről, a hálaadásról és Isten áldásairól szól.

Kriza Ákos beszédében emlékeztetett, hogy a város szövetséget kötött az iskolákat fenntartó történelmi egyházakkal a tudás kultúrájának erősítésére. „A tudáshoz azonban ép test és ép lélek is kell. Ennek a hármasnak az erősítése ebben az iskolában közel ötszáz éve jelen van” – mondta a városvezető. Emlékeztetett: az új sportkomplexum megvalósítása is egy közös gondolkodás eredményeként, a magyar kormány anyagi és a város szakmai támogatásával indulhatott el. Kriza Ákos úgy vélte: a tornacsarnokkal egy újabb impozáns épület jön létre Miskolcon, ami kiemelt szerepet játszik majd a városi sportéletben.

Farkas László, a kivitelező cég ügyvezetője emlékeztetett, hogy a munkálatok a régi tornaterem bontásával kezdődtek februárban, az alapkőletétel óta pedig öt hónap telt el, ami alatt sikerült elkészíteni az ötszintes, vasbetonvázas épület szerkezetét és a válaszfalakat is felhúzták. Kijelentette: még idén szeretnék befedni a tetőt, aztán kezdődhet a burkolás és a festés.

Ábrám Tibor, a Lévay Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a fizikai munka tisztelete és becsülete fontos számukra. „Isten előtt nincs különbség a fizikai építkezés és a gimnáziumban zajló értelmi, lelki építkezés között. Mindkettőt csak pontosan és szépen érdemes végezni.” A létesítmény elsődleges használója a gimnázium lesz, de az uszodát két belvárosi általános iskola tanulói is igénybe vehetik, illetve a kora reggeli, késő esti órákban, hétvégenként és a tanítási szünetek alatt a városlakók számára is nyitva tartják.

Az építkezés várhatóan jövő év nyarára fejeződik be.

Kojsza Péter

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Bokrétaünnepet tartottak a Lévay Gimnázium épülő uszodájánál

rss

Napi lelki táplálék

Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” Jn 8,11b

Jn 8,1–11

„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (11). Milyen megdöbbentő ez a kettős mérce: a nőt el akarják ítéltetni Jézussal, a bűntárs férfit pedig nem. 

tovább

(1) „…nézzenek utána ennek…” (Ezsdrás 6,1–12)

MINDENT „RÖGZÍTENI” KELL.

– 1. Gyakran több idő és energia a folyamatok rögzítése, mint maga az érdemi munka. Mégis fontos, mert levédi az ügyet a papír, ha utánunk néznek (1–2); – valamint megőrzi azt a jövő számára is.

tovább

János 12,1–8 - Megmarad a szeretet

Milyen ellentét feszül ebben a néhány sorban! Megjelenik a túláradó, tékozló, odaadó szeretet, amivel Mária Jézus lábait megkeni. 

tovább

2019. február 18. hétfő

„Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.” (2Kir 12:16)

 

tovább

Dsida Jenő: Legyetek őszinték

Lássátok, fáradt vagyok már
s nem bírok szavaitok labirintján
tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
nyílegyenes, biztos utakat.

Legyetek őszinték, ne zúdítsatok
rám cifraszép szavakat,
mert el tudom viselni a meztelen
igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

tovább