Református borászok találkoztak Cserépfalun

2019. Mar 06., szerző: Adminisztrátor

Hetedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumát (BORUM), amelynek idén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépfalu adott otthont március 1. és 3. között.

A bükkaljai községbe ellátogató szakemberek idén is előadásokon és gasztrokulturális programokon keresztül ismerkedhettek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel és egymással.

Az idei megmérettetésre összesen 93 borral neveztek. Ezek közül a hattagú szakmai zsűri egybehangzó véleménye alapján a Magyarországi Református Egyház bora 2019 címet fehérbor kategóriában Vass Attila erdélyi borász 2018-as évjáratú Pinot Gris-e, vörösbor kategóriában pedig Mészáros Pál 2016-os évjáratú Ohmerops Cuvée-je nyerte el. A versenyen forgalomba-hozatali engedéllyel rendelkező, palackos termelői borokkal lehetett részt venni.

„Nem tudok más, hasonló rendezvényről, ahova a szőlő és a bor gyűjt bennünket össze, szerte a Kárpát-medencéből. Nincs még egy olyan szétszakított ország, mint a miénk, ezért történelmi küldetésünk, hogy összetartsuk ezt a nemzetet, ebben komoly segítség ez a fórum” – fogalmazott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a borverseny eredményhirdetésén.

A háromnapos rendezvény záró istentiszteletén Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) titkárságvezetője köszöntötte a megjelenteket. A főszervező elmondta: a kezdetektől fogva hagyomány, hogy a találkozó zárásaként a fórumnak otthont adó gyülekezet istentiszteletéhez csatlakoznak. Kiemelte: a BORUM célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református borászokat, szakmai és baráti közösséget építve köztük.

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) püspökhelyettese igehirdetésében hangsúlyozta: akkor teremhetünk valódi gyümölcsöket; munkánk és fáradozásunk akkor lesz eredményes, ha élő kapcsolatot ápolunk Jézussal. – Az igazi szőlősgazda, a mi kegyelmes Istenünk mindent megtesz azért, hogy gyümölcstermővé tegye az életünket, hogy áldás lehessünk mások számára. Nekünk az a küldetésünk, hogy bizonyságot tegyünk Róla – fogalmazott a lelkipásztor, aki rávilágított: a jó gazda minden körülmény között hittel és reménységgel végzi a munkáját.

A BORUM 2013-ban indult útjára. A találkozót eddig minden évben más-más történelmi borvidéken rendezték. A Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumának jövőre a Tokaj-hegyaljai Erdőbénye ad majd otthont.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Református borászok találkoztak Cserépfalun

rss

Napi lelki táplálék

„…Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Jn 13,35

Jn 13,31–35

A Biblia talán legszebb sorait olvashattuk ma. Ezekben az igékben meglátjuk tisztán, világosan a keresztyén életfeladatot: „...szeressétek egymást...” (34). 

tovább

(5) „Az Úr van jobbodon…” (Zsoltárok 110)

Ez egy messiás-zsoltár, illetve király-zsoltár, a műfaja szerint.

– 1. Az élő Isten az Úr. Ő az egyetlen király. Őrajta kívül nincs más. Ez ennek a zsoltárnak legfontosabb üzenete. Aki az Úr jobbján ül, az Őt képviseli, képviselheti. Nincs ennél nagyobb méltóság.

tovább

1Sámuel 9,1-13 - Áldott szerencsétlenség

A szamarak elvesztése abban az időben nagy veszteség volt. Hogy mennyire értékesek voltak a család számára az állatok, felismerhető abban, hogy Kís nemcsak a szolgáját, de saját fiát is elküldi. 

tovább

2018. március 22.

Isten oltókése

Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim. (Jn 15,8)

 

tovább

Stefura Erzsébet: Virágvasárnaptól-Golgotáig

Erre fog jönni, ahol én lakom!
Minden virágom eléje rakom,
S hova nem jut, majd köntösöm teszem,
Hozsánnázva kiáltom lelkesen:
Óh, jöjj, lakozz velem!

tovább