Beiktatták Pásztor Dánielt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspökét

2021. Jan 10., szerző: Adminisztrátor

Pásztor Dániel világi elnöktársával, dr. Molnár Pál főgondnokkal együtt szombaton letették az esküt és átvették a hivatalt elődjeiktől, Csomós József püspöktől és dr. Ábrám Tibor főgondnoktól.

Az új tisztségviselőket november 18-án választották meg az egyházkerület élére. Megbízatásuk hat évre szól. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő ünnepi istentiszteletet tavasszal tartják meg. (Forrás: Európa Rádió)

Az online térben megtartott alakuló közgyűlés hanganyaga meghallgatható ide kattintva.  

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta. Jn 3,36

Jel 19,1–10

„Örüljünk és ujjongjunk…” (7). Örömöt és biztonságot ajándékoz az a tudat, hogy a dicsőség és a hatalom egyedül Istené, nem gonosz hatalmaké és nem az emberé; ez az Isten pedig a mi Istenünk (1). 

tovább

(5) „Mint repdeső madársereg, úgy oltalmazza a Seregek Ura Jeruzsálemet…” (Ézsaiás 31)

Az Úr oltalmaz, megvéd, megtart (5).

Úgy oltalmaz az Úr, mint a repdeső madár szárnyai oltalmazzák a fészkét. Ismerjük az ide kapcsolódó gyönyörű Igéket: – „…ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.” (5Mózes 32,11) 

tovább

Lukács 6,12–19 - Éjjeli ima

Az utóbbi években fokozatosan tudatosult bennem, mekkora jelentősége és ereje van az imádságnak. Ebben az összefüggésben felismertem, mennyire fontosnak tartotta Jézus is az imádságot. 

tovább

2018. január 19. péntek

Megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is… (Fil 4:11-12)

tovább

Isten vezet

Szememmel én vezetlek téged,
Amerre mégy, veled megyek.
Utat török, s nem árthat néked
Sötét völgy, vagy zordon hegyek,
Járj szárazon, vagy víz felett,
Orcámnak fénye hűn vezet.

 

 

tovább