Csillagpont-2. nap

2021. Jul 29., szerző: Adminisztrátor

A Csillagpont második napját a rendezvény főelőadója, a gazdagréti gyülekezet lelkipásztora Thoma László nyitotta meg, aki a repülés élményével példázta előadását a szabadság témájában.

"Átadom magam a repülésnek vagy hagyom hogy eluralkodjék rajtam a félelem."

A főelőadó a biztonságot és szabadságot állította szembe egymással. Arról beszélt, hogy bár mindnyájan vágyunk a szabadságra, mégis félünk tőle, mert azt hisszük, hogy a szabadság eléréséhez fel kell adnunk a biztonságot, a biztos talajt, amin vagyunk, pedig mindkettőt Istennél lehet megtalálni. Isten törvénye a szabadság egyik feltétele, ő a meder, a keret, a szabadsághoz vezető biztonság, mert a szabadság igazi ellensége a bűn.

Thoma László elmondása szerint a valóság egy csatatér, melyben nem csak a külvilág harcol, hanem mi magunk is, napról napra. Isten pont ezért lépett be a mi valóságunkba, hogy megvédjen minket a bűntől, hiszen általa lehetünk igazából szabadok.

A szerdai napon 15 különböző helyszínen várta program a fesztivál résztvevőit. Láthatatlan színház, Ádám és Éva című stand-up comedy a férfi-női kapcsolatokról, de élménybeszámolókat is lehetett hallgatni a Covid-ellátásról. A kerekasztal beszélgetések és előadások mellett sport, aerobic és a lehetőségek piaca is várta az érdeklődőket, a megfáradtakat pedig a „töltő” sátor.

Az esti órákban Blanàr Gabriella rendhagyó, rajzokkal illusztrált áhítatát követően Pintér Béla adott koncertet a nagyszínpadon.

Csütörtökön sem áll meg az élet, a campus területén elhelyezett 15 helyszín továbbra is várja a fiataloka a főelőadás és az esti áhítat között, este pedig az Irie Maffia 15 éves jubileumi koncertjén ünnepelhetnek együtt a zenekarral.

A főelőadásokat és az esti áhitatokat élő adásban követkehető  vagy később is megtekinthető a Csillagpont facebook oldalán.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.
rss

Napi lelki táplálék

Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. ApCsel 20,1

1Sám 28

„Miért kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, és az ellenséged lett?!” (16). Saulnak nem felel az Úr, hát megidézteti Sámuelt. 

tovább

(2) „…számos beszédben intette őket…” (Apostolok cselekedetei 20,1–6)

– Pál az efezusi események után több hónapot töltött a második missziói úton alapított macedóniai gyülekezetekkel: Filippi, Thesszalonika, Bérea (1). Az apostol itt számos beszédben intette őket (2), ahogy elköszönésekor az efezusiakat is.

tovább

EZSDRÁS 7, 21-28 - Csodálkozni és hálát adni

Az eseményektől lenyűgözve Ezsdrás Istent dicséri csodálatos tetteiért (27-28.). 

tovább

Jézus küldetése

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

tovább

Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

tovább