Bányai Gyülekezetért Alapítvány

3. Családi nap. 2019.05.26.

2019-06-09 20:33:37 / File Tamás

 

 

Családi nap, vallási értékeket közvetítő közösségi rendezvény.

2019.05.26.

Program: Templomteremben vallási értékeket közvetítő, projektorvetítéses előadás, közösségi éneklés.  Előadást követően az udvari filagória alatt közösségi beszélgetés.

 

Major Zsolt, gyülekezetünk lelkésze tartott előadást, melynek címe: Szeretet, béke és elfogadás a közösségben (Fil. 4,1-9; Zsoltárok 133)

 

Mi a legszebb dolog a világon? - tehetnénk fel ezt a kérdést akár egy kutatás részeként is, s meglátnánk, hogy az emberek hány és hány különböző, egymásnak ellentmondó dologra mondanák, hogy „szép". Ami az egyik embernek szép, a másiknak csúnya és fordítva, mert a szépség szubjektív fogalom. Ahány ember, annyiféle szépséget talál magának. Immanuel Kant, német filozófus fogalmazta meg találóan, hogy „szép az, ami érdek nélkül tetszik". Ez az érdeknélküliség az ember lényéből, ízléséből adódik, s az esztétikára korlátozódik, tehát arra, ami az érzékszerveinknek kellemes.

Kíváncsiak lehetnénk, hogy amikor egy a templomba bemegyünk, keressük-e a szépséget? Mondhatnánk erre, hogy tehát reformátor elődeink pontosan azért csupaszították le templomainkat, távolították el belőle a képeket, hogy ne legyen, ami az érzékszerveken keresztül elvonja a figyelmet Isten igéjéről. De azt is mondhatnánk, hogy szép az istentisztelet, az énekek, stb. De azért nagy valószínűséggel elmondható, hogy ha válaszolni kell arra, hogy miért mentünk be ide, akkor nem a szépség keresése lenne a válasz. Azt múzeumokban, koncerteken és kiállításokon keresi az ember. Pedig Isten igéje ma arról szól, hogy a legnagyobb szépség itt, a templomban, a gyülekezet közösségében tapasztalható meg: „mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek." Még mielőtt valaki félreértené, és azt hinné, hogy esztétikai élményekkel kecsegtetnénk a gyülekezetet, azt kell mondani, hogy itt valami egész másról van szó.

A gyülekezetben - ha Isten igéje szerint és nem emberi érdekek mentén működik - megtalálható az a szépség, amit minden ember keres, amit minden ember egyformán szépnek, jónak és gyönyörűségesnek tart. Azt mondja a zsoltáros, hogy „mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!" Ez nem a „szeressük egymást, gyerekek" agyoncsépelt és soha meg nem valósuló rigmusa, hanem a testvéri egyetértésben való élet megtapasztalásáról szóló felkiáltó mondat. Ha valami nagyon szépet, gyönyörűt látunk, akkor feltör belőlünk az öröm kiáltása és még a szemünk is könnybe lábad. Mennyivel jobban szeret az ember örömében, mint bánatában könnyezni, s Isten azt mondja, hogy ilyen örömöt tud adni nekünk! Ez az öröm - az ige szerint - akkor adatik meg, ha testvérek egyetértésben (vagy szó szerint: közösségben, egy akarattal) élnek együtt. A gyülekezet, mint testvéri közösség adhatja meg ezt az örömöt, ha így éli életét. Olyan jó egy-egy örömteli gyülekezeti alkalomról beszámolni másoknak, amikor a hangunk elcsuklik, mert olyan örömet érezünk ennek a közösségnek a megélésében! Hogy miért csak a gyülekezet adhatja ezt meg? Azért, mert az ember képtelen arra, hogy tartósan egy akarattal legyen egy másik emberrel. Részkérdésekben és időlegesen talán igen, de állandóan nem. „Nincsen pohár koccanás nélkül" - szól a mondás, mert egy idő után jönnek a konfliktusok...Viszont az igazi testvéri közösség - amelyről a zsoltár ír - olyan egység, amelyben jó élni, amely kifelé is szép és hívogat ezáltal másokat is ebbe a közösségbe. Nincs nagyobb vonzerő egy közösség életében, mint az egyetértés. Isten ilyen ajándéknak gondolta a gyülekezetet a számunkra.

A zsoltár eme mondata egy célt fest elénk, amely felé törekednünk kell: az egységben való élet felé. Pál apostollal együtt nem mondhatjuk, hogy már elértük volna, de munkálkodni kell rajta, rajtunk. Mert mi vagyunk azok, akik akadályai vagyunk egy jó közösség létrejöttének. Isten arra tanít bennünket ma, hogy miképpen jöhet létre az a belülről oly jó és kívülről szép életközösség, amelyről a zsoltár szól.

Figyeljük csak, hogy Pál a filippi levél 4. részének 1. versében hogyan jellemzi a gyülekezetet: testvérek, szeretettek, olyanok, akik után vágyódni lehet, örömöm és koronám! Pál jutalomnak tekinti a filippieket. Válaszoljuk meg magunkban, hogy a mi gyülekezetünkre igaz-e mindez! Ha azt mondod, hogy nem, mert oly sok bántást, visszásságot, emberi ellentétet tapasztaltál már itt; ha most is neheztelsz valakire, vagy éppen tudod, hogy rád gondol valaki vegyes érzelmekkel, akkor olvassuk tovább ezt a részt! Kiderül, hogy a filippi gyülekezetben sem egyetértés és szeretet volt szünetmentes állapotban, hanem két asszonyról olvasunk, akik a gyülekezet alapító tagjai voltak, de mégsem értették meg egymást. Mert az ember ilyen volt akkor is és ma is, de ilyen lesz holnap is. Nem voltak tőlünk jobb keresztyének Pál gyülekezeteinek tagjai sem és utódaink sem lesznek azok. Éppen ezért Isten kegyelmére szorulunk, s az Ő kegyelmének kézzelfogható bizonyítéka az egyház léte. Annak az egyháznak, amelyet ilyen Evódiák és Szüntükhék alkotnak, vagy amelyet mi alkotunk!

 

Az egyház léte tehát Isten kegyelme által biztosított, létét nem fenyegeti veszély. De hogyan lehet akkor mégis szép és gyönyörű, ha nincs egyetértés? Hogyan szüntethető meg a gyülekezet közösségét elcsúfító emberi ellentétek sokasága? Pál azzal inti ezt a két asszonyt, hogy „legyen közöttük egyetértés az Úrban". Kedves Testvérek, lehet, hogy van köztünk ellentét sok kérdésben. Lehet, hogy sok mindent máshogy látunk, a világot, az egyházat, az országot, magunkat, vagy a másikat. De az Úrban nem lehet különbség! Gondoljatok a körhintára: a hinták egyenként vannak lánccal a középponthoz erősítve, egymással csak a középponton keresztül van kapcsolatuk, mégis egy irányba, egyforma sebességgel, szép rendezettséggel forognak. Ha csak egyet is nem a középponthoz, hanem a mellette levő hintához kötnénk, abból kaotikus mozgás lenne, kibillenne az egész az egyensúlyából. Ilyen a gyülekezet élete is: ha mindannyian a középpontra, Krisztusra figyelünk és Vele van szoros kapcsolatunk, és rajta keresztül a másik testvérrel, akkor egy irányba, rendezetten halad az egyház élete. De ha az egyik elveszíti ezt a kapcsolatot és a másikkal kezd el foglalkozni, abból jönnek a gondok, s érezhetővé válik, hogy nem úgy működik az egyház, ahogy kellene. Ha a másik hívő életére nézel, vagy a magad élete kerül előtérbe Krisztus helyett, akkor előbb utóbb lezuhanunk. Mind sérülünk, és a gyülekezet elveszíti a vonzalmát mások számára. Az ellentétek tehát csakis úgy szüntethetőek meg, ha visszairányítjuk tekintetünket Krisztusra és őreá figyelünk!

Ha te történetesen ilyen vagy, akin elhatalmasodott a sértettség, figyelj Krisztusra! Hogyan? Úgy, hogy Őt tartod mindenekfelett, s a másik emberrel való viszonyodban a saját személyes sértettségedet félreteszed. Mert Krisztus ügye kell, hogy mindenekfölött legyen! És ha nem te vagy ennek az ellentétnek a résztvevője, de tapasztalod ezt a gyülekezetben, akkor sem az igazságtétel a feladatod. A bíráskodás az ellenségeskedő atyafiak ügyében nem a te tiszted, mert sokszor a maga indokaival és nézőpontjából mindenkinek igaza lehet, s csak Isten tehet igazságot köztük. Van egy történet, mely szerint a rabbihoz odamegy valaki és így szól: „Szerintem lehet a Tórát olvasni dohányzás közben, hiszen a tóraolvasás megszenteli ezt a profán cselekedetet" A rabbi válasza: „Igazad van." Aztán egy másik is odamegy és így szól: „Rabbi, szerintem nem szabad a Tórát olvasni dohányzás közben, mert nem szabad összekeverni ezt a szent cselekményt ilyen profán dologgal." A rabbi válasza: „Igazad van." Erre azt mondja egy harmadik: „Az nem lehet, hogy mindkettejüknek igaza legyen!" A válasz: „Neked is igazad van." Ha tehát nem tudunk igazságot tenni, mi lehet a dolgunk? Pál azt mondja munkatársainak, hogy segítsék ezt a két ellenségeskedő asszonytestvérüket. Segítsék őket ismét Krisztusra figyelni. Újból hirdetni kell az evangéliumot arról a Krisztusról, aki érted halt meg. Teérted, akinek Vele szemben nincs igazad. Arra a Krisztusra figyelj ismét, aki nemhogy megtagadta volna a közösséget az emberrel, hanem önmagát adta értünk. Arra a Krisztusra, aki nem a saját igazát bizonygatta, hanem úgy imádkozott, hogy „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!". Gondolj erre, amikor valakire úgy gondolsz a gyülekezetben, hogy „amíg ő idejár, én nem jövök"! Ha Jézus így gondolkozott volna, nem lenne értelme itt ülnünk a templom padjai között...

Pál azt mondja, hogy „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" Csak a jót vedd figyelembe a másik emberben, ahogyan Krisztusért Isten is csak a jót látja benned! Az ember hajlamos csak a rosszat látni és felnagyítani a felebarátjában, szívesebben terjesztjük a rosszat a másikról, mint a jót. Nem így van? Mikor mondtál utoljára jót valakiről? A békességhez vezető út az lehet, ha csak a jót írjuk a másik számlájára - higgyük el, van mindenkiben ilyen!

Akár békével, akár nehezteléssel vagy egy közösségben: nézz a szomszédodra, s gondolj arra: az a másik is benne van az élet könyvében! Ez az a tény, amely összetartja a gyülekeztet, de az ebben való hitet csak a Szentlélek tudja megadni.

Akkor élhetjük meg a gyülekezetben a valódi gyönyörűséget és azt, hogy Isten ide küld áldást és ide ajándékoz életet mindenkor. Mert a békesség tétje nem kisebb az örök életnél. Kérjük így és munkáljuk így a békességet!

 

A vallási értékeket közvetítő előadás konklúziói nemcsak a vallási közösségekre megfontolandók, hanem az élet minden területén közösséget alkotó emberek felé is igaz: „mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!"

(Major Zsolt lelkész előadás vázlata alapján összeállította Dr. Péter András presbiter)

Az előadást követően a kerti filagória alatt megterített asztaloknál, szeretetvendégségen közösségi beszélgetésen vehettünk részt. A rendezvényen 63 fő vett részt. Az eseményt az alábbi fotókkal is megörökítettük.