Sajószentpéter-Bányai Református Egyházközség honlapja

Családi nap - vallási értékeket közvetítő közösségi rendezvény 2019.04.28.

2019-05-15 17:50:44 / Major Zsolt

Program: Templomban vallási értékeket közvetítő, projektorvetítéses előadás, közösségi éneklés.  Előadást követően az udvari filagória alatt közösségi beszélgetés.

Major Zsolt, gyülekezetünk lelkésze tartott előadást, melynek címe: MÁSOK MEGSEGÍTÉSE. Alapigéje ez volt: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül" (Példabeszédek 11:25)

Az előadáson több történet is elhangzott.

"A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt. Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szer-számait és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát. Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.

Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára. Egy elegáns nemesember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be. Szeretném megfizetni neked - mondta, hogy megmentetted a fiam életét. Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában. Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember. Igen - válaszolta büszkén a farmer. Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk. IGY IS LETT! Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary's kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.

Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdő-gyulladást kapott. És ekkor mi mentette meg az életét? A penicillin! Hogy hívták a nemesembert? Lord Randolph Churchill. És a fiát? Sir Winston Churchill (aki brit miniszterelnök volt)"

 

Elhangzott egy Bibliai példa is: Dávid, Izráel királya igazságos király volt (csakúgy, mint Mátyás). Nem volt rá sok panasz. Sőt, olyan dolgot is megtett, amit más nem tett volna meg. Maga mellé vette legjobb barátja, Jonatán fiát a királyi udvarba. Az asztalához ültette, mindig vele evett, pedig a fiú beteg volt, mindkét lábára béna. (2Sám 9) Mindezt azért tette, mert a fiú apja, Jonatán megmentette egyszer Dávid életét, és apja helyett barátja mellé állt kettejük konfliktusában. Hát ilyen király volt Dávid. Törődött a barátja fiával, akkor is, amikor a barát-ja már meghalt.

 

Egy másik történet: "Egyik évben megrendezték a hegymászó világbajnokságot. Országonként a legkiválóbbak, legtapasztaltabbak jöttek el, hogy összemérhessék tudásukat a világ legjavával. Természetesen a legprofibb felszerelésekkel érkeztek, volt, aki olyan kiegészítővel jött, melyet az űrtechnológiában használatos alapanyagból gyártottak.

Azonban egy kis ország versenyzője kivétel volt. Ugyanis ahonnan jött, olyan szegénységben élt, hogy mindig mezítláb mászott, és annyira megszokta, hogy a versenyen levette a cipőjét. A legtöbb versenyző sanda szemmel nézett rá, és gúnyolódtak rajta, de ő mit sem törődött vele. Egy hatalmas sziklafalat kellett megmászni, melynek rajtszóra kellett nekirugaszkodni, természetesen biztonsági köteleket használva.

Ahogy nekikezdtek a mászásnak, a mezítlábas hegymászó egyre nagyobb előnyre tett szert, mígnem végül ő ért fel elsőként a csúcsra.

Ahogy felért szokatlan dolgot kezdett csinálni. Fentről segíteni kezdett a többi versenyzőnek, hogy minél többen felmászhassanak, ugyanis olyan nehéz volt a falat megmászni, hogy sokan félúton inkább visszaereszkedtek.

A mezítlábas férfi így indokolta az esetet: „Mi értelme a csúcsra jutni, ha ott egyedül vagyok. Hiába kezdek el ünnepelni, mert mit ér az, ha nincs, akivel megosszam. Inkább segítettem minél több embernek és bíztattam őket, hogy másszanak fel, mert fantasztikus érzés volt feljutni oda, és lenézni a mélybe, ami csodálattal tölt egy hegymászót. Inkább segítek másoknak, mintsem magányosan ücsörögjek és egyedül örömködje."

Ránk nézve példamutató magatartás, amit ez az egyszerű mezítlábas hegymászó tett. Életünk nagy része versengés, és arra törekszünk, hogy mi egyedül kerüljünk fel a csúcsra. Sokszor annyi emberen áttaposunk, a mélybe lökjük, csak azért, hogy mi érvényesülhessünk.

De az örömmámor után jön a józanodás. Rájövünk, hogy egyedül, magányosan vagyunk „odafent". Csalódottak és frusztráltak leszünk, és az emberek elfordulnak tőlünk, vagy éppen irigykednek.

Amikor Jézust megismeri valaki, az a vágy ébred a szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban. Egy ilyen megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben! Ha Isten jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről... Az a törekvés, hogy Isten áldásáról másoknak is beszéljünk, áldást hoz önmagunkra is. Kövessük a mezítlábas hegymászó példáját: ha felértünk a csúcsra, segítsünk másoknak is feljutni oda. Ha valamiben sikert értünk el, osszuk meg másokkal is, hogyan is érhetik azt el. Tanácsoljuk, segítsük őket: akkor lesz igazi gyümölcse a sikerünknek, ha mások is részesülnek belőle.

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül."

Ennek ellenére nehezen tanulja meg a mai ember, hogy odafigyeljen a másikra. Csak magára koncentráló világunk nem egyszer bizonyította már az elmúlt időszakokban, hogy ez az amúgy természetes módon, belülről fakadó habitus eredménytelen. Mondhatnánk úgy is, hogy világunknak, környezetünknek paradigmaváltásra kellene elszánnia magát. Ez az új minta tulajdonképpen egy régi minta, amire mi, Krisztushoz tartozók, azt mondjuk, örök. Amikor ugyanis a másik ember megközelítését, felsegítését tűzzük zászlónkra, és ez az örök minta áll előttünk, máris legyőzhető az a bizonyos akadály. Nincsenek falak, nehézségek, távolságok. Sem bennünk, sem előttünk. „ha Isten segít, a falon is átugrom" (Zsolt 18,29)

A mi világunk testi-lelki szükségek hatalmas mezején teret kellene kapnia az önkéntességnek és a szolgálatnak.

Adakozni nem érdemes úgy, hogy nem szívesen tesszük! „Mintha a fogát húznák..." - szokták mondani az emberek. Adakozni úgy érdemes, hogy amit adok, azért már nem fáj a szívem, mert tudom, hogy az én gondviselő jó Atyám sokkal többet fog adni nékem! Nem azért adunk, mert kapni akarunk, hanem azért adunk, mert kaptunk! Ha csak azért adunk, mert kapni akarunk, ez számítás! Ez testi gondolkodás! Azért adjunk, mert kaptunk! Ismerjük el, hogy az Úr elhalmozott javaival, gondot viselt rólunk, Ő szeretett és már odaadta Önmagát értünk! Ez a szeretet indíthat minket is adakozásra! Isten viszont hűséges, és ad annak, aki adni tud! Bármennyit is adunk, Isten mindig felülfizeti azt! Ha adok, nem azért adok, mert van, hanem azért van, mert adok! Ha Isten kér tőlem valamit, azért kéri, mert adni akar! Ha az én Istenem ad nekem valamit, az arra indít, hogy én is adjak Őnéki!

És ennek az áldott körforgásnak sosincs vége! Próbáljátok ki! Tegyétek örömmel, jó szívvel, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten!"

(Major Zsolt lelkész előadás vázlata alapján összeállította Dr. Péter András presbiter)

Az előadást követően a kerti filagória alatt megterített asztaloknál, szeretetvendégségen közösségi beszélgetésen vehettünk részt. A rendezvényen 52 fő vett részt. Az eseményt az alábbi fotókkal is megörökítettük.

Galéria

DSC_0004.JPG DSC_0006.JPG DSC_0007.JPG DSC_0008.JPG DSC_0010.JPG DSC_0011.JPG DSC_0014.JPG DSC_0015.JPG DSC_0016.JPG DSC_0017.JPG DSC_0019.JPG DSC_0031.JPG DSC_0033.JPG DSC_0034.JPG DSC_0035.JPG DSC_0036.JPG DSC_0037.JPG DSC_0038.JPG DSC_0039.JPG DSC_0040.JPG DSC_0041.JPG DSC_0042.JPG DSC_0043.JPG DSC_0044.JPG DSC_0045.JPG DSC_0046.JPG DSC_0047.JPG