A Szendrői Református Egyházközség Honlapja

Ökumenikus istentisztelet

2012-01-30 12:55:59 / Benke András

Önkéntesként most először vettem rész ilyen alkalmon. 2012. január 25-től-28-ig tartó időszakban volt megszervezve az ökumenikus istentisztelet.

Számomra ez ismeretlen volt, mivel reformátusként nevelkedtem. Az első alkalom a református templomban volt megszervezve. Az igét Körmön Ferenc hirdette, a római katolikus lelkész. A gyülekezetett Apáthy Dánielné köszöntötte egy versel. Az istentiszelet végén pedig a gyülekezet szeretetvendégségen vehetett részt. Második este a római katolikus templomban volt a mise. A református lelkész, Benke András hirdette az igét. Utolsó este pedig a görög katolikus gyülekezetbe látogattunk el.  A görög katolikus lelkész Kondás András köszöntötte a gyülekezetett, majd arról beszélt, hogy össze kell fognunk és egymást kell segítenünk,nem pedig hátat fordítanunk. A liturgia végén pedig agapéval fogadtak minket.

Isten áldását kérjük életükre és további munkájukra.

Galéria

DSCN1042.jpg DSCN1044.JPG DSCN1045.JPG DSCN1049.JPG DSCN1050.JPG DSCN1051.JPG DSCN1099.JPG DSCN1100.JPG DSCN1101.JPG DSCN1102.JPG