A Szendrői Református Egyházközség Honlapja

Reformáció500 Budapest

2017-12-06 17:53:44 / Benke András

 

Reformáció Emlékév program


 

Gyülekezetünk is képviselette magát Budapesten a központi reformációs ünnepségen.

Az Istentiszteletet követően Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, a program házigazdája köszöntötte a megjelenteket. Ezután tekinthettük meg a Reformáció Emlékév képi összefoglalóját. Lovász Irén énekét követően pedig sor került Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének beszédére. A miniszterelnöki beszéd után a népszerű énekes, Molnár Ferenc Caramel „Mely igen jó az Úristent dícsérni" énekfeldolgozását hallgattuk meg, majd két európai protestáns egyházi vezető: Gottfried Locher és Heinrich Bedford-Strohm köszöntötte videóüzenetében az ünneplő gyülekezetet.  A programot vers, és a Kaláka együttes száma színesítette.

Galéria

20171031_102719.jpg 20171031_144214.jpg 20171031_151157.jpg