Tarcali Református Egyházközség

Történeti áttekintés

2018-11-19 /

Tarcal Borsod- Abaúj- Zemplén megyében, Tokaj és Szerencs közt, a nagy Alföld és a Tokaji (Zempléni)-hegység találkozásánál fekszik. Nevének jelentése nem ismert.


Régi Árpád kori település, melyben Kálmán király 1100 körül országgyűlést tartott. Nagyobb részben a szőlőnek köszönhetően a 15. sz. végére mezővárossá fejlődött, s a vele járó jogokat is megkapta. Először egy 1517-ből származó urbárium említi Tarcalt, mint mezővárost. A reformációhoz az egész falu csatlakozott. Az 1600-as évek végén hol a labanc, hol a török, hol a kuruc sarcolta. 1711-1848 közt a település újra fellendült. A bortermelés bizonyos jólétet eredményezett, s ez lehetővé tette a nagyszabású építkezéseket is. Viszont a zsúfoltság miatt nagy járványok is kialakultak. A 18. sz. elejétől a reformátusok részaránya folyamatosan csökkent. A 19. sz. végén Tarcaltól megvonták a városi jogokat. A következőkben a reformátusok aránya tovább csökkent, sőt 1941-ben át is fordult. A két világháború a településen nagyobb károkat nem okozott.


Tarcal már a 16. sz. közepén csatlakozott a reformációhoz. 1562-1564-ben zsinatokat is tartottak itt, mikor elfogadták Béza hitvallását. A 16.-17. sz.-ban neves prédikátorok szolgáltak a városban, mint például Siderius János, vagy Tolnai Dali János. Hatásuk tükröződik a korabeli iratokban is.


Az ellenreformáció Tarcalt sem kímélte, lelkészeinek gyakran kellett menekülniük. A templom hol a katolikusok, hol reformátusok kezén volt. A 18. sz. elejétől a mai templom helyén lévő borház formájú épületben tartották istentiszteleteiket. Ebben az időben gyakoriak voltak a katolikusokkal való összeütközések, de gyülekezet is szétszórt állapotban volt. Saját templom építésére 1773-74-ben kerülhetett sor, mely elé tornyot 1793-1797 közt emeltek. A 19. század elején a gyülekezetben sok volt a belső harc. Kevesen jártak templomba a század közepén, és az adók beszedésével is akadtak problémák akkor, de az elkövetkező időkben is. Orgonát 1877-ben állítottak a templomba. Az első világháborút követően, főként a felsőbb egyházi körök hatására bizonyos mértékű belmissziós mozgás is észrevehető volt, mely a második világháború után még inkább kiteljesedni látszott. A kommunista hatalom ezeket a próbálkozásokat elnyomta. A 60-as évek végétől a gyülekezet életében növekedés figyelhető meg, főként anyagi téren. Sorra felújították az egyházi épületeket. A rendszerváltozás után a gyülekezet igyekezett kihasználni az adódó lehetőségeket. Sikerült visszaszerezni az állam által korábban elvett épületeket.


Az egyházközségnek kezdettől volt iskolája, mely különösen a 16.-17. században élte virágkorát. Életéről hiteles képet kaphatunk az 1608-ból megmaradt iskolai törvénykönyvből. Az iskola a Pataki kollégium egyik legjelentősebb partikulája volt. Sok diákja fordult meg azután külföldön. A következő évszázadból kevés adat maradt fenn, viszont a tanítás folyamatos volt, amiről a Pataki Kollégium anyakönyve is tanúskodik. Az 1800-as években az iskola veszített korábbi népszerűségéből a tanítók közt, köszönhetően az alacsony fizetésnek, s a nem megfelelő körülményeknek. A fiúgyermekekkel egy rector, és egy praeceptor foglalkozott, míg a lányokat a kántor tanította, váltakozó sikerrel. A 19. sz. második felében már állandó tanítói állás is kialakulhatott. A gyermekek létszáma miatt 1906-ban létrejött a 3. tanítói állás, majd a 40-es években szükségessé vált a 4. is. A további kibontakozást azonban megakadályozta az iskola államosítása.