Mit viszek magammal a Refiből?

LXIV. évfolyam 2. szám / Intézményeink


Egy oktatási intézmény oktató-nevelő munkáját sokféle módszerrel vizsgálják, mérik. Vannak számszerűsíthető mutatók, amelyek fehéren-feketén megmutatják, hogy bizonyos szempontból jobban vagy rosszabbul teljesít egy iskola. Léteznek azonban ettől szubjektívabb, ám esetenként számunkra sokkal érdekesebb tükrök is. Például az, ahogy az érintettek, vagyis a diákok látják az iskolában töltött négy vagy nyolc esztendőt. Mit tanultak, mit visznek magukkal tarisznyájukban? Ennek megírására kértünk gimnazista és általános iskolás ballagó diákokat.



Mit adott nekem kedves iskolám?



Nyolc éven át a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola tanulója voltam. Emlékszem, nagy várakozással, örömmel jöttem ebbe az iskolába, hiszen bátyám is ide járt. Most életem első fordulópontjához értem, befejeztem általános iskolai tanulmányaimat.



Egy pillanatra megállok, és visszanézek erre a nyolc évre.



Mit kaptam az eltelt évek alatt a Refitől? Rengeteg tudást, féltő szeretetet, gondoskodást, türelmet a tanáraimtól, akik csiszolták tehetségemet, felkészítettek különféle versenyekre, ahol jó eredménnyel teljesítettem. Megtanítottak helytállni. Részese lehettem iskolám életének, rendezvényeken, műsorokban szerepelhettem.



Erősödött hitem. Hittantanáraimtól olyan útravalót kaptam, amely elvezetett a krisztusi értékekhez. Itt tanultam meg bízni Istenben, társaimban, önmagamban. Hinni a jóban, tenni a jót. Iskolám szellemiségét a szívembe zártam:



 



„Szeretni az embert és küzdeni,



s hűn állni meg Isten, s ember előtt.”



 



De nem csak tanulásról szólt ez a nyolc év. Sok barátom lett. Szép élményekkel gazdagodtam az osztálykirándulásokon, a táborokban eltöltött idő alatt. Sohasem felejtem el ezeket. Láthatatlan kapocsként köt össze társaimmal a jövőben is.



Szívemben nagy hálával és büszkeséggel megyek tovább középiskolásnak a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba.



Köszönök mindent, kedves Iskolám!



Kiss Zsófia, 8. b osztályos tanuló


 


 


Egy végzős pataki diák gondolatai


 



„Bár zord a harc, megéri a világ,



Ha az ember az marad, ami volt:



Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”



(Ady Endre)



 



Minden kezdet nehéz. Különösen akkor, ha valami új kezdődik el. Minden befejezés is nehéz. Különösen akkor, ha valami jót kell abbahagyni. Kicsit ahhoz hasonló ez, amikor egy hosszúnak tűnő könyvet kezdünk el olvasni. Először olyan, mintha a lapok nem fogynának, sok van még hátra. Aztán hirtelen az egész olyan izgalmas és felemelő lesz, hogy észre sem vesszük, és véget is ér. Ha valami befejeződik, lehetőség adódik arra, hogy új kezdődjön el.



Ennek az újnak a küszöbén állunk most mi is, 480 éves alma materünk maturandusai. Bele sem gondoltunk igazán, hogy egyszer eljön ez a nap is: búcsúznunk kell. Furcsa most 4, 5, 6 vagy 7 év távlatából visszatekinteni az elmúlt évekre, mindarra, amit itt kaptunk, megéltünk, átéltünk.



Néhány évvel ezelőtt mindannyiunk életében változás következett. Az általános iskola után egy új, valami egészen más jött: középiskolások lettünk, ki 14, ki 12 évesen. Különösen akkor volt ez nehéz, ha ugyanakkor internisták is lettünk: magunkról gondoskodni; megszokni, hogy az év nagy részét nem otthon töltjük, egészen idegen volt. Nem volt mindegy már akkor sem, hogyan választunk. Életünk nagyon meghatározó élménye a középiskola: személyiségünk, értékrendünk itt formálódik leginkább. Tanulhattunk volna máshol, de mi a Refibe jöttünk. Most látjuk, érezzük igazán: itt a helyünk, s mire elértünk idáig, búcsúznunk kell.



Miért volt jó ide járni? Megannyi élmény, a közösség, barátok… látszólag ez mindenhol megvan. Miben több a Refi? Abban, hogy olyan, mint egy nagy család. Megtanít arra, hogyan kell közösségben élni és annak tagjának lenni akkor, amikor a társadalom az egyén mindenhatóságát hirdeti. Olyan társaság ez, amely kitörő örömmel tapsol diáktársának egy diákkoncerten; olyan hely, ahol a bennmaradós hétvége programokban gazdag; ahol csütörtökönként a pinceklub meleg teával vár; ahol áhítatok angolul és németül is vannak; ahol mindenki összefog azért, hogy segítsen és adományozzon; ahol az Isten Igéje élő és ható; ahol a magvak tudnak jó földbe hullani és termést hozni; mely megtanít, mit jelent félni az Istent és Néki adni dicsőséget.



Különösen is nehéz feladat megfogalmaznunk, mit érzünk. Föl sem lehet sorolni, mennyi minden történt. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk nevében elmondhatom, hálásak vagyunk: az elmúlt évekért, a barátokért, hogy itt lehettünk, tanulhattunk, épülhettünk. Mert amit kaptunk, a miénk: a tudás, az élmények, a felejthetetlen pillanatok. Furcsa és szokatlan lesz majd a hétfőket és a reggeleket áhítatok nélkül elkezdeni, nem „Áldás, békességet” köszönni, észrevenni, hogy ahol vagyunk, nem a szent föld, ahol a szabadságharc oroszlánjai tanyáztak.



Mindannyian tudjuk, hogy mindez csakis segítséggel valósulhatott meg. Mindenekelőtt Teremtőnknek adunk hálát: bizonyára jósága és kegyelme követ minket életünk minden napján.



Különös kegyelem, hogy adta a mi szüleinket, akik felneveltetek, mellettünk álltak mindig jóban-rosszban. Köszönet és hála tölti meg szívemet, ha arra gondolok, hogy mindig volt és van hová hazamennünk, hogy mindig számíthatunk a jó tanácsokra; hogy intettek és dorgáltak is, megmutatva ezzel, mi a helyes irány.



Tanárainknak a tudományokat, a segítséget, az együtt töltött perceket köszönhetjük. Azt, hogy mindamellett, hogy oktattak, neveltek is minket. Hogy igyekeztek a legjobbat kihozni belőlünk, hogy azt, amit megtanultunk, tudjuk is, a tudást pedig kamatoztassuk, használjuk, továbbadjuk majd.



Refisnek lenni felelősség. Fogadalmat tettünk mindannyian, hogy embertársaink javára, szüleink örömére, egyházunk felekezeteihez méltó módon élünk. Iskolánk erre tanít, ezt az értéket közvetíti, így nevel a jóra a krisztusi szeretetben.



Az érettségi számunkra eddig életünk legnagyobb vizsgája. Félve, de bizalommal és reménységgel vágunk neki az útnak: ha ott a helyünk, ahol lenni szeretnénk, sikerülni fog.



„Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – mondja az Ige. Most tehát annak, hogy búcsúzzunk. Fekete István írja:



„…ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével. Megnőttek, megerősödtek, és most már nemcsak elfogadják, de kívánják is a valóság múlhatatlan, kemény ragyogását.”



2011. május 11.



Balla Gábor, 13. E osztály



 



Az iskola és a kollégium kitörölhetetlen emlék



n egy kis faluban élek, Kenézlőn. Már gyermekkoromban is sokat jártam Sárospatakon, s a látogatások alkalmával megismerhettem a város történelmét és annak máig fennmaradt kincseit. Már ekkor megszerettem ezt a sokszínű települést, ezért jutottam arra az elhatározásra, hogy szeretnék a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanulója lenni. Még most is emlékszem a beköltözés napjára. Ekkor én is pataki diák lettem. Hat lánnyal kerültem egy szobába, s ha az évek során voltak is köztünk konfliktusok, azok hamar megoldódtak. A kollégiumi évek alatt lassan megismertük és elfogadtuk egymást. A nevelőtanárok is mindenben támogattak minket és segítségünkre voltak a bajban. Az iskola és a kollégium tanulói egy nagy családot alkottak. Sok program színesítette az itt eltöltött időt. Részt vehettünk az áhítatokon, a hangversenyek után pedig lehetőség nyílt teázni a többiekkel a teaházban. Az itt eltöltött évek alatt megismertem önmagamat és az engem körülvevő világot. Az iskola és a kollégium kitörölhetetlen emlék maradt számomra.



Molnár Anna, 12. H osztály


 



Mert pár nap megmarad aranyban örökké



Így a ballagás után furcsa érzések kavarognak bennem. Valahol várom az újat, és kíváncsi vagyok, de itt van bennem az az érzés, hogy most valami véget ért.



Nehéz elválnom ettől az intézménytől és azoktól az emberektől, akiket itt ismertem meg, mivel az elmúlt négy évben itt több időt töltöttem, mint otthon. Hihetetlenül sok mindent kaptam a Lévaytól. Kezdve attól, hogy megismerhettem annyi csodálatos embert, akikről tudom, hogy rájuk bármikor számíthatok az életem során. A kollégiumnak köszönhetem, hogy szinte önálló lettem, emellett a hitem megszilárdulását az Úrban, pontosabban, hogy lehetőséget kaptam erre. Mint például a kollégiumunk esti áhítataival, amit diákok szerveznek, amit én is tettem. Olyan plusz élményekben volt részem a kollégiumnak köszönhetően, mint az első főzési kísérletek, vagy az igaz barátság megélése. Sok-sok olyan alkalom, amely folyamán megtaláltam önmagam, és formálódott az egyéniségem egy-egy baráti vita kapcsán, vagy amikor a terveimet szerettem volna megvalósítani. Teljes mértékben megtanultam az alkalmazkodás elvét.



Ha már a lehetőségeknél tartok, el kell mondanom, hogy a Lévay tényleg a lehetőségek iskolája, még így 450 év után is. Nehéz még csak felsorolni is ezt a sok-sok élményt. A közösségfejlesztő alkalmak, amik egyben jó önismereti tréningek is voltak. A református kollégiumok közötti csereprogram keretein belül Kecskeméten voltam cserediák. A külföldi utazások, például egy projekt keretein belül Németországban, vagy a Lámpással Szlovákiában voltunk szolgálni. A Lévay értékeli a tehetséget, a szorgalmat, a kitartást és jutalmazza is. Ennek köszönhetően egy felejthetetlen élményben volt részem, egy brüsszeli utazás kapcsán az Európai Unió parlamentjébe.



Olyan sok mindent köszönhetek a Lévaynak, hogy sokszor fel sem tudom fogni. Azt érzem, hogy hálás vagyok az Úrnak, mivel megengedte nekem, hogy ennek az intézménynek diákja lehettem négy évig. Azt szokták mondani, hogy ha valaki lévays lesz, akkor az egy életre szól.



Összegezve csak azt tudom mondani, hogy köszönöm! Diáktársaimtól, tanáraimtól, barátaimtól búcsúbeszédemben ezzel az idézettel köszöntem el: „S ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!” Ezt most kibővíteném egy számomra nagyon kedves igével: „… megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon…” (Zsolt 91,11)



Áldás, békesség!



Dósa Csaba 12. C. osztályos diák



Pro Schola Lévay Közösségi Díj


 


 


Miért volt jó lévays diáknak lenni?


Isten kegyelméből hat évet tölthettem a Lévay József Református Gimnáziumban. 2005-ben kezdtem, hatosztályos képzésben emelt angolos osztályban tanultam. Ezek alatt az évek alatt sok ismeretet szerezhettünk, alakultunk. Nagyon sok új tanulási módszert ismertem meg, és kitartást tanulhattam.



A tanárok mindig pozitívan álltak a diákokhoz és bármilyen – akár személyes – problémával is fordulhattunk hozzájuk, megpróbáltak segíteni. Sokszor külön foglalkoztak velünk, ha versenyre készültünk, vagy valakinek segítségre volt szüksége a tananyag elsajátításában. Nemcsak a diákjaik jó tanulmányi előmenetelére figyeltek, hanem próbáltak keresztyén szellemben nevelni minket. Olyan tanárok tanítottak bennünket, akiknek hitéleti tanácsait is szívesen megfogadtam, mivel értékrendjükkel, életvitelükkel példaképpen jártak előttünk. Gyakran tanított anyanyelvű lektor az iskolában angol és német nyelvből is. Ezek az órák nagyon jó hangulatban teltek, általában eltérő volt, mint egy átlagos nyelvóra: kötetlenül beszélgettünk vagy éppen játszottunk, megismertük más országok szokásait, földrajzi jellegzetességeit. Sok elismerést és biztatást kaptam tanáraimtól az iskolán kívüli elfoglaltságaim kapcsán is, mint a fotózás vagy a zene. Megbíztak bennem, amikor megkértek a kántorizálás szolgálatára egy-egy hétfő reggel, amikor versenyre küldtek, vagy amikor az iskolában fotókiállításom lehetett. Megtiszteltetés volt tavaly zongorázni a tanárok pedagógusnapi ünnepségén.



Gimnáziumunk rendkívül sokrétű szabadidős tevékenységeket nyújtott nekem. Az énekkarban énekelhettem és vezényelhettem is a kórust, ami nagyon nagy élmény volt számomra. Zenét tanulhattam: orgonából és zongorából fejleszthettem tovább a már megszerzett ismereteket, valamint ez alatt az idő alatt rendkívül sokat fejlődhetett zenei kifejezőképességem. Lehetőségem nyílt megmutatni orgona- illetve zongoratudásomat a tanszaki koncertek alkalmával. Részt vehettem énekversenyen, húgommal a kamaraversenyen zenélhettünk közösen. Nővéremmel angolul énekelhettem a Népek karácsonya elnevezésű műsorban.



Sokféle sportlehetőséget kínált az iskola, év közben teniszre jártam egy ideig és asztaliteniszre, majd a nyár első heteiben a napközis tenisztáborba.



Egészségnapokon vehettünk részt, ahol ízletes és egészséges ételeket kóstolhattunk meg, és előadásokat hallgathattunk. Mindig izgalmas volt a természettudományos hét, amikor totókat tölthettünk ki különböző természettudományos tárgyakból, és érdekes előadásokat tartottak látványos kémiai kísérletekkel összekötve.



A gyülekezetlátogatások alkalmaival – amelyen az osztállyal minden adventi időszakban részt vettünk – zenés, verses műsorral készültünk szebbé tenni az adventi készülődést, melyet orgonajátékkal színesíthettem.



Kellemes volt a báli időszak. Minden bálon ott voltam, és nagyszerűen éreztem magam.



A diakóniai szolgálat alkalmával a Kismamaházban tölthettem időt. Nagyon szerettem ezt a szolgálatot, hiszen gyermekekkel és anyukákkal foglalkozhattunk. Mivel tetszett az itt eltöltött idő, a hat alkalom letelte után a következő félévben is visszajártam.



Hetente kétszer szünetekben imaközösségre járhattam, ahol egymás imái által épülhetett hitéletünk. Nagyszerű lehetőségek voltak a dicsőítő estek is, amelyek megnyugvást jelentettek a hétköznapok zűrzavarához képest. Jobban tudtunk Istenre figyelni, és feltöltődhettünk lelkileg.



Bár osztályunk kicsit nehezen csiszolódott össze, de végül osztályközösség lettünk. Ebben nagy szerepe volt a diákigazgató-választási kampánynak, ami igazán összekovácsolt bennünket. Az osztálykirándulások alkalmával gyönyörű helyekre juthattunk el, és kicsit több időnk jutott egymással foglalkozni, beszélgetni. Olyan emberekkel köthettem barátságot, akik nagyszerű személyiséggel, azonos érdeklődési körrel és közös hitbeli alappal rendelkeznek. Nagyon sok közös emlék marad meg bennem a középiskolai évekből.



Kolozsvári Anna 12. B. osztályos diák



Tiszáninnen Református Diákja



Pro Schola Lévay Közösségi Díj



 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább