„A nevelés és tudomány szent célja előbbre vitelére…”

LXIV. évfolyam 3. szám / Intézményeink


A keresztyén jellemformálás pedagógiai tevékenységrendszere a Lévayban



Figyelemfelkeltő mozaikok - A Lévay tevékenységrendszerének néhány újszerű vagy megújuló elemét hozzuk az olvasó elé, a figyelemfelkeltés szándékával. Részletekért kérjük, keressenek bennünket, vagy tájékozódjanak honlapunkról.



 

Talán ismerős ez a mondat, kedves testvérem? Nem véletlenül, hiszen az elmúlt évben a Sárospataki Református Lapok hasábjain is többször olvashattuk. Az alapításának 450 éves jubileumát ünneplő intézményünk a korabeli épület falára felrótt mondattal is emlékezett iskolaalapító miskolci eleink áldozatvállalására, és arra a krisztusi örökségre, amelyet nemcsak megérteni, vállalni és megőrizni kell, hanem gyarapítani is.



Először is hadd köszönjük meg e lap hasábján gyülekezeteinknek, és a sorok olvasójának is azt, hogy imádságos lélekkel gondolnak iskoláinkra, köztük a Lévayra is, érdeklődéssel fordultak programjaink felé, és jelenlétükkel megtisztelték a Hálaadó Tanév rendezvényeit, vagy csupán – és ez sem kevésbé fontos – lélekben voltak velünk hálaadó alkalmaink egyikén.



Az ünnep, a hálaadás egyúttal erőgyűjtésre is alkalmas idő. Önvizsgálatra a hűség, a jó úton és jó irányba haladás kérdésében. Tervezésre a jövő terén, amely a jelenlegi oktatáspolitikai változások felöl tekintve képlékeny és bizonytalan, Isten örök akaratát kutatva viszont szilárd és változatlan.



Ebben a kettős szorításban kell a református iskolának a hitvalló reformátori értékeket megőrizve, Jézus Krisztus küldetésében oda állni a ránk bízott fiatalok mellé, és a mai korban hatékony vezetést, tanácsolást, támogatást adni nekik értékrend- és hitbeli növekedésük elősegítésére.



Ebben a tanévben mi is erre törekszünk. Villantsunk fel néhány képet, a tervezett újszerű és régi, de megújuló tevékenységeinkből:



 



Keresztyén jellemformálás komplex pedagógiai tevékenységrendszerrel



Az iskola minden egyes tevékenységével közvetve vagy közvetlenül hat tanulói jellemére. A mellékelt ábra azt mutatja, hogy a tantervi és tanterven kívüli tevékenységek milyen módon szervesülnek érzelem, megértés és akarat formájában a fiatal értékrendjévé, és hogyan juthat el a fiatal a személyes hit döntéséig. Értékrendje és hite meghatározza viselkedését és szokásait, amelyek a jellemének építőkövei.



Ezek egymásra épülő szervesülésének feltétele a támogató környezet, a pozitív megerősítés, az elismerés, az egészséges fegyelem, és a kihívások elé állítása fiataljainknak.



 



Vallástanáraink megerősítése



A 2011/2012. tanévben két új vallástanárral gyarapodott Nevelőtestületünk. Kustár György református lelkipásztor–magyar szakos középiskolai tanár főállású vallástanárként, Kiros Eszter vallástanár–angol szakos középiskolai tanár helyettesítő vallástanárként erősíti a vallástanári munkaközösséget, akik a jellemformálás, hitre nevelés tevékenységrendszerében kiemelten fontos szerepet vállalnak a Lévayban.



 



A Lámpás újra lángol, a Kösöntyű új irányt vesz



A Lévay ifjúsági dicsőítő csoportjának az elmúlt tanévben fő célkitűzése a láng őrzése volt. Ennek nagyon hűséges munkával a csoport eleget tett, és volt lehetőségük néhány szolgálatra is. Ebben a tanévben Kustár György vallástanár vezetésével a közösség új erőre kaphat, és ismét szélesebb körben szolgáló és „lángoló” közössége lehet a Lévaynak.



A Kösöntyű népi együttesünk néptánc csoportja Barsi Csaba néptánc oktatató vezetésével folytatja munkáját, és citerazenekarunk Orosz Gábor népzeneoktató irányítása alatt tevékenykedik.



 



„Egészségiskola”



Az elmúlt évek „erdei iskoláját”, amelyet messzebbre kellett elvinnünk, ettől az évtől kezdődően saját fejlesztésű „egészségiskola” váltja fel Mályi helyszínnel, amely szervesen illeszkedik a szociális kompetenciafejlesztő tevékenységeink közé. Egészséges életmódra neveléssel igyekszik a felelősséget ébresztgetni diákjainkban önmaguk, társaik és a társadalom iránt. Az „egészségiskola” tananyagának és foglalkozási rendszerének kidolgozását végző csapat munkáját Takács Judit kollégánk koordinálta.



 



Iskolai szociális munkás pedagógus



Ettől a tanévtől kezdődően Dudás Viktória személyében a Lévay főállású iskolai szociális munkás pedagógust alkalmaz.



Feladata összetett lesz. Ellátja a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat, koordinálja a Lévay szociális kompetencia fejlesztését célzó tevékenységeket (diakóniai szolgálat, mályi közösségépítő programok, egészségiskola, Szeretethíd stb.), részt vesz a családsegítő szolgálat működésében, koordinálja a tanulói szociális háló működését, valamint részt vesz a pályaválasztási tanácsadásban és a tehetséggondozás szervezésében is.



 



Tanulói szociális háló



A Lévayban közel 700 tanulót nevelünk, a diákotthonban elhelyezést nyert tanulók száma 237. Így az ellátott tanulók száma 900-nál több. Az elmúlt évek kedvezőtlen gazdasági folyamatai eredményeként egyre több család kerül nehéz gazdasági helyzetbe. Ez nemcsak a család életkörülményeit tette évről évre nehezebbé, de kedvezőtlenül befolyásolja a tanulók iskolai életét és tevékenységeit (rendszeres étkezés, tanórai programokon részvétel stb.).



A Lévayba szeretnénk 1-2 tanéven belül olyan diák szociális hálót kialakítani és működtetni, a költségvetésben erre a célra elkülönített keret felhasználásával, amely a rászoruló tanulóknak gyors és hathatós segítséget tud nyújtani az intézményi tevékenységeik anyagi költségeinek támogatására.



Ebben a tanévben már működik ez az alapunk.



 



Önkéntes készenléti csoport a Lévayban



A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon intézményi szinten, valamint tanulói segítőkészsége révén is hathatós segítséget nyújtott 2010 késő tavaszán a térségünket sújtó árvíz elleni védekezésben. Tapasztalatot gyűjtve e szomorú esemény kapcsán 2011 januárjában csatlakoztunk a Tiszáninneni Református Egyházkerület által kezdeményezett azon gondolkodáshoz, ami révén un. készenléti csoportokat hozunk létre; ha újra hasonló helyzetbe kerülne térségünk, még hatékonyabban tudjunk részt venni a szükséges munkálatokban. Iskolánk diákjai életkoruk szerint különböző készenléti csoportokhoz csatlakozhatnak tagként, ha ehhez szülői hozzájárulással bírnak. Intézményünk három pedagógusa (Gellért Attila, Makrai István, Papp Róbert) vett részt a Mályiban tartott továbbképzésen, a csoport toborzása pedig folyamatban van. Reméljük, bevetésükre nem kerül sor, de ha mégis ilyen helyzettel kell szembe nézni, a Lévay szeretne gyorsan mobilizálható, hathatós és szakszerű segítséget nyújtani a kerület hasonló csoportjai mellett.



 



Diakóniai terepgyakorlat



Az elmúlt tanévekben egyre átfogóbb tevékenységrendszerbe vontuk be tanulóinkat a gyakorlati diakónia területén, és kínáltunk számukra a „Szociális gondoskodás diakóniai megközelítéssel” nevű tantárgy elsajátításával választható érettségi tantárgyat is. Az elmúlt tanévben, első alkalommal, hat tanuló tett eredményes érettségi vizsgát.



Ez évben munkatársaink diakóniai terepgyakorlatot készítenek elő. Ezt első alkalommal 2012 nyarán fogják tanulóink végezni (várhatóan Kárpátalján), majd ezt követően ausztrál és spanyol keresztyén testvérintézményeink diákcsoportjaival közösen, minden nyáron megismétlésre kerül.



Nagy érdeklődéssel várjuk e tevékenységünk bevezetését.



 



Iskolai szabadidő-szervező



A Lévaynak egyik erőssége a jól szervezett, színes, tartalmas szabadidős tevékenység, amely meggazdagítja, formálja és tartalommal töltheti meg tanulóink jellemét.



Ettől a tanévtől kezdődően a szabadidős tevékenységeket Herczegné Dövényi-Nagy Éva kolléganő koordinálja. Az ő feladata még belső kiadványszerkesztés, pályázatfigyelés, és tanulóink pályaválasztási tanácsadásában közreműködés lesz.



 



Tehetséggondozás



A Lévayban sokféle területen megmutatkozó, sok tehetséges tanuló van. Mint ahogy egykor református kollégiumainknak természetes feladata volt a tehetséggondozás, azaz a tehetséges fiatalok felismerése, fejlesztése, felelősségük ébresztgetése, majd nyomon követése.



Évek óta a Lévay sokféle tehetséggondozó tevékenységet kínál tanulóinak.



A tehetséggondozó „Mentor program” keretein belül tehetséges diákok mentor tanáraikkal közösen adhatnak be pályázatot, egy tanéven keresztül, heti rendszerességgel zajló tehetséggondozó tevékenységre. Az elmúlt két évben, évente 10-15 diák felkészülését és fejlesztését támogathattuk ilyen módon.



Egy éve működik intézményünkben a „Lévay Tudományos Diákkör”, amelynek keretében számos tanuló véges kutatómunkát, készít kisebb tudományos dolgozatot, vagy művészeti, irodalmi alkotását mutatja meg tanárainak, diáktársainak. A tudományos diákkör munkáját Molnár Csaba tanár úr fogja össze.



 



Mire törekszünk a 2011/2012. tanévben a Lévayban? A bizonytalan közoktatási helyzetben biztos „eredményekre”, amelyek nem a „siker”, hanem a „gyümölcs” kategóriájába tartoznak, ebből viszont nem akármilyen, hanem a Lélek gyümölcseire:



„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.”



(Gal 5:22-23)



Az áldozatkész nevelőtestület munkájára pedig Istentől kérünk áldást, és ha e mellé sikereket is ad, akkor tudnunk kell:



„Tőle van az erő és a siker…” (Jób 12:16)



 



Ábrám Tibor



igazgató

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább