Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumából és Általános Iskolájából

LXV. évf. 3. szám / Intézményeink

Tanévnyitó istentisztelet
„Ti magatok is mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá…” – a Péter első leveléből (2,5 ) idézett igeszakasz jegyében tartotta meg 482. tanévnyitóját a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona szeptember 2-án.

„A 2012/2013-as tanév a közösségépítés éve” – fogalmazta meg Fejér Zoltán, az évnyitó istentisztelet igehirdetője, ehhez azonban valóságos lelki házzá kell felépülnie az iskola közösségének. Hogyan valósítható meg mindez? Szeretni kell azokat, akikkel együtt építkezünk, diáktársakat és tanárokat, szeretni kell azt, ahol építkezünk, az osztályt, az iskolát, és magát azt, amit építünk. Közvetíteni kell az iskola falain belül és kívül, hogy valóban jobbá akarjuk tenni a világot, kezdve közvetlen környezetünkkel, családunkkal, osztályunkkal, egészen a nemzetig. Meg kell tanulni egymásért imádkozni, tanár a diákért és fordítva, diák a diákért, szülő az iskoláért. Elengedhetetlen a hibák őszinte felismerése, de ugyanakkor a jó, a maradandók meglátása is mind az osztálytermekben, mind az otthonokban, mind az országban. És nem utolsósorban újra kell építeni a diákokat és tanárokat egyaránt befogadó lelki otthont.
„Higgyétek meg, az egyháznak, sőt az államnak is a kollégiumok az alapjai. Ezek azok a források, amelyekből minden jó fakad az egyház számára és az emberi életben minden más szervezet számára is. Csak addig állanak szilárdan az egyházak, és nem tovább, míg szívügyüknek tekintik jól szervezett iskolák fenntartását. Ezért, aki Isten dicsőségének előmozdítására bölcs és gyümölcsöző gondolatot igyekszik ápolni magában, annak éjjel-nappal elsősorban az iskolákról való gondoskodás járjon az eszében” – ezzel az Apáczai Csere János idézettel nyitotta meg az új tanévet Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató asszony. Beszédében kifejtette, hogy a mai vészterhes, iskolabezárásokkal tarkított idők az igazi értékeket mutató egyházi iskoláknak nem csupán létjogosultságáról, hanem óriási űrt betöltő funkciójáról is tanúbizonyságot adnak. A kiteljesedett és boldog élet kritériumai a tisztelet, a hazafiság, az istenhit, az iskola legfőbb alappillérei. Az intézmény elsődleges színtere a minőségi oktatás keretein belül a keresztyén értékrenden alapuló iskolaközösség létrehozásának, mely képes naponta megújuló erőt adni tagjainak. A cél Isten és a magyarok országát szolgálni tudó diákok nevelése.
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is fogadalomtétellel váltak az iskola közösségének teljes jogú tagjaivá az új munkatársak és a 9. évfolyam tanulói. Varga Ferencné Évnyitóra című versét a leendő első osztályosokat képviselve Matusz Áron, Vaskó Luca, Szemkó Réka és Rák Johanna szavalta. Az iskola énekkara két ifjúsági dallal tette valóban fennkölt indulássá az év első közös alkalmát.
Szoták Orsolya

Talentum tehetséggondozó tábor
A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának nevelőtestülete az elmúlt tanév végén úgy határozott, hogy a nyár folyamán az intézmény diákjai közül Kozma Éva és Kiss Zoltán vehetnek részt a Talentum Tehetséggondozó Táborban. Az alábbiakban az ő beszámolójukat olvashatják:
A helyszínt Pécsett biztosították a szervezők. Gyönyörű vidék öleli körbe, melyet lehetőség szerint közelebbről is megcsodálhattunk. A várost ellepte az ünnepi forgatag; kellemes muzsika, fülbemászó dallamok ékesítették estéink egy részét a hét minden napján. 20-án, nemzeti ünnepünk délelőttjén alkalmunk nyílt közösen felfedezni Pécs látványosságait, s bizton állíthatom, hogy ámulatba ejtő szépségek, rengeteg műemlék, hangulatos kis utcák szövik át a települést, ami minden látogatót rabul ejt egy szempillantás alatt. Délután részt vettünk a kenyérszegésen – a magyarok kenyerének megszegésén -, ami szívet melengető esemény egy magyar ember számára. Továbbá említést érdemel még a többi nap délutáni programjai közül Abaliget, Orfű, az Ormánság, a Jakab-hegy is, ahol strand, a sportolni vágyókat (tehát engem mindenképp) túra, cseppkőbarlang, denevérmúzeum, meseszép kilátás várt. Keresztyén lelkületű társaság gyűlt össze (a Kárpát-medence különféle vidékeiről) számos református középiskolából, s e közös pont azonnal összekovácsolta a csapatot. A reggeli és esti áhítatok pátoszos hangulatot teremtettek nap mint nap; a közös énekek, magyar néptánc tanulása pedig örömteli pillanatokat okoztak minden kedves jelenlévőnek.
Jómagam a humán szekció csoportjában foglaltam helyet. Erről szeretnék kissé részletesebben írni, hisz szó sincs róla, hogy csupán szórakoztunk… a délelőtti órákban előadásokkal színesítették programjainkat. Magas rangú előadók – dékán, egyetemi docens, egyetemi adjunktus, ny. r. ezredes, stb. – tartották az érdekesebbnél érdekesebb témájú előadásokat. Figyelmünket folyamatosan fenntartották azzal, hogy bekapcsoltak minket kérdésekkel – hozzászólásokkal. Maximálisan felkészülten érkeztek és interaktív módon tartották beszámolójukat. Izgalmas témakörökbe nyertünk betekintést. A jog különböző területeire kalauzoltak el az első alkalommal; a második és harmadik alkalommal pedig a bűnügy rejtelmeiből kaptunk némi ízelítőt. Nagyszerű ötlet volt, hogy nem csupán egy teremben ülve, hallgatóként ismerkedhettünk e területekkel, hanem ún. „terepgyakorlaton” is részt vehettünk. Ilyen volt pl. a magyar bűnügyi helyszínelők rendőrségi bemutatója, amelynek aktív részesei lehettünk. Csupa új dolgot tártak elénk pár nap alatt, amivel bővíthettük tudásunkat, fogékonyságunkat és szituációs készségünket.
Kozma Éva 12/A
Összeállította: Csikó Szilvia tanárnő

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább