Lelkipásztor beiktatás Nagyvisnyón

LXV. évf. 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Nagy napra ébredtünk szeptember 30-án. Ünnepi istentiszteleten iktattuk be a nagyvisnyói gyülekezet élére Deliné Horkay Márta nagytiszteletű asszonyt.
Nagyon sokan eljöttek, és megtöltötték a gyönyörű fakazettás mennyezetű templomot.

A beiktatásra egy év szolgálat után került sor. 
Deliné Horkay Márta nagytiszteletű asszony a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végzett. Szabolcs, Tímár gyülekezeteiben kezdte pályáját, majd Nyíriben, Hollóházán és Füzérkomlóson szolgált.
A beiktatást Hajdú Ferenc Egervölgyi esperes-helyettes végezte, igeként a 1Sám 7,12 versét választotta. Az egybegyűlteket arra bíztatta, hogy higgyenek Isten ígéreteiben, imádkozzanak és figyeljék útmutatását. Ezután átadta a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét.
Az istentisztelet folytatásaként Deliné Horkay Márta nagytiszteletű asszony hirdette az igét az 1Kor 2,1-5 alapján. Igeszolgálatának központi üzenete az volt, hogy 
„…Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig, mint megfeszítettről.” (1Kor 2,2) 
Következtek a köszöntések: A Tiszáninneni Református Egyházkerület részéről Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző köszöntötte a beiktatott lelkipásztort. Ezután Ábrám Tibor, az egyházkerület főgondnoka osztotta meg gondolatát, aki szerint egy lelkipásztor számára nagy kihívás minden nap a lélek fegyverébe szólítani a híveket.
A köszöntések sora folytatódott Pintér Elemér egyházmegyei gondnok, Szabó József római katolikus apát és Tóth Gábor plébános beszédével. A református tanintézmények képviseletében Együd László igazgató úr köszöntött.
A helyi gyülekezet nevében Molnár Miklós gondnok úr szólalt fel. Az ifjúság köszöntését Patkó Evelin tolmácsolta egy gyönyörű vers előadásával. Nagyvisnyó polgármestere, Csőgér Bálint is köszöntötte a frissen beiktatott lelkipásztort és családját. A gyülekezet énekkara zárta a helyiek köszöntését. 
Lelkipásztora vezetésével a szabolcsi gyülekezet énekkara is tiszteletét tette két kórusművel. 
Az ünnepi istentisztelet után a nagyvisnyói presbiterek szervezésében a tisztelt meghívottak az iskola épületében rendezett szeretetvendégségre kaptak szíves meghívást, amely a gyülekezeti tagok és a helyi vállalkozók segítségével jött létre, ahol finom sütemények és ízletes ételek fogadták a betérőket. A vendégség remek hangulatban telt, és reméljük, hogy mindenki jól érezte magát. 
Örömteli és Istentől áldott volt ez a nap. A nagyvisnyói gyülekezet számára megnyugvást és reménységet adott az új lelkészcsalád megérkezése és a lelkipásztor beiktatása.
Deliné Horkay Márta nagytiszteletű asszony szavaival zárom a beszámolót:
,,Legfontosabb feladatomnak tekintem az ifjúsági missziót és a középkorosztály megszólítását Isten Igéjén keresztül.” Isten áldása legyen rajta!
a nagyvisnyói gyülekezet presbiterei

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

…és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Lk 2,47

3Móz 7,22–38

Hatféle áldozati szertartást sorol fel az ige (37). Hat, tartalmilag ma már nem egészen pontosan elkülöníthető módja, hogy az ember rendezze Istennel rendezetlen dolgait. 

tovább

(49) „Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lukács 2,41–52)

Minden felnőtt zsidónak, évente háromszor, a három fő ünnepen, a páska, az aratás és a lombsátrak ünnepén, meg kellett jelennie a templomban (41–42). 

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,35-40 - Tettre készen

A következő reggelen a város vezetői elhatározzák, hogy szabadon engedik Pált és Szilászt. Pál azonban nem akarja Filippit egyszerűen elhagyni és titokban eltakarodni. 

tovább

2017. június 20. kedd

Az élet viharai 

„Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti.” (ApCsel 27,10)

tovább

Szabó Katalin: Hogyan?

....Bocsásd meg, hogy a szívem ilyen zavaros..
Mit tegyek? Kérlek, mondd!
Csak Te tudod a választ, 
az érzést, mi eláraszt..
Ami bennem van.. 
Te ismersz a legjobban..
Talán önző vagyok... 
Talán nem kellene várnom...
Talán ezt akarod...
megtanítani velem...
az igazi szeretetet...
Istenem, miért nem értelek?
Pedig a lelkembe helyezted..
S itt vagy Te is.. érzem...
Istenem, miért ilyen nehéz ez?

Sok a kérdés, lelkem elmélyül
a gondolatokban..
Keresem a válaszokat,
melyek talán bennem vannak,
de csak nézek befelé magamba...
Üresnek érzem agyamat...
Nem látom az utat, 
melyre lépnem kellene;
Uram, kérlek, mutasd meg nekem!

Hogyan kell szeretni..?
igazán.. szívből.. 
mint ahogyan egy csoda jön...
Hogyan tüntessem el az ént?
szeretnék örömöt látni mások szemén...
Lelkén.. enyhíteni fájdalmat..
mert sok van a világban...

tovább